Posts Tagged “püspök”

VÖRÖSMARTI REFORMÁTUS TEMETŐK

VÖRÖSMARTI REFORMÁTUS TEMETŐK

Fábián Zoltán vörösmarti református lelkész, 1911-ben kiadott, „A Vörösmarti Református Egyház Története 1547-1910-ig” című könyvében, megemlít három, különböző területen elhelyezkedő református temetőt.

A legrégebb temetőhely

Az „első”, legrégebbi temetőhely, a Kis-hegy elnevezésű területen volt, 7 számú egyház javadalmi földbirtokon. Területe 1 hold és 715 négyszögöl (össz.: 2315 négyszögöl). Szőlőföld, amelyen még néhány régi sírkő volt. Ez a temető betelt az 1840-es években.

A második temető

A „második” temetőt az 1840-es években nyitották meg, a 19 számú egyház javadalmi földbirtokon. Területe 2 hold és 156 négyszögöl (össz.: 3356 négyszögöl). Ez a temető betelt 1910-ben.

Az új temetőhely

A „harmadik”, új temetőhelyet 1910-ben nyitották meg. Területét, a 6 számú egyház javadalmi földbirtok 1041 négyszögöl nagyságú föld, és a 23 számú tanító javadalmi földbirtok 850 négyszögöl nagyságú szántó képezte (össz.: 1891 négyszögöl).

 

A legrégebb temetőhely

Az „első”, legrégebbi temető pontos helyét, ma nehéz meghatározni, mert az idő folyamán a területet felosztották szántókra, szőlőföldekre, kisebb útszakaszokra. Területén több új parcella jött létre. Összehasonlítva a régi kataszteri térképeket a mai, hivatalos kataszteri térképpel, feltételezhető, hogy a régi temető a mai 1209 számú kataszteri parcellán, és az 1208 számú kataszteri parcella egyes részein helyezkedett el, a Deák szurdok végétől Nyugatra.

A második temető

A „második” református temető, földrajzilag a Hársas alja elnevezésű külterületen, az 1157 számú kataszteri parcellán helyezkedik el, a Deák szurdoktól Nyugatra. Déli, útmenti határvonala, ahol a bejárat és a parkoló van 53 m hosszú, nyugati határvonala 116 m, északi 43 m, és a keleti határvonala 104 m hosszú. Területe összesen 6983 m2. A temető legnagyobb részén erdő van, míg az útmenti része füves terület, ahol 2008 decemberétől 2009 márciusáig épült a hatszögű, 83 m2 alapterületű ravatalozóház. A temető É-K-i, erdős részén található

Apostol János vörösmarti református tanító, 1848/49-es honvéd és a Vörösmarti olvasókör elnökének sírja, aki 1897. október 13-án halt meg, 68 éves korában. Attól a helyről É-Ny irányba egy 550 m2-es, 1171-es számú út vezet a szántóföldön át, Béni Izsák Ferenc családi sírboltjáig, és az 1895-ben emelt magas sírkőig, amelyet a helybéliek Béni Izsák-emlékmű vagy Kossuth-emlékműnek szoktak nevezni.

A ravatalozóház építésekor a még épségben maradt 8 márvány sírkövet összegyűjtötték a temető egész területéről és új alapokon, egy sorban állították fel őket. Ezek mellett van 3 olyan sírkő, amely még az eredeti helyén áll, és 4 másik sírkő alapzata is jól látható. A II. világháború után a temető területe állami, illetve községi tulajdonba került. Egy 2007. március 28.-án kötött szerződés alapján a Hercegszöllősi járás építési jogot kapott felette 30 évre. Ma hivatalosan erdőként van bejegyezve, és a Horvát Köztársaság tulajdonában van.

Az új temetőhely

A mai, „harmadik” református temetőben 1910-től temetkeznek. Ez földrajzilag a Várhegy elnevezésű belterületen, az 1188 számú kataszteri parcellán helyezkedik el, közvetlenül a Deák szurdok végénél, É-i irányba. Déli, útmenti határvonala a bejárattal együtt 56 m hosszú, nyugati oldala174 m, északi vonala 22 m, a keleti határvonala pedig 186 m hosszú. Területe összesen 9003 m2. A temető közepe felé haladva az úton, jobb oldalt található egy sötétbarna márványból készült sírkő. Szövege a következő „Itt nyugszik Danóczy Balázsné született Apostol Ida, élt 75 évet, meghalt 1940. szeptember 4-én. Áldás poraira! Danóczy Balázs ref. tanító 1865-1945, özv. Tóth Istvánné sz. Danóczy Irén 1887-1967”.

Továbbhaladva, szintén jobb oldalt található Kocsis József nevű katona fekete márvány sírköve, „… aki 1916. év november 13-án hősi halált halt a hazáért. Élt 37 évet …”. A temetőben összesen 186 jelölt sír van, ebből 70 földi sírhely fából készült fejfával, és 116 kő vagy márvány sírhely, valamint kb. 21 jelöletlen sírhely.

Vörösmarton, az 1978 és 1981 között elvégzett tagosítás (komeszáció) után, amikor megtörtént a falu és egész területének kataszteri átmérése, kijelölték az új parcellákat, egyben a temetők határvonalait is. A régi területi mértékegységeket átszámították az új mértékegységekbe, és a tagosítás következtében a temetők némileg veszítettek területük nagyságából. Továbbá az 1980-as évek végén, a mai „harmadik” református temetőből (1188-as kat. parcella) magántulajdonba került egy 8474 m2-es szántóföld (1186-os kat. parcella), és ezzel elválasztva még egy 2813 m2-es területet (1187-es kat. parcella), amelyen zsidó sírkövek találhatóak, héber és német nyelven. A temető többi határvonala és területi nagysága azóta nem változott. A II. világháború után, ezt a temetőt is elvették az egyháztól, állami tulajdonba került, és 2002-ig Vörösmart község tulajdona volt. 2002 májusában, a Pélmonostori Járásbíróság úgy döntött, hogy a református temető és a tőle levált zsidó temető területe a Hercegszöllősi járás tulajdonába kerüljön. Ez a határozat jelenleg is érvényes.

Sajnos nem lehet tudni még hány, épségben maradt sírkövet takar a föld, ezért is mindenképpen érdemes lenne felkutatni és alaposan átnézni a temetők régi területeit, újra felállítani a sírköveket méltó emlékként a múltra, és eredeti helyükön hagyva, megőrizni azokat az utókor számára.

Vukovics Dániel

A vörösmarti református parókia, utcakép, 2017.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Irodalom, adatforrások:

1. Fábián Zoltán, 1911, A Vörösmarti Református Egyház Története 1547-1910-ig, Gutenberg nyomda, Bezdán

2. Pataky András és Pataky József, 1995, Vörösmart földrajzi nevei – Rovátkák 1994, HMDK, Zágráb

3. Vukovics Dániel-személyes iratok, a 0769-es számú okirat, 1982, Rješenje o komasaciji posjeda broj: UP-I-32/791-1982 (Tagosítási végzés – szám: UP-I-32/791-1982), Pélmonostor-Vörösmart

4. Vukovics Dániel, 2013, 01-es számú Jegyzék – 2013.11.25.-2013.11.30., Vörösmart

5. Vukovics Dániel, 2013, 02-es számú Jegyzék – 2013.11.30., Vörösmart

6. Pélmonostori Telekkönyvi hivatal, 2011, 1359-es telekkönyvi kivonat, (2013.11.29.), Pélmonostor

7. Pélmonostori Telekkönyvi hivatal, 2012, 1339-es telekkönyvi kivonat, (2013.11.29.), Pélmonostor

8. Pélmonostori Telekkönyvi hivatal, 2013, 1151-es telekkönyvi kivonat, (2013.11.29.), Pélmonostor

9. Pélmonostori Kataszteri Hivatal, 2013.07.23., 1188-as telek kataszteri térképe 1:2000, (2013.11.29.), Pélmonostor

10. Pélmonostori Kataszteri Hivatal, 2013.07.23., 1157-es telek kataszteri térképe 1:1000, (2013.11.29.), Pélmonostor

500 éves Luther tételek Kopácson és Szentlászlón

 

 

A 95 tétel – plakáton, 2017. okt, Kopács

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Magyarországi ötlet alapján a határon-túli magyar református közösségek köreiben májusban indult a ReforMaraton 500 szervezése. Egyházunk is csatlakozott a kezdeményezéshez. Az volt a szervezők terve, hogy 2017 októberében 500 protestáns templomhoz, gyülekezetbe juttatják el Luther Márton 95 tételét.

 

A 95 tétel kifüggesztése – 2017. okt, Kopács

 

 

 

A 95 tétel kifüggesztése – 2017. okt, Kopács

 

A Luther Márton által írt, magyarra fordított 95 tételt plakátméretben tűzték ki Szentlászlón és Kopácson a templomok bejárata mellé október 4-én. Így emlékeztek a jelenlévők az 500 éves évfordulóra, Luther és a protestáns bizonyságtévő hívek elkötelezettségére a horvátországi reformátusok is.

Az október 31-diki ünnepségen a most megtörtént mozzanattal is erősíthetjük a protestáns kötelékeket szerte a világon és közösen emlékezhetünk hitvalló őseinkre. Szentlászlóval és Kopáccsal együtt várhatóan 500 Kárpát-medence szerte található intézmény falán fog függeni az egykori tételsor.

 

 

A 95 tétel kifüggesztése – 2017. okt, Kopács

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Elhangzott a szervezők részéről, hogy abban bízunk valamennyien, hogy ezeket a tételeket újra olvasva egy újabb személyes, közösségi megújuláshoz járulnak hozzá az 500 éves gondolatok.

 

 

 

Presbitérium tagok és Varga György lelkipásztor – A 95 tétel kifüggesztése – 2017. okt, Kopács

 

A horvátországi református egyházak állami közigazgatási története 1993-2015.

 

A Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház címere

Horvátország az önállósulása után megörökölte az egyházakra vonatkozó 1978-as szocialista törvényt. Ennek a törvénynek 11. cikkelye szerint a „Vallási közösségeknek, illetve meghatározott szervezeteiknek minőségükben polgári jogi személyiségük van”. Ezzel a törvénnyel határozták meg a vallási közösségeknek (egyházaknak), illetve szervezeti egységeiknek (pl. egyházközségek) a jogi személyiségét. Az aktuális törvény nem rendelkezett az egyházak regisztrálásáról, így 2003-ig egyházakat nem regisztráltak Horvátországban. Ezt megelőzően 2002. június 24-dikén életbe lépett a Horvát Kormány által meghozott Vallásügyi Törvény (e Törvény 5. cikkely. 1.§.-a szerint: „a Horvátország területén vallási közösségként működő, jogi személyeket be kell jegyeztetni, és nyilvántartásba kell venni…”). 2003-ig egyetlen állami szerv tartotta nyilván a jogi személyeket; az Országos Statisztikai Hivatal, amely egy pecsétlenyomattal is ellátott és a képviselő által leadott bejelentés alapján anyakönyvi számot adott az itt regisztrált jogi személynek. Így a jogi szervezet – beleértve a vallási közösségeket is – az anyakönyvi szám alapján folyószámlát nyithatott, alkalmazottainak nyugdíjalapot és betegbiztosítást fizethetett, valamint jogi személyként működhetett oly módon, hogy külföldi és belföldi szervezetektől segélyeket és támogatásokat fogadhatott és folyósíthatott.

Az Egyházakat Horvátországban az elmúlt időszakban (1993-2015. között) az alábbi állami szerveknél vették nyilvántartásba, vagyis ezeken a helyeken kaptak anyakönyvi számot, majd személy azonosító számot:

 

  1. Országos Statisztikai Hivatal,
  2. Igazságügyi Minisztérium,Igazgatási és Helyi Önkormányzati Hivatal, – Országos Központi Közigazgatási Hivatal,
  3. Közigazgatási Minisztérium,
  4. Pénzügyminisztérium – Adó Hivatal.

 

Az elmúlt 20 év folyamán a bejegyzések, a horvátországi református szervezeteknél előforduló név módosítások története sorrendben a következő:

  1. Miután a Református Egyház nyilvántartásba vételének kérelme az Országos Statisztikai Hivatalához került 1993. február 8.-án, ezt a Hivatal 1993. február 24-dikén jóváhagyta. Az egyház neve: Horvátországi Református Keresztyén Egyház lett, anyakönyvi száma: 0245453 (címe: Pozsega, dr. Vlatka Mačeka u. 6/3.). Az egyházi szervezet a volt Jugoszláviai Református Keresztyén Egyház horvátországi területein szervezett egyház jogutódja.
  1. Lángh Endre tiszteletbeli püspök 1999. február 19-dikén, az Országos Statisztikai Hivatalnál egy új szervezet megalakulásának a bejegyzését kérte nyilvántartásba vétel céljából “Horvátországi Református Keresztyén Egyház Püspöki Hivatal” néven (címe: Vinkovci, Vladimira Nazora u. 31.). Az ezt követően az Országos Statisztikai Hivatal 1999. március 4-dikén kiadott értesítése alapján a bejelentett “Horvátországi Református Keresztyén Egyház Püspöki Hivatal” (REFORMATSKA KRŠĆANSKA CRKVA U R.H. BISKUPSKI URED) anyakönyvi száma 1427814. (cím: Vinkovci, Vladimira Nazora u. 31.). A névből és az új anyakönyvi számból ítélve ez alkalommal egy új egyháztest bejegyzésére került sor.
  2. Az így létrejött “Horvátországi Református Keresztyén Egyház Püspöki Hivatal” egyháztestből kivált horvát ajkú reformátusok az addig volt püspöki titkár, Jasmin Milic képviseletével 2001. május 24.-én bejegyezték új egyházi szervezetüket “Horvátországi Protestáns Református Keresztyén Egyház” néven. (Anyakönyvi száma: 1565702)
  3. A Horvátországi Református Keresztyén Egyház III. országos Zsinatán, 1999. június 12-dikén módosította a nevét. Az egyház új neve: Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház. A névváltozást az egyház képviselője bejelentette az Országos Statisztikai Hivatalnál. (Anyakönyvi száma: 0245453).
  4. “Horvátországi Református Keresztyén Egyház” néven egy addig a közigazgatásban meg nem jelent (anyakönyvi- és egyéb nyilvántartási számok nélküli) egyház képviselője az új törvények alapján kérelmezte szervezete bejegyzését, amit 2003. szeptember 26.-án a Horvát Köztársaság Igazságügyi Minisztériuma elfogadott és nyilvántartásba vett. Az egyébként anyakönyvi számmal még ekkor sem rendelkező egyház ezt követően kérelmezte elnevezésének megváltoztatását “Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház” névre, amelyet 2005. március 31.-i hatállyal az Országos Központi Közigazgatási Hivatal bejegyzett, továbbra is anyakönyvi szám nélkül.
  5. A Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház az új törvények alapján kérelmezte bejegyzését, melyet a Horvát Köztársaság Igazságügyi Minisztériuma elfogadott, és az egyházat nyilvántartásba vette 2003. november 13.-án.
  6. A Horvát Köztársaság Pénzügyminisztériuma – Adóhivatala 2009. januárjában megkezdte – az állami hivataloknál nyilvántartásba vett jogi személyek számára – az anyakönyvi számok alapján a személy azonosító számok (OIB) kiosztását. A meglévő adatokat figyelembe véve (2010. február 10.-i hatállyal) a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház anyakönyvi száma: 0245453, OIB (személy azonosító szám): 50542093088.
  7. A Horvát Köztársaság Pénzügyminisztériuma, a rendelkezésére álló adatokat figyelembe véve a Horvátországi Református Keresztyén Egyház Püspöki Hivatal részére (cím: Vinkovci, Vladimira Nazora u. 31) kiadta a személy azonosító számot (OIB: 68677215945). Anyakönyvi száma: 1427814.
  8. A Horvátországi Református Keresztyén Egyház Püspöki Hivatal 2014. szeptember 23.-án a Központi Statisztikai Hivatalnál kéri nevének megváltoztatását. A visszaigazolást ugyanazon a napon meg is kapja. A szervezet új neve: Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház (cím: Laskó, Templom u. 4.). Anyakönyvi száma – ugyanaz, mint az 1999. március 4-dikén részére már kiadott – 1427814. OIB (személyazonosító szám): 68677215945

 

 

Összefoglalás:

A felsorolt – és pontosan dokumentált – adatok szerint a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház először 1993. február 24-dikén került bejegyzésre Horvátországi Református Keresztyén Egyház néven. A Horvátországi Református Keresztyén Egyház III. országos Zsinatán, 1999. június 12-dikén, Kopácson a nevét módosította. A Zsinat tagjai Sója Lajos országos főgondnok előterjesztése alapján és az 1. napirendi pont szerint szavazat többséggel döntöttek erről, és elfogadták, hogy „az Egyház nevében szerepeljen a „magyar “ jelző”. Az egyház módosított neve Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház lett. Püspöke Kopácsi Kettős János lelkipásztor. Az egyház székhelye Kopácson van.

A Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház először 1999. március 4-dikén került bejegyzésre Horvátországi Református Keresztyén Egyház Püspöki Hivatal néven. 2015-ben püspöke Csáti-Szabó Lajos, laskói lelkipásztor, majd 2018-tól Szenn Péter pünkösdista teológus, haraszti lelkész.

Az ebből az utóbbi szervezetből kivált horvát ajkú reformátusok első bejegyzése 2001. májusában történt meg az általuk azóta is használt “Horvátországi Protestáns Református Keresztyén Egyház” néven, tordincai székhellyel.

KÉT PÜSPÖKI VIZITÁCIÓ (1817 ÉS 1885) ÉS LEGÚJABB KORI LEVÉLTÁRI DOKUMENTUMOK

 

 

“A magyar református egyház alsó-baranyai és szlavóniai népe a mai napig csupán két szuperintendensi-püspöki látogatást élt meg. Báthori Gábor 1817-es vizitációja előtt nem volt ilyen jellegű vizsgálat a Dunamelléki Egyházkerületben, Szász Károly 1885-ös látogatása után 35 évvel pedig ez a vidék már nem tartozott ahhoz az egyháztesthez, amelynek egykor bölcsője, szellemi-lelki központja volt.” […]

“A legújabb kori jegyzőkönyv-gyűjteményből képet kapunk arról, ahogy az értékeiket a délszláv háború hét esztendeje alatt, és azóta is folyamatosan nélkülöző gyülekezetek és egyházaink hívei a menekültségben való meghurcoltatás, vagy az otthoni környezetben való sorozatos megaláztatás, lelki fenyegetettségből való szabadulás után a viszonylagos szabadság és anyagi jólét délibábjával átitatott közelmúltról, a talajvesztett, mindenütt és mindenkiben ellenséget látó jelenről, és az értékek visszarendeződésének, a régi-új alapok lerakásának valós lehetőségét magában rejtő
jövőről gondolkodnak.”

 

“A bizalom pecséte alatt” I-II.

KÉT PÜSPÖKI VIZITÁCIÓ (1817 ÉS 1885) ÉS LEGÚJABB KORI LEVÉLTÁRI DOKUMENTUMOK

SZERKESZTŐK:

Keresztes Dániel
Hamarkay Ede

LEKTOR

Dr. Ladányi Sándor

Kiadó: Exodus Kiadó (Erdőkertes), 2004
Tűzött kötés , 713 oldal
Nyelv: Magyar
Méret: 24cm x 17cm
ISBN: 963-216-013-4
Church history / History / 19th century.
Visitations (Church work) / Hungary

Egyházlátogatás / forrás.
Református egyháztörténet / 19. sz. / forrás.

Megvásárolható a Lelkészi Hivatalokban

 

 

Báthori Gábor (1817) és Szász Károly (1885) püspöki vizitációs iratai, valamint a legutóbbi délszláv háború idején keletkezett feljegyzések és hangfelvételek (1993-1998) közel száz éves periódusban adnak képet betűhű átiratban Alsó-Baranya és Kelet-Szlavónia református közösségeiről.

 

 

A magyarországi reformációnak egyik bölcsője Baranya volt. Itt már – bizonyos szórványadatok szerint – a mohácsi katasztrófa előtti években is akadt az egyházat megtisztító törekvésnek híve és pártfogója. Alsó-Baranya nagyobb szabású reformálásáról viszont konkrét adataink is vannak. Kákonyi Péter hercegszöllősi protestáns lelkész-költő, Sztárai Mihály, Zigerius Imre fellépése-tevékenysége 1544-1546-tól folyamatos. Jelentős központ volt Hercegszöllős, Vörösmart, Kórógy, Laskó, Haraszti, Karancs, Kopács, Kő, s még több hasonló település is.

Hercegszöllősön minden bizonnyal több zsinatot is tartottak, azonban országosan kiemelkedő jelentőségű az Alsó-Baranyai Református Egyházkerület 1576. augusztus 16-17-én tartott zsinata, amelyen – a 16. század ötvenes éveiben készült (a lutheri reformációból a helvét, református irányzatba való átmenet jellegét magán hordozó) „Baranyai Kánonok” után – már határozottan református szellemű egyházigazgatási kánonokat („Hercegszöllősi Kánonok”) fogadtak el, amelyek szerkesztője Szegedi Kis István volt, elfogadtatását pedig Skaricza Máté vezette. Ezek a rendtartások, szabályozások aztán – ha kisebb módosításokkal is, de – országosan befolyásolták, meghatározták, alapjaivá lettek a későbbi szabályozásoknak. Laskón volt lelkész 1554 elején a baranyai új egyházkerület (superintendentia) első püspöke, Szegedi Kis István.
A terület egyháztörténeti jelentősége a török hódoltság későbbi századaiban sem csökkent. A jelen kötet – Báthori Gábor és Szász Károly dunamelléki püspökök egyházlátogatási naplói, vizitációs jegyzőkönyvei alapján mutatja be a terület életét egy igen fontos korszakban, a trianoni békeszerződés aláírása (1920. június 4.) következtében történt elszakítás előtti évtizedekről.

TARTALOM

I. kötet

Előszó (dr. Ladányi Sándor) – 9. oldal
Báthori Gábor vizitációs anyaga – 11. oldal
Báthori Gábor levele – 13. oldal
A vizitáció rendje és módja – 14. oldal
Vizitációs kérdések – 17. oldal
Feljegyzés az utazásról – 21. oldal
Gyülekezeti jelentések – 24. oldal
Szász Károly vizitációs anyaga – 203. oldal
Szász Károly körlevele – 205. oldal
Vizitációs napló – 210. oldal
Gyülekezeti jelentések – 264. oldal
Idegen szavak, kifejezések magyarázata – 360. oldal

II. kötet

Szász Károly vizitációs anyag (folytatás) – 371. oldal
Gyülekezeti jelentések – 373. oldal
Legújabb kori levéltári dokumentumok – 425. oldal
Szerkesztői ajánlás – 427. oldal
Jegyzőkönyv – A Horvátországi Református Elűzöttek 1993. november 13-i üléséről – 429. oldal
Jegyzőkönyv – Az 1997. augusztus 26-án Eszék-Rétfalun tartott lelkipásztori
konferenciáról – 431. oldal
Jegyzőkönyv – A Horvátországi Református Keresztyén Egyház Bellyei-, Eszéki-, Kopácsi-, Kórógyi-, Szentászlói Református Egyházközségek presbitériumainak az
egyházközségi küldöttekkel kibővített közös presbiteri gyűléséről – 435. oldal
Jegyzőkönyv – A Kopácsi Református Egyházközség 1998. február 22-én megtartott
évi közgyűléséről – 442. oldal
Jegyzőkönyv – A Horvátországi Református Keresztyé n Egyház Zsinati Tanácsának
1998 június 27-én Eszék-Rétfalun tartott üléséről – 449. oldal
Jegyzőkönyv – Presbiteri-gondnoki tanácskozó gyűlés, Hercegszöllős, 1998. augusztus
Jegyzőkönyv – Presbiteri-gondnoki tanácskozó gyűlés, Hercegszöllős, 1998. augusztus
17. – 494. oldal
Jegyzőkönyv – Presbiteri-gondnoki tanácskozó gyűlés. Kopács, 1998. szeptember 09. –
514. oldal
Jegyzőkönyv – Presbiteri-gondnoki tanácskozó gyűlés jegyzőkönyve. Kopács, 1998.
Október 6. – 564. oldal
Jegyzőkönyv – Lelkészi-gondnoki találkozó. Csúza, 1998. Október 07. – 601. oldal
Jegyzőkönyv – A Horvátországi Református Keresztyén Egyház II. Zsinatának 199
november 7-én, Laskón tartott Zsinatáról – 633. oldal
Jegyzőkönyv – A Horvátországi Református Keresztyén Egyház elnökségi gyűlése,
Eszék, 1998. november 26. – 691. oldal
Jegyzőkönyv – Horvátországi Református Keresztyén Egyház – Ellenzsinat, Rétfalu
1999. február 20. – 694. oldal
Jegyzőkönyv – III. Alkotmányozó Zsinat, Kopács, 1999. június 12. – 699. oldal
Idegen szavak, kifejezések magyarázata – 712. oldal

Református Tanösvény információs tábla avatás Vörösmarton 2017 június 25-én.

 

 

A vörösmarti református információs tábla leleplezése, 2017. június 25.

A két héttel ezelőtti sepsei* ünnepséget követően vasárnap, a délelőtti istentisztelet után a vörösmarti református templom bejárata mellett a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház idei programjában tervezettek szerint református információs tábla avatásra gyülekezetek egyházunk hívei.

Vörösmart, 2017. június 25.

Ember Lajos presbiter, Vörösmart, 2017. június 25.

 

Vörösmart, 2017. június 25.

Pinkert Ida csúzai gondnok, Vörösmart, 2017. június 25.

* (eredményét tekintve egyelőre csak félig sikeres, ugyanis a Sepsén felállított és átadásra előkészített táblát felállítását követően néhány órán belül ellopták…)

Istentisztelet, Vörösmart, 2017. június 25.

Sipos Lajos országos főgondnok köszönti az egybegyűlteket, Vörösmart, 2017. június 25.

Kopácsi Kettős János püspök mond bevezetőt a református információs tábla avatása előtt, Vörösmart, 2017. június 25.

Az ezt megelőző istentiszteleten Varga György lelkipásztor hirdette Isten Igéjét, Sipos Lajos főgondnok és Kopácsi Kettős János szuperintendens köszöntötte az egybegyűlteket. A szertartást követően Varga György lelkész a helyi gyülekezet történelméről, a helyi eklézsia értékeiről tartott előadást a templomban. Ezt követte a tanösvény tábla felavatása, melynek tartalmáról honlapunkon már korábban tájékoztattuk olvasóinkat.

Varga György lelkipásztor, Vörösmart, 2017. június 25.

Vörösmart, 2017. június 25.

Vörösmart, 2017. június 25.

Varga György tiszteletes a jelenések könyve 2. részének 17. versében foglaltak szerint vezette be előadását:

Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek! Aki győz, annak adok az elrejtett mannából, adok neki fehér kövecskét is, és a kövecskére írva új nevet, amelyet senki sem tud, csak az, aki kapja.” (Jelenések könyve, 2:17)

Vörösmartra a kezdeti időszakot követően néhány évvel később érkezett el a reformáció tanítása, de egységes egyháztestként az 1517. évet tekintve határkőnek, ennek a gyülekezetnek az élete is egybeforrt a vidék életével és egyházi történelmével. Varga György öt korszakra osztotta a gyülekezet közel 500 éves történelmét. Ezek mindegyike alapjaiban határozza meg azt, amit ma magunk körül látunk és amiben élünk.

Az első korszak a gyülekezet és az iskola korszaka volt. Ebben az időben nem csupán az igehirdetésre és az egyházi liturgia gyakorlására helyezték a hangsúlyt elődeink, hanem fontosnak érezték azt is, hogy az egyház mellett iskolákat is alapítsanak és a tanítás fontos munkáját is végezzék nagy rendszerességgel. Az írás és olvasás tudományának terjesztése ebben az időben azt eredményezte és célként is kitűzte, hogy a Szentírásban megfogalmazott üzenet minél szélesebb körökhöz eljuthasson. A hallott Ige mellett az írott Ige is megjelent a közösségben. Az iskoláról szóló első feljegyzés a gyülekezettel kapcsolatban egy visszaemlékezésből maradt ránk. Az 1647-es évben tesz említést Józan Gáspár azokról a protestáns iskolákról, melyek között Vörösmart is egy iskolának otthont adó településként kerül megemlítésre. Ebben Kecskemét, Pécs, Cegléd, Nagykőrös mellett szerepel Vörösmart is, melyből értelmet nyerhet a közismert mondás üzenete is: „bejártam Tolnát… Baranyát…”. Az iskolában tanulhattak a vörösmarti diákok, avagy „deákok”, ahogyan az azóta is használatos és egykori diákok által ránk hagyott „Deák-szurdok” elnevezésben is ez a mai napig él. Rövid működési időszakot követve 1686-ban a tatár támadások után az iskola megszűnt, illetve professzoraival együtt elmenekült Kiskunhalasra, ahonnan nem tért vissza alapító helyére. Ennek a kornak jellemzője a gyülekezet vonatkozásában az a rendkívüli tény, hogy az itt szolgáló lelkészek közül hat püspöki címet is viselt, akiknek neve szélesebb körben is jól ismert a hazai protestantizmus és egyháztörténet kutatói számára: Szegedi Kis István, Veresmarti Illés, Laskai János, Petrik György, Vörösmarti János és Gyimóthi István. Ebben az időszakban élte a vörösmarti eklézsia a maga fénykorát, mely a háborúk és támadások miatt ért véget. Kevés írásos emlékei ennek a kornak szólnak arról, hogy a Vörösmarti iskolát a baranyai eklézsiákon kívül némely erdélyi urak, nevezetesen a Teleki, Bánffy családok segítették abban az időben, amikor tanárok voltak falai között Nyírő István, Foktői Pécsi János.

Az iskola nyomai és hatásai azonban későbbiek folyamán is számos módon fennmaradtak. Az 1817-es pöspöki vizitáció összeírásai szerint 53 fiú és 45 leány szerepel a névsorban. A mai iskolás korúakhoz képest ez az adat, és még hozzátéve a katolikus iskolába egykor beiratkozott diákok számát is, sokkal nagyobb létszámot mutat. Igaz, a következő református püspöki vizitáció idején, 1885-ben már csupán 71 iskolás korú gyermekről tesznek említést. A fogyatkozás ebben a korszakban már felismerhető.

Később, a szabadságharcot követően a honvédtüzér Apostol János tanító, vagy Gróf Kálmán tanító és mások tették lehetővé, hogy Baranyai Júlia idejére kialakulhatott ismét egy erős iskola Vörösmarton. A reformációra mutat vissza ezeknek a törekvéseknek a sikeressége a vidéken.

Savoyai nagyharsányi és zentai győzelmei a török megszállók ellen újabb korszakot nyitott a területet benépesítő lakosság életében. A török kiűzését követően az ellenreformáció idején a római katolikus egyház és az azt támogató főurak uralma határozta meg Vörösmart vallási rendjét is. Nehéz időszak volt ez a falu protestáns népessége számára. A személyes fenyítések, a lelkészek elleni erőszakos fellépések sem voltak ritkaság számba menő események.

A következő korszakot nevezhetjük az építkezés korszakának a gyülekezet életében. Rácz Pál lelkipásztorkodása alatt épül fel a most is látható templom, 1871-ben. Ekkor már istentiszteletet is tartottak ezen a helyszínen, mert a parókia már 1860-ban állt. Sajnos az egyházközség levéltára a II. Világháborúban elveszett, ezért erről a korszakról kevés az írásos feljegyzés az irattárban. Talán idővel Rácz lelkész, a templomépítő lelkész életéről is többet tudhatunk majd meg. Az mindenesetre általánosan elmondható, hogy a nagy építkezések egy gyülekezet életébe egyéb vonatkozásokban is jelentős változásokat hoznak és okoznak. A templom és parókia építések pozitív irányba is mutathatnak. Vörösmarton nagyon jelentősnek mondhatók az ebben a korban történt „külső” építkezés jelei, de a falakon belül már ekkor is láthatóak voltak a hanyatlás szomorú számai. A gyülekezet lélekszáma 1857-ben volt a legnagyobb, 1040 fő volt ekkor a hívek létszáma, de 1885-ben ez a szám a kimutatások szerint megfogyatkozik, 904 főre csökken. Ekkor nem csupán a halálesetek és az elvándorlás miatt lép fel csökkenés, hanem a nazarénus vallás térhódítása is számottevő. Egyre nagyobb gondot okoz az egyház anyagi fenntartása, akadozik a lukma fizetés, gyakran lehet a jegyzőkönyvekben hamisságről és elégedetlenségről olvasni. Erkölcsi romlás jelei tapasztalhatók már azokban az esztendőkben is, amikor még Rácz Pál a lelkipásztor, amikor a templomépítés szent munkája folyik a gyülekezetben. A hanyatlás a gyülekezeti élet számos terén is megkezdődni látszott.

Az ezt követő időszakban már határozottan a hanyatlás jelei mutatkoznak. Egy kiemelkedő képességű lelkipásztor, aki 1909-ben érkezik a gyülekezetbe megírja a gyülekezet történetét. Fábián Zoltán lelkész. Írását a gyülekezet női tagjainak eladott kézimunkáiból befolyt összegből adták ki. A kötetben említésre kerül Novák Olga neve is. Fábián lelkipásztor a gyülekezetet az építkezések után továbbra is fennálló adósságokkal vette át, melyeknek rendezésére átszervezésekbe kezd. Reformokat vezet be az egyházfenntartással, a gyülekezeti élet gyakorlatával kapcsolatban és úgy is tűnik, hogy az elmaradásokat sikerül is rendezni. Azonban a gyülekezeten belüli lélekszám fogyatkozást nem tudja megállítani. Prófétai meglátásait lejegyzi. „Hát a pusztításnak nem elrettentő képe-e ez, hogy száz év leforgása alatt 48-ról alászállott a születések száma négyre?” – írja keserűen. Száz év összegzését írja le mintegy száz évvel ezelőtt, 1910-ben, és azóta tudjuk, hogy a lélekszám azóta is még rohamosabban fogyatkozik. De nem csak ő látta ilyen szomorúsággal a jövőt. Béni Izsák is hasonlóképpen látta mintegy száz évvel ezelőtt népének a sorsát. A vizitációk alkalmával megjelent püspökök, Szász Károly a Dunamellékről, vagy később Ravasz László is hasonlóképpen írtak és értelmezték a kort.

A gyülekezet életében 1941-44 között volt tapasztalható némi fellendülés, amikor az elcsatolt részeket újra Magyarországhoz kapcsolták. Sebestyén Jenő, Ravasz László, Novák Olga és más ismertebb lelkipásztorok látogatták az anyaországból a gyülekezetet és a vidéket evangelizációjukkal és biztató szavaikkal sietve segítségére a vidék reformátusságának.

1948-ban, majd 1961-ben ismét helyben lakó lelkipásztorok kerültek az eklézsia élére. A folyamatos személyes és közösségben való szolgálat pezsdítőleg hatott a kicsiny közösség tagjaira. Vecsery János helyben lakó lelkipásztor segített áldozatos munkájával ekkor a gyülekezeten belül a háborús károk kijavításában.

A legutóbbi két évtizedben a templom és a parókián egyaránt nagy javításokat kellett elvégezni. A templomot ismét istentisztelet tartására alkalmassá kellett alakítani, a falak szigetelési munkája, a tetőzet, födém, a karzatok és a padlózat, az ablakok és üvegezések a bádogozás, csatornajavítás, vakolás volt sürgetően napirenden. A paplakot ismét lakhatóvá tette a gyülekezet helyi és adományokból befolyt fedezettel, és a legutóbbi háborút követően esztendőkre helyben lakó lelkipásztorok is szolgáltak Vörösmarton; Iván Géza lelkipásztor a legnehezebb időszakban vállalta a gyülekezet lelkigondozását és az egyházi szolgálatok megtartását. Ma a parókiaépület összkomfortos lakóház, gyönyörű kerttel, udvarral, melynek állapota a gondnok és a helyi presbiterek munkáját dícséri. Több lelkipásztor is szolgált rendszeresen a gyülekezetben az elmúlt időszakban, mint például segédlelkészként Varga B. Árpád, nyugdíjas lelkipásztor testvérünk Cziriai János, dr. Hegedűs Loránt püspök, Hünlich Robert lelkipásztor, Bóka András esperes, Pápai Szabó György és sokan mások is, akik vendég igehirdetőként vagy vendégként jártak a Vörösmarti Református Gyülekezetben

Programjainkat bibliaórák, presbiteri és női konferenciák, kirándulások, csendesnapok, tombola-délutánok, szeretetvendégségek, hittantáborok, női imanapok, ökumenikus imanapok színesítették. Több koncertnek is otthont adtak épületeink, fellépett közöttünk a Vörösmarti Énekkar, több alkalommal Jeszenszky Lara művésznő adott énekkoncertet. Jó kapcsolatot sikerült kiépíteni a katolikus hívekkel és a katolikus plébánosokkal is baráti közösséget sikerült kiépíteni az elmúlt évek folyamán.

Lábadyné Kedves Klára megírta és megjelentette Novák Olga lelkipásztor életének történetét. Fábián Zoltán megírta a Vörösmarti Eklézsia története című könyvét, melyből felolvasást is tartott a gyülekezet.

Halottainkat eltemettük, gyermekeinket kisebb számban kereszteltük – mondta végezetül a gyülekezet jelenlegi lelkipásztora, Varga György, aki jelenleg a szomszédos Csúzáról látja el szolgálatait a vörösmarti reformátusok körében. „Mindez lehet kevés és egyszerre sok is. A gyülekezet létszámát tekintve lehetne azt is mondani, hogy sok minden más is megvalósulhatott volna, de lehet azt is látni, hogy a gyülekezet erőn felül is elért áldott eredményeket és eljutott sok mindenre”- folytatta, köszönetet mondva a gyülekezet gondnokának Uszodi Ferencnek.

A gyülekezet adóssága jelenleg az, hogy nem tudott az elmúlt időszakban só és kovász lenni, ahogy a bibliai történetben olvasható, vagy ahogy a jézusi történetekben látható. Nem tudott a gyülekezet az elhalálozók számától nagyobb mértékben szaporodni, vagy másokat magához vonzani. Különösen fájó, hogy református vezetőink között is kialakult egyfajta ellentét. Nem voltak megtérések, az ébredés elmaradt, mindez hiányzik közösségeinkben.

A gyülekezet életének ötödik korszakaként Varga György lelkipásztor a jövővel kapcsolatban mondott buzdító szavakat, bizonyságtételt. A gyülekezet tagjai jelenleg az idősebb korosztályt képviselik. De ők azok, akik a legnehezebb időszakokban mindig helyt tudtak állni. Mózes is, amíg Egyiptomban él, amíg Midjám pusztájában tölti fiatal éveit, addig csupán gondtalan életet él. De Isten Mózes életének későbbi, idősebb korban megélt szakaszát is megáldja, amikor segíteni tud népén és amikor hasznára lehet nemzetének, amely megéli az egyiptomi rabszolga sorsból való szabadulást. Vagy emlékezhetünk János apostolra is, aki idősebb korában került Pathmos szigetére, akkor, amikor már tanítvány társait kivégezték, keresztre feszítették. János idős korát tölti ott a száműzetésben, de nem hiábavalóan, hanem hasznosan, mert leírja a Jelenések könyvét. Buzdítás legyen ez az időseknek a kitartásra és hűségre és a további szolgálatra.

A fiatalok számára legyen intelem, hogy eljön az az idő, amikor az egy-két vörösmarti fiatalnak össze kell fogni az egy-kép csúzai és pár hercegszöllősi fiatallal, hogy tegyenek valamit az akkori egyház ügyéért és életéért. Bíztatásul legyen számukra az, hogy ha nincsenek is sokan, amit leírt Fábián Zoltán: „Véreim, magyarok, református egyházam hívei! Tekintsetek a mi egyházunk fényes múltjára, nagy nemes, dicső hivatására, és senki egyházának, hazájának, ennek az egybeforrt két közös kőfalnak lerombolója ne legyen! Gondolja meg mindenki, aki lelki harcok, gyötrelmek között hányattatik, ne egyszer, ne tízszer, hanem százszor is, hogy református ember lehet-e felekezet nélkülivé? Oh, nem.”

Kérjetek jót ez városnak,
Békesség légyen azoknak,
Kik ez várost tisztán szeretik.
Légyen te kőfalaidban
Csendesség és jó békeség,
Az község közt egyenesség,
Jó szerencse házaidban.
Az én atyám fiaiért
És ott lakó feleimért
Adjon Isten jó békeséget.
Szentségiért én ez helynek,
Melly szerzetött az Istennek,
Minden jót kívánok tenéked.

(Szenczi Molnár Albert: CXXII. Zsoltár)

 

Vörösmart, 2017. június 25.

Vörösmart, 2017. június 25.

 

Vörösmart, 2017. június 25.

Vörösmart, 2017. június 25.

 

Szeretetvendégség, Vörösmart, 2017. június 25.

Szeretetvendégség, Vörösmart, 2017. június 25.

Szeretetvendégség, Vörösmart, 2017. június 25.

Szeretetvendégség, Vörösmart, 2017. június 25.

 

Szeretetvendégség, Vörösmart, 2017. június 25.

Szeretetvendégség, Vörösmart, 2017. június 25.

Igehirdetés – Józsué 4:1-24, Vörösmart (Varga György lelkipásztor)

Varga György vörösmarti lelkipásztor, 2017. június 25, Vörösmart.

Megemlékezés Vörösmarton, a reformáció 500. évfordulóján

Isten segítségének emlékkövei

 

Lectio: Józsué 3:1-17

Textus: Józsué 4:1-3, és 20-24

A tizenkét emlékkő felállítása

1Amikor az egész nép mindenestül átkelt a Jordánon, azt mondta az ÚR Józsuénak: 2Válasszatok ki a népből tizenkét férfit, törzsenként egyet-egyet, 3és parancsoljátok meg nekik: Vegyetek föl tizenkét követ innen a Jordán közepéből, ahol a papok lába áll szilárdan, vigyétek azokat magatokkal, és tegyétek le a szálláson, ahol ma éjjel megszálltok.

20Azt a tizenkét követ, amelyet a Jordánból vettek ki, Gilgálban állíttatta föl Józsué, 21és ezt mondta Izráel fiainak: Ha majd megkérdezik fiaitok apáiktól, hogy miféle kövek ezek, 22magyarázzátok el fiaitoknak, hogy szárazon kelt át Izráel itt a Jordánon. 23Mert Istenetek, az ÚR kiszárította a Jordán vizét előttetek, amíg átkeltetek. Így cselekedett Istenetek, az ÚR a Vörös-tengerrel is: kiszárította előttünk, amíg átkeltünk rajta, 24hogy megtudja a föld minden népe, milyen erős az ÚR keze, és hogy féljétek Isteneteket, az URat mindenkor. (Józsué 4.1-3, és 20-24)

 

Istentisztelet, Vörösmart, 2017. június 25.

 

Kedves Testvérek!

Kedves Gyülekezet!

Történetünkben a bibliai választott nép egy természetes határvonalhoz, a Jordán folyóhoz ér. A továbbhaladás nem lehetséges, meg kell állni. A megállás alkalom a távoli múltba való visszatekintésre és a közeli múlt átgondolására is. Nemrég az egyiptomi rabszolgasorsból való megmenekülés, kiszabadulás csodáját élték át a zsidók, Isten segítségével. A pusztai vándorlás útján sok-sok Istentől ajándékozott csoda történt a néppel, de ez a kor a nép elégedetlenségének, lázadozásainak időszaka is. A folyónál megállnak és előre tekintenek; a Jordán túloldalán terül el az Ígéret földje. A jövőre gondolva előre tekintenek, reménységük Isten ígéretének beteljesülése. Hogyan? Merre tovább? Van-e folytatás? – kérdések ezek egy határvonalnál, egy akadálynál.

A nép továbbhaladásűt egy akadály, a Jordán folyó gátolja.

A nép éppen árpa aratáskor érkezik a folyóhoz. A hónapokat, az éghajlatot figyelembe véve tudjuk, hogy azon a vidéken pár hónappal előbb arattak. A bibliai kommentárok szerint éppen ilyenkor a legnagyobb a Jordán folyó szélessége. Az átkelés, továbbhaladás nehéznek, erejüket meghaladó próbálkozásnak tűnik. Az akkor korban hidak építését még nehéz elképzelni, a folyó csekélyebb medrében a kisebb csapatokban való átkelés is kockázatos. Az ellenség így könnyen megsemmisítheti őket.

Tőlünk nem messze a Duna található, a középkorban itt is nehéz volt az átkelés. A legenda szerint „Vörös Márta” éppen ebből csinál „üzletet”. Az átkelésért fizetni kellett egy aranyat, vagy három napig a szőlőben kapálni.

A nép számára nem csupán a folyó jelent akadályt, talán még veszélyesebb a nép kicsiny hitűsége, hitetlensége, bizonytalansága. Egyféle lelki akadály ez, amely rossz irányba befolyásolhatja a nép lelkületét. A kémek már jártak Kánaán területén, az ígéret földjét már felderítették. Sajnos a 12 kiküldött kémből 10 nem bízott abban, hogy elfoglalhatják az országot. Látva az ott elő emberek erejét, szervezettségét, szinte feladták a reményt. A kémek közül azonban kettő, Józsué és Káleb bíztak Isten ígéretében, számukra nem volt lehetetlen elfoglalni a területet. Az arányok elég rosszak: 10 nem hisz, csupán ketten bíznak.

Ott áll a bibliai nép egy megoldhatatlannak tűnő helyzet előtt. Akármilyen okosak és intelligensek voltak, bármennyire értettek is sok mindenhez, de a vízzel tele lévő meder megoldhatatlan akadályt állított a számukra. Emberi erő nem volt képes kinyitni Kánaán kapuját.

Vannak helyzetek, amikor elfogy az emberi erő, és nincs többé az észnek sem semmilyen megoldása. Előttünk is lehetnek akadályok, nehéz helyzetekben, kilátástalanak tűnő problémák, hitetlenség, kételkedés, betegség, gyengeség, sikertelenség, amikor úgy tűnik nincs megoldás, és sokszor fohászkodunk, hogy bár sose kerültem volna ilyen rossz helyzetbe!

A megoldatlannak tűnő helyzetben, ahol kevés az emberi erő, maga Isten ad segítséget és megoldást.

Isteni csodaként jön a segítség. A Jordán folyó vize megáll, és sikeresen átkelhet a nép a folyó száraz medrén. A csodával egy kicsit a Vörös tengeren való átkelés története ismétlődik meg. Ott a nép a fáraó üldöző seregétől menekül meg, itt elkezdődhet a honfoglalás, a letelepedés, és a folyó határának átlépésével egy új korszak kezdete lehet ez a nép számára. A Bibliában a csodatörténeteknél is sokszor megfigyelhetünk ismétlődéseket. Az Újszövetségben, Jézus után is történek csodák az apostoli korban, János, Péter és Pál idejében is. A csodatörténet egyféleképpen megerősíti, legitimálja Józsuét, hogy ténylegesen a nép vezetője tudjon lenni. A csodák nem csupán Mózes idejében történtek, hanem Józsué életében is hasonló Isteni csodák történhetnek.

Nem egyedül kell átkelniük a folyón, a szövetség ládáját viszik előttük. Szimbolikus jelentése, üzenet van ennek: Nem vagytok egyedül, Isten veletek van, az Úr vezet titeket, előttetek megy. A nép számára egyféle lelki, hitbeli megerősödést is jelenhetett ez. Nincsenek magukra hagyva, nem csupán saját erejükben kell bízni.

A csodatörténet hatással lehet további gondolkozásukra, megváltoztathatja szemléletüket és hozzáállásukat a nehéz eseményekhez. A csodatörténetet átélve tudnak már bízni Isten ígéretében. El tudják hinni, hogy Isten segítségével legyőzhetőek az akadályok, az erősebb hadsereg, és bevehető a kőfallal védett város.

Aki Istenben bízik, az bátran ráhagyatkozhat Isten gondviselő szeretetére. Ott volt Isten Kánaán földjén velük. Pontosan úgy, ahogy ezt később Jézus ígéri az övéinek. Azt mondja, hogy veletek leszek a világ végezetéig, minden napon.

Jézus akkor is velük volt, amikor a tanítványok elfutottak, amikor az Atya is magára hagyta Jézust. Még Ő is elfordult tőle, Jézus akkor is ott volt. Azóta sem hagyja magára azokat, aki benne hisznek, akik benne reménykednek. Veletek maradok a világ végezetéig, minden napon, mondja.

Ismeri a mi „Jordán helyzetünket”. Ott tornyosul előttünk a nehézség, és mi kétségbe esünk, mert úgy tűnik, nincs megoldás. S a végén átéli a hívő ember azt a csodát, hogy száraz lábbal viszi át őt az Isten. Nem roppan bele, nem omlik össze, nem őszül bele. Ha bízik az Istenben, átéli Isten megoldását. Életének nehéz helyzetében Dávid király is hasonlókat tapasztalt: „Boldog az az ember, akinek te vagy ereje, aki a te utaidra gondol. Ha a Siralom völgyén mennek is át, források völgyévé teszik azt, az őszi eső is elárasztja áldásával. Újult erővel haladnak, és megjelennek Istennél a Sionon. (84. Zsoltár 6-8. vers) A források Istentől fakadnak belülről, mert ott van a szívben Krisztus, a hívő ember életében, és áldás esője hull felülről, a gondviselő Istentől.

A bibliai szereplők egy nagyobb esemény után emlékoszlopot emelnek, emlékköveket raknak, oltáron áldozatot mutatnak be. Az özönvíz után, a megmenekült Noé „égőáldozatot mutat be” az oltáron (I. Mózes 8:20). Az Ószövetség népe, akik Gilgálban, a Jordánból kivett kövekből emlékoszlopot állíttattak, emlékezhettek arra, hogy milyen csodálatos dolgot cselekedett velük Isten. Egyféle reakció, válasz, tett a nép részéről e cselekedet.

Azt olvassuk itt a szövegben: „Mondjátok el fiaitoknak.” Mit hagytak örökségül? Azt, amit Isten velük cselekedett. Miutánunk mi marad? Az igaz ember emlékezete áldott.

Testvérek, mit hagyunk örökségül? Emlékeznek majd tetteinkre az utódaink, barátaink, ismerőseink? Arra emlékeznek leginkább, ami Isten munkája volt az életünkben, amit az Ő segítségével mondtunk és cselekedtünk? Van olyan az életünkben, amire érdemes lesz majd emlékezni már most nekünk, és később azoknak, akik utánunk itt maradnak?

Itt az atyák a fiakra a gilgáli emlékoszlopot hagyták örökségül. S emlékezhetett mindenki arra, mit Isten elvégzett az életükben.

Vannak nekünk ilyen emlékköveink, amire emlékezünk?

Néhány emlékkövek szeretnék felsorolni:

A délvidéki reformátorok emlékei, munkásságuk Isten dicsőségére történik. Többször énekeljük a 230. éneket. Gondoljuk sokan, hogy benne van a liturgiában, a tiszteletes kijelölte, szokás…, de mi a leghíresebb reformátorra, Sztárai Mihályra emlékezzünk, ez a reformáció egyik emlékköve. Lehetne Borkó Julianna énekeit is megemlíteni, aki időben a reformátoroknál később élt, de áldozatos szolgálatával ugyanazért a célért munkálkodott: az egyházi élet, a hitélet megújulásáért.

A gyülekezetek életében, történetében is találhatók ilyen emlékkövek. A vörösmarti gyülekezet életében emlékkőként szeretném Novák Olga nevét megemlíteni, habár elkerült innen, de később is próbált segíteni, ötleteket, terveket készíteni a gyülekezet számára.

Nagyon fontosak a személyes életünkben is jelen lévő emlékkövek, sok minden történik még velünk majd életünk során. A hívő ember életében is lehetnek szép és kedves napok. Kedves emlékek. Vannak szép emlékek, de ami igazán megmarad, azok ezek az emlékkövek. Amikor az Isten cselekedett hatalmasan, dicsőségesen. Amikor átvitt egy akadályon, amin mi nem tudtunk átkelni. Amikor nem tudtuk, hogy mi a megoldás, és egy perc alatt az Isten megoldotta. Amikor valakinek valóságos élménnyé vált, ilyen kővé az, hogy Isten csodálatosan, dicsőségesen megnyitott egy ajtót vagy bezárt egy ajtót. Kinyitott egy kaput. Túléltük a betegséget vagy egy balesetet Isten segítségével.

Ámen!

 

Igehirdetés Vörösmarton, 2017. június 25.

REFORMATSKA CRKVA U ZMAJEVCU

 

REFORMATSKA CRKVA U ZMAJEVCU

Vörösmart, 2017.

Najstarija i najviše poznata crkvena zajednica u cijeloj baranji je u Zmajevcu. Selo su već spominjali 1341 godine, V. Ferdinand 1841 godina Zmajevac proglasio gradom.

Reformatska crkvena zajednica je nastala za vrijeme reformacije. Biskup je 1817 godine posjetio župu i u izvještaji spominje: ¨ odmah poslije reformacije a Mađarskoj tu je već postojala reformatska zajednica¨. Pathai P. Samuel je 10.10.1647 godine je napisao pismo poznatom profesoru u Šarošpataku, i to pismo dokazuje to. U pismu piše:¨ u gradu Zmjevecu pronašao sam jednog starog čovjeka, Gašpar Jozan ima 85 godina, on od 1547 godine spominjao imena nekoliko reformatski svećanika, bez koronološkog redoslijeda je rekao slijedeća imena: svećenik Bertalan, svećenik Miklos Modiš, svećenik Matyas. Sjećao se i na dr. Istvana Segedia, on je bio svećenik u Zmajevcu 20 godina. Svećenik Vorosmarthy 19 godina živio u Zmajevcu. Svećenik Balint Sepsei 18 godina proveo u Zmajevcu. Gyorgy Petri je bio superintendent (biskup) 7 godina crkve. Svećenik Janos Szanto je 4 godine bio župnik u crkvenoj općini. Ravnatelji (rektor) poznate škole su bili: Tolnai Nyiro Istvan, Fogtoi Janoš, Marothi Janoš.¨

Prema pronađenim zapisnicima u Zmajevcu je biskupski ured i tu je djelovao u starim vremenima, u župi je živio 6 biskupa.

Stanovnici Zmajevca su   među prvima primili učenje reformacije, i vjerovatno već onda imali crkvu. Sigurno je tu ckvu vidio 1573 godine David Ungnad putuvajući na Dunavu i zapisao „lijepi oblik tri crkve, u blizini naselja Verešmart, i iznad naselja ruševina tvrđe, s desne strane smo ostavili”. Ujedno i to je i najraniji zapis o crkvi. Stanovnici Zmajevca su   među prvima primili učenje reformacije, i vjerovatno već onda imali crkvu. Sigurno je tu ckvu vidio 1573 godine David Ungnad putuvajući na Dunavu i zapisao „lijepi oblik tri crkve, u blizini naselja Verešmart, i iznad naselja ruševina tvrđe, s desne strane smo ostavili”. Ujedno i to je i najraniji zapis o crkvi.

Prema starim zapisima stanovnici Zmejevca crkvu su poćeli graditi 1669 godine. Crkvu su gradili od ćerpiča, i između ćerpiča su ugradili drvene grede. Toranj crkve je građen izmeđ 1794-1796 godine. Toranj je građen od cigla, i pokriven je s limom.

Završenu crkvu dosta često je trebalo obnavljati, revnovirati. Poslovi obnove crkve onda nisu bili jednostavni, jer za svaki popravak trebali su ppredati zamolbu. Crkvena Općuna je 1764 i 1768 godine je zamoblbom tražio dopuštenje obnove crkve. Više puta popravljenu crkvu 1828 godine opet su morali obnavljati. Više puta obnovljena crkva nalazila se na starim temeljima, na kraju bašte, koja je bila namenjena nastavniku, na početku Deak surdoka.

Crkvena Opčina 1866 godine je donio jaku važnu odluku, staru crkvu će rušiti , i sasvim novu crku će izgradit, i ckva će biti na drugom, novom mjestu.

Radove izvodi zidarski obrtnik Karoly Gfeller iz Sombora. Ugovor potpisuje 28.08.1866 godine. Izvedeni radovi su stajali 4 000 forinti, crkvena općina za 5 godina u djelovima će isplatiti radove.

Za vrijeme građenja crkve župnik je bio Pal Ratz, on je sve radove točno zapisao: Radove na izgradnju crkve su započeli na proljeće 1867 godina, i za par mjeseci su podigli zidove do visine prozora.

1868 godine novi radovi nisu napravljeni, zbog nedostatka građevinskog materijala.

Gradnja crkve je nastavljena u svibnju 1869 godine, i zidovi crkve su završeni do sredine rujna.

1870 godine su nastavljeni radovi, toranj je završen do krovišta crkve, i krovište crkve su završili, i vanjsku fasadu su napravili.

1871 godini su podigli toranj na visinu od 12 hvati, lukovicu tornja su pokrili limom, unutrašnju fasadu su završili. Postavili su propovjedačnicu i kluoe u crkvu. Gradnja crkve je završena u studenom. U novo izgrađenom crkvi prva služba je održana 29.10.1871 godine.

Crkva je za vrijeme II. svjetskog rata oštećena i uništena je unutrašnji namještaj. Napravljene štete su kasnije popravljeni. Lukovicu tornja su obnovili 1962 godine.

Đuro Varga, Suza

 

Literatura:

Horváth Zoltán – György, Gondos Béla: Somogy, Tolna és Baranya középkori templomai a teljesség igényével. (Zoltan – Đerđ Horvat i Bela Gondoš: Crkve iz srednjeg vijeka u županijama Šomođ, Tolna i Baranja – s zahtjevom cjelovitosti.) (Romanika Kiadó 2004. Budapest)

Dr. Lábadi Károly: Istennek népei a Drávaszögben (Karolj Labadi: Narodi Božji u Dravskom trokutu) (Osijek, 2000., Huncro i Reformatska crkva)

Josip Franc: Crkve Podunavlja (Osijek, 2000.)

A bizalom pecséte alatt – iratgyüjtemény kanonikai vizitációkról. (Pod pečatom povjerenja – zbirka zapisa o kanonskim vizitacijama.) (Exodus, Erdőkertes, 2005.)

A Vörösmarti Református Egyház Története ( Povijest Reformtaske Crkvene Općine Zmajevec) ( Vörösmart, 1911)

 

Sepsei lelkészek és beszolgáló lelkészek emléktáblája avatás, 2017. pünkösd másnapján

Lelkipásztorok emléktáblája avatás a sepsei templomban, 2017. pünkösd

Helyben szolgált lelkészek, Sepse, 2017

A sepsei református templomban a pünkösd másnapján megtartott ünnepi istentiszteleten két emléktáblát leplezett le a gyülekezet gondnoka Kelemen József és helyettese, valamint a gyülekezet jelenlegi lelkésze. A Varga György lelkipásztor kutatásai alapján összeállított helyben egykor szolgálatot teljesítő lelkészek és beszolgáló lelkészek névsora került a két márvány lapra, hogy emléket állítson és tisztelettel adózzon azoknak, akik az elmúlt évszázadok alatt hűségesen szolgálták Isten népét a drávaszögi dombok közé bújt településen, Sepsén. Soli Deo Gloria!

 

Sepse, beszolgáló lelkészek emléktáblája avatás, 2017. pünkösd

Beszolgáló kisegítő lelkészek névsora, Sepse, 2017.

A fenti híradásnak az ad különös jelentőséget, hogy  a sepsei református gyülekezet tagjai Istenhez, hitükhöz és templomukhoz való ragaszkodásukért sok viszontagságon mentek keresztül az elmúlt évtizedekben.

A kétezres évek elején Varga B. Árpád VI. éves teológiai hallgató, megbízott lelkipásztor a következőkkel mutatta be egy országos hírportálon szolgálati helyét: „ Sepsére Vörösmartról Csúzán és Hercegszöllősön át vezet az út. Jelenleg a református templom nem a mi gyülekezetünk használatában van.” Ebben az időben derült ki, hogy a faluból néhány volt gyülekezeti tag az előzőekben beszolgáló szomszéd lévita segédletével először a helyi református gyülekezet, mint tulajdonos nevét a járási földhivatalban megváltoztatta, majd az ezzel egy időben ezen az új néven alapított új gyülekezet tulajdonába íratta át az eredeti tulajdonos ingatlanjait: a parókiát, a templomot és az egyházi földeket. Mindezt titokban úgy sikerült lebonyolítaniuk, hogy az eredeti tulajdonos a földhivataltól a névváltoztatási kérelemről értesítést sem kapott, ugyanis a csalóknak arra is gondjuk volt, hogy kapcsolataik segítségével intézkedjenek, hogy a nyilvántartásban az értesítési cím még a kérelem előtt a saját címükre változzon. A hivatal megtette, amire kérték. A hamis eljárás olyannyira sikeres volt, hogy a Magyarországi Református Egyház akkori Zsinati elnöke anyagilag is (nyilván jóhiszeműen) támogatta a sepsei bitorlók ingatlan fenntartó tevékenységét.

1805-ben épült a sepseiek ma is látható temploma. Az 1803-ban leégett, egykori katolikus birtok, majd református kézbe került épület helyett a mai a völgy melletti keleti dombra épült. Jellegzetesen kimagasló formáját a körülötte kialakult bonyolult helyzet is állandóan a figyelem központjában tartja.

Parókia, Sepse, 2017.

Kapurészlet, Parókia, Sepse, 2017.

 

De más is felhívja magára ebben a faluban a figyelmet. A délszláv háború ideje alatt és azt követően a Szerbiából baranyai területre bevándoroltak lakhatási gondjaira adott válaszként került a parókia mai lakója portán belülre. Odaköltözésekor sok ígéret elhangzott, amelyekre már csak az egyházi ingatlanok tulajdonos képviselői emlékeznek. Az egykori szívességi lakáshasználóból mára megszálló lett. Érdekei megkívánták, hogy polgári foglalkozása mellett egyházi szolgálatot is felvegyen. Rá is aggattak egy palástot, így lett a kakukkmadárból fészeklakó énekes jómadár. Tizenévekkel ezelőtti odaköltözésekor még volt, aki a józanéletű református hívek közül támogatta, mára alig akad valaki, aki ne lenézéssel nyilatkozna életviteléről és magatartásáról. És persze méreggel, mert megbízói – választója egy sem lévén – gondoskodnak arról, hogy képviseleti megbízásai kuszaságán keresztül a jog adta, a visszaélésekkel kapcsolatos eljárások türelmessége folytán évtizedeken keresztül lehessen a zavarosban halászni.

Templomkapu, Sepse, 2017.

A tulajdonos változásról végül és véletlenül értesült a gyülekezet gondnoka. Történt egyik vasárnap délelőtt ugyanis, hogy a rábízott templom kulcssal nem tudta a bejárati ajtót kitárni, mert egy frissen felszerelt pánt és rajta lakat zárta el az útját. A helyzetet tisztázni kívánó és közmegbecsülésnek örvendő egykori gyülekezeti gondnok, néhai Gogoják István illetéktelen behatolás és rongálás miatt kellett, hogy a bíróság előtt megjelenjen, de nem tudta az eljárásokat végigvinni a legfelsőbb fórumokig, az egészsége nem bírta.

Gyülekezet Sepsén, 2017.

A református gyülekezet alázatos tagjai azóta is hétről hétre házi istentiszteleten imádkoztak, hogy a templom, parókia és egyházi ingatlanok méltó kezekbe, és a jogos és méltó tulajdonosok kezelésébe kerülhessenek. Becsületességük záloga a jogszerűség és a jogkövetés az egyházon belül és a polgári életben egyaránt. Ez ad erőt számukra ahhoz, hogy egy évtizeden át türelemmel várják, hogy a jog érvényesülhessen. De érvényt szerezni mind a türelemnek, mind a jognak, nehéz. Az egyház vezetősége a helyi presbitériummal közösen is csak évek múltán tudta a jogszerűtlen földhivatali eljárást visszafordítani, és az ingatlanokat az eredeti tulajdonos nevére visszaíratni.

Úrvacsora Sepsén, 2016.

A sepsei református templom állapota felmérést, majd szakszerű javítást kíván. Tulajdonosként a presbitérium a feltáró munkát megkezdte, és tavaly nyáron megkezdődtek a nagytakarítást követően helyben az istentiszteletek is. A templomban minden héten egyházunk más-más lelkipásztora szolgál. A torony és a padlás galambmentesítése, az ablakok és ajtók javítása mellett a templomkert tisztítását és parkosítását végezték a hívek (a kivágott és tüzelőnek elkészített fát a helyszínről később ismeretlenek ellopták…). Sajnálatos, hogy a jelenleg is jogtalanul birtokon belül levő lakó és támogatói egy évtizede nem végeztek hasonló munkát, a környezet elhanyagolttá és rendetlenné vált, ezzel is kárt okozva a helyi gyülekezetnek. A fenyegetéseknek nem engedve a keresztyén gyülekezet most határozottan lépett. Az elvégzett munkáról dokumentáció is készült.

Mindezek ellenére ismét az az abszurd helyzet állt elő, hogy egyházunk tagjai ellen ismét bejelentéssel élt a magát jogosultnak tartó másik fél, – és hihetetlen, de a feljelentést a régi és eredeti, és immár újra tulajdonos nevén és azonosító adataival tette meg! – de a Földhivatal a változáskérelmet elutasította. A hívatlan lakó azonban továbbra is a parókián lakik, hívei legutóbb a sepsei információs tábla ellopásának ügyébe keveredtek.

Meddig kell mindazt tűrnie a jogos tulajdonosnak, gyülekezetünknek, hogy értékeit lerombolják, kihasználják, tönkreteszik…? Meddig tűri a hatóság a hamis és megalapozatlan beadványokkal történő félrevezetést, amely az időhúzás által ugyancsak a hamis utat járók hasznára szolgál?
Az is kérdés, hogy vajon kinek az érdeke, hogy az Isten házában ne hangozhassék az evangélium, Jézus vígasztaló és felemelő kegyelmének híre azok között az emberek között, akik sokat szenvedtek és hűségükről tettek bizonyságot a mi szemeink előtt is az elmúlt több tíz esztendőben? Kinek az érdeke?

Hogy nem a helyieké, akik szeretik és tisztelik saját közösségüket és születési és lakó helyüket, az kézenfekvő. Ők a sepseiek, az ottani reformátusok, akiknek ősei mintegy kétszáz évvel ezelőtt az akkori próbatételek után templomépítésbe kezdtek, mert ismerték Istent, a Megváltót és egymással a falun és gyülekezeten belül keresztyén közösségben kívántak élni és dolgozni.

 

 

A Vizsolyi Biblia Születésének Örömünnepe – 2017. július 15.

 

 

 

 

 

Vizsolyi Biblia Születésének Örömünnepe

A Reformáció 500 éves évfordulója alkalmából készítsük el közösen az Újszövetség kézzel írott példányát!

2017. július 15.

Program

09.00 órától regisztráció, csoportok eligazítása, oldalak kiosztása, asztalok elfoglalása

10.00 órától- 16.00 óráig Gyerek foglalkozások a várban – Kiss-Szitár Orsolya, népi játszóház vezető foglalkozásai (gyertyamártás, szütyő készítés)

12.00 órától A Vizsolyi Biblia Újszövetségének kézzel történő másolásának kezdete

14.00 órától Ebédidő – muzsikál a Gatyamadzag zenekar

14.30 Ünnepi Istentisztelet – Igét hirdet: Kopácsi Kettős János püspök – Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház – az 55. restaurált, eredeti Vizsolyi Bibliából. Liturgia: a megjelent lelkészek és gyülekezeti képviselők ökumenikus szolgálatával.

Közreműködik: A Muzsikás együttes prímása Sipos Mihály (hegedű) és felesége Kardos Mária (gardon).

Az Ünnepi Istentisztelet keretén belül megtörténik a 200 db. kinyomtatott Vizsolyi Biblia felszentelése, és az 55. eredeti, restaurált Vizsolyi Biblia bemutatása.

16:00 órától muzsikál a Gatyamadzag zenekar

Szervező: Colo – Pajzs Kulturális Egyesület (Vizsolyi Biblianyomtató Műhely Élménymúzeum)

Helyszín: Vizsoly (Rákóczi kúria), 3888 Vizsoly, Szent János út 119.

 

Legyen öröm az Írás!

A vizsolyi nyomdaműhely, 2016

Papír vízjel, Vizsolyi Biblia, papírmerítő műhely, Vizsoly, 2016.

 

A vizsolyi papírmalom, 2016.

Vizsolyi nyomda, 2016.

The Reformed Church in Vörösmart

 

Members of the Reformed Church in Vörösmart, June, 2017.

Blessing sign on the balcon of the church in Vörösmart, 2017.

 

The Reformed Church in Vörösmart

The inhabitants of Vörösmart were among the first in the 1500s to accept the teachings of the Reformation and, according to records, already had a church by 1573. They began to build the second church in 1669, it being of mud-thatch brick and wooden beams. The steeple, made of veritable brick with tin-sheet roofing was completed in 1796. The congregation makes the important decision in 1866 to tear down the old church and build an entirely new one. The stonemason Károly Gfeller in Zombor was charged with the task and the relevant contract was signed on 28 August 1866. The work cost 4000 forints and the congregation was to pay this in installments over five years. Pál Rátz served as pastor during the construction period. The church was fully completed in 1871 and the first worship service in it was held on October 29.
The church was damaged during the Second World War and its interior furnishings ruined. The damages were eventually repaired, the benches were mended but the condition of the church and the pastor’s manse was once again greatly diminished as a result of the Yugoslavian war (1991-1995). Over the more recent past years, the church, the manse and the congregational hall have once again been refurbished.

 

The front of the reformed church in Vörösmart, June, 2017.

Entrance of the church in Vörösmart, June, 2017.

 

In the records found in the church archives, it can be discerned that six of the Vörösmart congregation’s pastors held the office of bishop. The flourishing life of the church and the influence it had on neighbouring congregations can be deduced from the fact the church maintained a secondary school in Vörösmart which was supported not only by the congregations in Baranya county but also by several noblemen in Transylvania. This school functioned until 1686, it not being relaunched after the occupying Turks were ousted. The congregation in Vörösmart and its pastors suffered much persecution during the counter-Reformation. Standing on the left side of the church is very large manse which serves as a reminder of the better times of the distant past. From the beginning of the Reformation until 1935, twenty-eight pastors served in the Vörösmart congregation.

 

Garden of the Manse, Vörösmart, June, 2017

 

The Reformed Church congregation of Vörösmart is one of the more ancient congregations of the Hungarian Reformed Christian Church of Croatia. The local Hungarian population has undergone a shocking decrease in numbers over the past centuries, its main cause –in addition to the widespread practice of having only one child– being the emigration incited by two World Wars and the Yugoslavian war. In 1817, the congregation had 914 members, in 1886 it had 904, in 1910 it had 621, in 1941 it had 450, in 1971 it had 132, by 1999 there were 130 members and today the number has dipped below one hundred. Their confessions of faith are the Second Helvetion Confession and the Heidelberg Catechism. The sacraments are administered on a regular basis, worship services are held every Sunday morning at nine o’clock and also on various other holy days. Pastoral duties are carried out by György Varga, the pastor in Csuza.

 

Interior of the reformed Church in Vörösmart, June, 2017.

Go Top