Archive For 2021.11.04.

Karancsiak Kopácson

2021 november 3-án a karancsi Kálvini Reformátusok presbitériumának tagjai folytattak megbeszélést a HMRKE püspökével Kopácson, többek között a település határában levő egyházi földek jövőbeli bérletével kapcsolatban. A püspök felvázolta a presbiterek részére a tulajdoni viszonyokat, melyek a jogutódlás bizonyítása eredményeképpen a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház (HMRKE) gyülekezeteit helyezi birtokba, vagyis az eredeti – máig ellehetetlenített – tulajdosok érdekeit kell szem előtt tartania az egyháznak.

A presbiterek – elmondásuk szerint – nem kaptak pontos tájékoztatást lelkészüktől Karancson, ezért kérték a mai találkozóra a HMRKE püspökét, Kopácsi Kettős Jánost.

Mint ismeretes, az 1993-ban jogutódként Horvátországban megalakult HMRKE helyét a tulajdonosi státusban az 1999-ben ebből az egyházból kivált szereplők által megalakított „Püspöki Hivatal” vette át létrejöttét követően hamis módon. A most megjelent presbiterek ennek az egyházi személynek a tagjai mai napig. Szerződéseket kötöttek, bérleti díjat szedtek és azzal maguk gazdálkodtak, az egyházi földeket művelték és a templomot használták, a parókiára az igehirdetéssel és kauzális alkalmak végzésével – az édesapja, volt baranyai esperes által – megbízott lévitát állandó szolgálatra beiktatták. A tulajdonviszonyok megváltozása – jelenlegi rendeződése – folytán kérdésessé vált, hogy rendelkezhetnek-e a továbbiakban ezekkel, az eddig is jogosulatlanul gyakorolt lehetőségekkel? A bírósági döntések és a földhivatali eljárások szerint egyértelműen nem, és erről kérdésükre válaszul tájékoztatta őket a HMRKE püspöke, Kopácsi Kettős János.

A megjelent presbiterek és Kálvini Egyház-beli lelkészük között ma terveznek találkozót, amelyen a fentiekkel kapcsolatos álláspontjukat osztják meg egymás között.

(Ref.Sajtószolg. HMRKE, 2021.11.)

Go Top