Archive For 2020.12.31.

Óesztendei igehirdetés

Eljött Óév estéje és éjszakája, de a hívő ember figyelme nem rest, szemei olvassák, elméje érti Isten üzenetét ezekben az órákban is.

Vannak veszteségeink és örömeink is, és ezzekkel számot vetni nem egy-két óra ránk kirótt feladata. Nem is kéri ezt Isten tőlünk. Inkább adni szeretne ismét, mégpedig az Ő evangéliumát, hogy ezzel záruljon az esztendő végső áhitata, és kezdődhessék az új. Olvassuk hát Isten igéjét a Bibliából és annak prédikációját lelkészeink tollából és énekeljünk neki dícséreteket!

1958. december 31-dikén. Ó év utolsó estéjén – Írta: Balla Sándor

Előfohász: „A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette az eget és földet.” Bibliaolvasás – Lectio:  II. Thesszalonikai levél  2. rész 13–17. versei

Igehirdetés: Zsoltárok 121:1-8.

Keresztyén Testvérem!

Mennyei Atyánk gondviselő szeretete által eljutottunk az elmúlt esztendő utolsó napjára. Ezen a napon minden ember önkéntelenül is megérzi a mulandóság fuvallatát, s a maga módján igyekszik legyőzni a mulandóság kínzó érzését. A világ fiai és leányai is szembe találják magukat a mulandóság érzésével, s magukban rádöbbennek az igazságra, hogy milyen gyorsan elröppent ez az esztendő, ilyen gyorsan elszáll földi életük. S mivel csak ebben a földi életben hisznek, a mulandóság gyötrő érzései különösen ezen a napon úrrá lesznek rajtuk. Hogy ezeket az érzéseket legyőzhessék, vagy legalább is eltompíthassák magukban, a múlandó világ szórakozásaiban keresik a vígasztalást. A mai napon rajtunk is erőt vesz a mulandóság érzése, de milyen jó tudnunk, hogy nekünk örökkévaló Istenünk van, aki az Ő Fiában minket is örök életre hívott el, s így földi életünk mulandóságának tudatában is más fajta, igazi vígasztalást nyerhetünk abból az Igéből, amelyről a mi Urunk azt mondja, hogy „Ég és föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképpen el nem múlnak.” /Máté ev. 24:35/ Milyen jó, hogy lapos, minden különösebb események nélkül, az elmúlás törvénye alá helyezett földi életünkben Isten az Ő Igéjének olvasása és hallgatása által még itt is, ahol alig egynéhányan vagyunk reformátusok, alkalmat nyújt arra, hogy szemeinket az örökkévalóság hegyeire emelhessük, ahonnan igazi segítséget várunk.

Isten nagy kijelentései mindig hegyekhez voltak kötve. Törvényét a Sínai hegyen jelentette ki. Az Úr Jézus örök érvényű tanításai is legtöbbször hegyen hangzottak el. Gondoljunk a hegyi beszédre. És gondoljunk a Golgota hegyére, ahol az Úr Jézus keresztje állott, ahol Isten az Ő választott népével újszövetséget, a kegyelem szövetségét kötötte. De hegyen ment végbe a feltámadott Krisztus mennybemenetele is. Ezért kell nekünk is a szemeinket a hegyekre emelnünk, mert onnan jön a mi segítségünk. Onnan felülről származott az erő életünknek ez elmúlt évében is. Boldogan vallhatjuk, hogy életünk segítsége ez elmúlt évben is az Úrtól volt. Ő áldotta meg a szántóvető keze munkáját. Ő adott segítséget a gyárakban dolgozó munkások ezreinek, akik a hatalmas gépek között forgolódva, ezernyi veszélynek voltak kitéve. Ő áldotta meg az otthonukban dolgozó édesanyák életét is, akiknek szintén naponta volt alkalmuk megtapasztalni Isten segítségét, aki a keveset úgy áldotta meg, hogy a korsóbeli olaj és a marék lisztecske soha sem fogy el.

Hányszor voltunk már kétségbeesve életünknek csak ebben a rövid szakában, az elmúlt esztendőben is? Hányszor súlyosodott vállainkra az életnek különböző gondja és testi-lelki nyomorúsága? Hányszor éreztük már, hogy nem bírjuk tovább? De ha szemeinket a hegyekre emeltük, ha mennyei Atyánk felé fordultunk, őtőle kértük és vártuk a segítséget, az ő segítsége sohasem maradt el, s tántorgó lábunkat, ingadozó hitünket Ő megerősítette.

Az elmúlt évnek minden napja az Ő gondviseléséről beszél. Ő volt őriző pásztorunk. Mint jó pásztornak szemei mindig nyáján vannak, így nem vette le rólunk a mi mennyei Atyánk sem tekintetét. Nem szunnyadt, nem aludt el egy pillanatnyira sem. Mindig őrködött, vigyázott reánk. Erről tesz bizonyságot életünk minden napja, s közelebbről az elmúlt esztendőnek napjai is.  Isten Atyánknak bizonyult az elmúlt évben is. Próbákon, kísértéseken, szenvedéseinken keresztül Ő vezetett, de sokszor nem a mi céljaink felé. De ez is megnyugtató vígasztalás számunkra, hogy Isten bizonyosan akar velünk valamit. Neki célja van velünk, s amit Ő akar az mindig javunkra szolgál. Ha lemérjük ennek az évnek sikertelenségeit, azt kell meglátnunk, hogy minden sikertelenségünk és nyomorúságunk oka abban van, hogy rakoncátlan gyermekként kiszakítottuk magunkat a mennyei Atya kezéből, s a magunk bűnös vágyaitól indíttatva, a bűnnek útjára tértünk. Áldott legyen az Isten, aki ilyenkor sem hagy magunkra, hanem utánunk jön, mint jó pásztor eltévedett juha után, hogy megkeresse és megtalálva, az Ő akaratának meglátására és cselekvésére vezessen.

A zsoltár utolsó versei Isten kegyelmének örökkévalóságát hirdetik: „Megőrzi az Úr a te be- és kimeneteledet mostantól fogva mindörökké.” A földi segítség ideigtartó. Istenünk kegyelmének a segítsége túlnyúlik az idő és az emberi élet keretein, és átvezet az örökkévalóságba. Milyen jó megtapasztalnunk minden napon, hogy ettől a hatalomtól, Istennek szerelmétől nem szakíthat el semmi, ha a világ minden sötét hatalma támadna is ellenünk. Az elmúlt esztendőben az az ember, az a család, az a gyülekezet mondhatja csak magáról, hogy az évet nem zárta veszteséggel, akinek az életében ez az örökkévaló kegyelem, ez az örökkévaló szeretet diadalmaskodott. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, lelkében pedig kárt vall?

Ennek a zsoltárnak kezdetén azt olvastuk, hogy grádicsok éneke. Ezt akkor énekelték Isten népének tagjai, amikor a szent város felé közeledtek. Azokban a percekben zendül fel ez az ének, mikor a látóhatáron feltűntek a hegyen épült városnak, Jeruzsélemnek a nap sugárözönében ragyogó kupolái. A hálaadó zarándokok bátor bizonyságtétele volt ez az ének.

Mint ahogyan most mi, akik az elmúlt éven át zarándokolva eljutottunk az elmúlt évnek végéhez, az újesztendő küszöbe előtt bátor bizonyságtevéssel valljuk visszatekintve a múltba és előre nézve az ismeretlen jövendő felé, hogy akármi is történjék körülöttünk: „Szemeimet a hegyekre emelem, onnan jön az én segítségem.”

A romboló világ gyermekei e mai napon különösképpen vetik magukat a világ múló örömeibe, mert félnek a gondolattól, hogy egyszer életüknek is vége szakad, mint ahogyan vége lesz az esztendőnek. Mi azonban hálás szívvel nézünk egy pillanatra vissza az elmúlt évbe és hittel fordítjuk tekintetünket előre, mert tudjuk, hogy a mi segítségünk az Úrtól van, aki nem engedi, hogy a benne bízók megszégyenüljenek. Mert megőrzi az Úr a mi ki- és bemenetelünket egyik évből a másikba, mint ahogy velünk van akkor, mikor földi vándorlásunk után bemegyünk örökkévaló hazánkba, a mennyei jeruzsálambe.  Ámen… Imádság: Felséges Istenünk, mennyei Édesatyánk! Köszönjük, hogy a Te kegyelmességed szerint együtt lehetünk ez esztendő végén, s meghallhattuk örömüzeneted szavát, s tudomást szerezhettünk hozzánk való szeretetedről, amely megtart minket földi életünk minden nyomorúsága között is. Köszönjük, hogy felemelhetjük szemünket Tehozzád, s megláthatjuk szabadításod hegyei közül a legmagasabbat, a Golgota hegyét, ahol az Úr Jézus Krisztus halála, egyetlen nagy áldozata megszerezte számunkra a Te bűnbocsánatodat. Kérünk Téged, őrizz meg ezután is. Őrizd meg lábainkat az ellenségtől, s ha ingadoznának is lábaink, kérünk, erősítsd meg hitünket, hogy egyenesen, biztosan járhassunk a Te utaidon. Adj – kérünk – mindenkor hálás szívet, hogy semmi jótététeményedről meg ne feledkezzünk, hogy így áldott legyen kimenetelünk ebből a világból abba a világba, amelyben nincsen múlandóság, nincsen könny és nincsen halál, hanem van örökké tartó boldogság. Fiadért az Úr Jézus Krisztusért hallgass meg minket. Ámen…

Karácsony másod napján, 2020.

A Horvátországi Magyar Reformátusok honlapján és a pandémia által időlegesen megbénított gyülekezeteinkben nem maradhatnak híveink vígasztaló szó és Istent Igéje nélkül. Az otthoni közösség mellett tagjainkhoz és az érdeklődőkhöz eljutó hírek, és az evangélium mellett folytatjuk a neves elődeink által ránk hagyott igehirdetések írott változatainak közlését. Bizonyságai ezek az írások annak, hogy Isten igéje amiképpen nincs kizárólagosan egy helyhez kötve, úgy időhöz sincs. Ezért buzdítunk mindenkit arra, hogy Karácsony két napja után is vegye elő az evangéliumot, olvassa és hirdesse! Isten nem hagyja magára azokat, akik Őt keresik és hívogatják. Nincs az az elzártság a földkerekségen, amelyben Isten evangéliuma ne tudna világosságot hozni még a legeleveszettebbnek, legkisebb, legmegtörtebb emberi léleknek életébe!

1958. december 26-dikán. Karácsony 2. napja. – Írta: Ágoston Sándor, püspök

Előfohász: „A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette az eget és földet”. Bibliaolvasás, Lectio:  Róm. 7. rész  14. versétől –  8. rész 2. verséig

Igehirdetés: Galata 4. rész:  1 – 7. versek

Keresztyén Testvérem!

A római jog szerint a fiú 25 éves korában lett nagykorúvá. De Galáciában – bár ez is római tartomány volt – más törvény volt érvényben. Itt az apa határozta meg, hogy a fia meddig legyen gyámság alatt, s mikor legyen nagykorúvá. Mai Igénknek ez a jogi felfogás áll a hátterében.

  1. „Ameddig az örökös kiskorú, semmiben sem különbözik a szolgától, jóllehet ura mindennek. – Így mi is, mikor kiskorúak voltunk, a világ természeti erői alá voltunk vetve szolgaként.” (1.,2. vers.) Tehát lelki kiskorúságban van az ember mindaddig, míg a világ természeti erői alá van vetve. – Kérdés: mit értsünk a „világ természeti erői” alatt? Azokról az erőkről van itt szó, amelyek az embert hatalmukban, rabságukban tartják. Mi volna ez más, mint a „benne lakozó bűn.” Itt járok-kelek ebben az életben, mint egy ennél magasabb rendű életnek az örököse. Tudom, hogy az örök életnek az örököse vagyok. Gyönyörködöm ugyan az Isten törvényében a belső ember szerint. Csakhogy ez a „belső ember” még igen kiskorú, igen erőtelen, igen gyenge bennem. A világ természeti erői a világ befolyása, a bennem lakozó bűn erősebb és engem rabul ad a bűn törvényének, mely az én tagjaimban van. Úgy el van áradva bennem, mint egy fertőző anyag, mely véremet fertőzte meg, ez által minden porcikámba eljutott. Telve van vele a szervezetem, az agysejtjeim, a húsom, csontom, a vesém, mindenem. Hiába akarom a jót, csak az akarás van meg bennem, de hogy azt meg is tegyem, az már nem sikerül, mert nem a jót cselekszem, amit akarok, hanem a rosszat teszem, amit nem akarok. Képzeljük el ezt a kiskorú fiút, aki tudja, hogy ő az örökös, tudja, hogy ő ura lesz egyszer mindennek, de mert ez az utálatos gyám zsarnokoskodik rajta és nem engedi azt csinálni, amit szeretne, hanem kényszeríti arra, amit utál és gyűlöl. Ez a kiskorú keresztyén lelki állapota, amíg a világ természeti erőinek, röviden a „bűnnek” szolgálatában él. Ne szégyeljük magunkat, hogy ilyen nyomorult, kiskorú állapotban vagyunk. Az, akit az egész világ Szent Pál apostolnak tisztel, az is gyönyörködött ebben a lelki kiskorúságban, az kiállt fel így: „Ó, én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem a halálnak ebből a testéből?”
  2. „Mikor azonban eljött az időnek teljessége, elküldötte Isten az ő Fiát, hogy elnyerjük fiúságát.” Ezzel aztán vége a szégyenletes kiskorúságnak, a rabszolgai állapotnak. Hálát adok az Istennek a mi Urunk  Jézus Krisztus által, mert az élet Lelkének törvénye a Krisztus Jézus által megszabadított – nagykorúvá tett – a bűn és halál törvényétől. Most már nem vagyok kiskorú, nemcsak várományosa vagyok az örökségemnek, hanem birtokosa vagyok, mert „nincsen immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint, akik ezáltal kiskorúakból nagykorúakká lettek és nemcsak várományosai a fiúságnak, hanem elnyerték, megkapták a fiúságot.”
  3. „Minthogy pedig fiak vagytok, elküldötte Isten az ő Fiának Lelkét a mi szívünkbe, aki ezt kiálltja: Atyám!”- Fiak voltunk eddig is, de a fiúság Lelke még nem adatott meg, még nem volt a szívünkben. Ez volt tulajdonképpen a lelki kiskorúság. És mikor ez a Lélek megadatott, akkor lettünk nagykorúakká. Figyelemre méltó, hogy a tékozló fiú példázatában a kisebbik fiú előbb nyeri meg ezt a Lelket, mint a nagyobbik, aki hiába marad ott az atyai házban, ott is kiskorú maradt. Minden megvolt, csak a fiúság lelke hiányzott belőle. Ezért nem is halljuk ajkáról ezt a szót: Atyám! A kisebbik fiú bár elment az atyai háztól, eltékozolta mindenét, de mikor magábaszállt és visszatért, mikor azt hitte, hogy neki már nincs joga semmihez, mikor már csak szolgának kéredzkedett vissza, akkor kapta meg a fiúság Lelkét, akkor tudta ezt a szót kimondani: „Atyám!” Ezért többé nem szolga, hanem ismét fiú, örökös is, – nagykorú – Isten által. Ámen.

Testvérem! Eljött-e már életedben az időnek teljessége? Megszületett-e már szívedben a Fiú? Lelki kiskorúságban élsz-e még, vagy már nagykorúvá lettél? Gyermekeink az iskolában ezt a leckét tanulják meg a legkönnyebben, ezt jegyzik meg legjobban, erre emlékeznek vissza évek múlva is, ezt írta nekem egy katona még a harctérről is: „Annak van igazi karácsonya, akinek Jézus megszületett a szívében”. Az többé nem szolga. Nem kiskorú. Nagykorúvá lett. Eljött reá nézve az időnek teljessége. Isten Fia megszületett a szívében, aki ezt kiáltja: „Atyám!” Ezt a karácsonyi ajándékot kérjük Istentől, ezt a Lelket, amely kiskorúból nagykorúvá tesz. Akkor lesz igazi boldog örökös karácsonyunk… Ámen.

Imádság: Ó, én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem a halálnak ebből a testéből, a bűn szolgálatából, a lelki kiskorúságból? Hálát adunk neked, Urunk Istenünk, hogy Jézus Krisztus által megszabadítottál bennünket – nagykorúsítottál bennünket. Az időnek teljességében kibocsátottad Fiadnak Lelkét a mi szíveinkbe, hogy ez a Lélek lakozzék bennünk, szíveinkben magának házat építsen, csendes ágyat vessen. Ó, kedves vendég nálam szállj… Bűnömtől ne iszonyodjál… Jöjj be hozzám te szolgádhoz… Szegény megtérő juhodhoz… Ámen.

Karácsony első napján, 2020.

Mindazoknak a Kedves Olvasóknak, akik részben, illetve rendszeresen kísérik a Horvátországi Magyar Reformátusok Honlapját, egyházunk nevében kívánunk, ÁLDOTT KARÁCSONYI ÜNNEPEKET és korona mentes BÉKÉS, BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT, hiszen nem királyok és császárok akarunk lenni, hanem Krisztust követő, Istenben hívő, alázatos szolgatársai a szentek közösségének.

A bezártságra kényszerített társadalomban fogadják szeretettel továbbra is elődeink hitépítő igehirdetéseit, melyeket az  előttünk álló ünnepekben megosztunk olvasóinkkal.

Tisztelettel a HMRKE honlapjának szerkesztősége

1958. december 25-dikén. Karácsony I.– Írta: Szabó Imre (Starec)

Előfohász: „A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette az eget és földet.” Ámen.

Bibliaolvasás- Lectio:  Titus 2:11–15. versei

Igehirdetés: Titus 3. rész:  3 – 7. versek

Keresztyén Testvérem!

Bizonyára tudjátok, hogy mai időszámításunk az első karácsonyal kezdődik. Krisztus születése előtt is volt némi időszámítás, de nem egységes és pontos. Az egyik nép így, a másik amúgy írta az éveket, szóval zavarosan és rendszertelenül. Krisztus születése után azonban újrakezdték az évek írását, mégpedig most már nagy komolysággal és gondossággal. Azóta úgy tartunk számon minden esztendőt, hogy „Krisztus születése után”. Ezt az idei évet is.

Az időnek a Krisztus születésétől való számítása arra utal, hogy nagyon nagy dolog történt azon az első karácsonyon, amikor a betlehemi mezőn felhangzott az angyalok szózata: „Ne féljetek, mert nagy örömöt hirdetek néktek…”. Valami mélységes és döntő változás következett be az emberiség történetében. Egészen új korszak köszöntött a világra.

A tudósok különféle megfogalmazásban igyekeznek megmagyarázni ezt a döntő karácsonyi változást. Mi azonban a tudósok magyarázata helyett fogadjuk el az ige hithez szóló magyarázatát. Mai szentleckénk pedig egyszerűen azt mondja, hogy az első karácsonyon az a nagy dolog történt, hogy „megjelent az Isten idvezítő kegyelme minden embernek”. Vizsgáljuk meg ezt a nagy karácsonyi dolgot a múlt a jelen, és a jövendő szemszögéből, ahogyan alapigénk is elénk adja.

1. Nézzük először a múltat. Milyen volt a Krisztus előtti korszak? Rosszúl magyaráznánk igénket, ha úgy fognánk fel, hogy Krisztus születése előtt Isten egyáltalán nem volt jó az emberhez. Jó volt Ő akkor is.

a) – Jóságát ott láthatjuk a pogány népek életében. A pogányok az élő és igaz Isten helyett bálványokat imádtak és sötét bűnökben éltek. De Isten, ahogyan az Ap. Csel. 17:30-ban olvassuk, elnézte tudatlanságukat. A pogány népekkel szemben tehát Isten jóvolta és szeretete az elnézésben nyilvánult meg. Aki már csinálta, az tudja, hogy nem kis szeretet kell az elnézéshez és eltűréshez.

b) – De még inkább szemlélhetjük Isten jóságát Izráel népének az életében. Ezt a népet Isten minden nép közül kiválasztotta, hogy az Ő népe legyen. Szövetséget kötött vele. Kiszabadította a rabszolgaságból. Új hazát, Kánaánt adott neki. És mindenek fölött: kijelentette számára a Törvényt, az élet útját. Ez már igazán nagy szeretet volt!

c) – Mégis azt látjuk az Ótestamentumban, hogy sem a pogánynak, sem Izráel népének nem használt Istennek ez a jósága és szeretete. Hiába volt elnéző a pogányokkal szemben, azok nem tértek meg. Hiába mutatta meg Izráelnek a Törvény által az igazságot és az életet, csak a bűn útján jártak. Miért, mi volt a baj? Pál apostol így adta meg a választ erre a kérdésre: Nem az volt a baj, mintha Isten jósága kevés lett volna, hanem az, hogy az emberi bűn és elesettség volt túlságosan nagy. Mindezt összefoglalva, azt kell tehát mondanunk, hogy a Krisztus előtti korszak egy reménytelen korszak volt, mert az ember olyan tehetetlennek bizonyult, hogy még Isten segítségével sem tudott szabadulni bűneiből és igazi életet élni.

d) – Ennek a reménytelen múltnak Isten a karácsonnyal, Jézus Krisztus elküldésével véget vetett. Megtehette volna, hogy másként vessen véget neki ítéletével. Ha az ember annyira reménytelen eset, hogy az igazságnak és a jónak az ismeretében is csak tévelyegni tud, hát akkor vesszen. Legyen vége a nyomorult világnak. De tetszett Istennek, hogy ne ítéletével tegyen pontot a reménytelen múlt végére, hanem azzal, hogy újra megjelentse az Ő jóságát és emberekhez való szeretetét, mégpedig minden eddiginél nagyobb mértékben. A karácsony nem azt jelenti, hogy akkor kezdett el Isten szeretni, hanem azt, hogy akkor lett teljessé az Ő szeretete, amikor Jézust elküldte a világra.

2. Lássuk most már, hogyan lett teljessé, azaz végtelenné Isten jósága és szeretete irántunk a Krisztusban. Ezzel mindjárt a jelenhez is érkeztünk.

a) – Isten mindenekelőtt azért küldte el Jézust, hogy nekünk, bűnhődésre méltó bűnösöknek bocsánatot szerezzen. „Íme az Istennek Báránya, aki elveszi a világ bűneit„ – modta Keresztelő János, amikor meglátta Jézust. És Jézus el is vette a világ bűneit. Tudjuk hogyan. A keresztfán helyettünk és értünk megáldozta magát. Az Ő kereszthalála óta, mivel Ő, az igaz megfizetett helyettünk a nemigazak helyett, lehet és van is mindnyájunk számára bűnöknek bocsánata. Magyarul ez nem kevesebbet jelent, mint azt, hogy mi már nemcsak abból élhetünk, amit saját erőnkből elérhetünk és megérdemelhetünk. A régi törvény így szól: cselekedd és élsz! De éppen ez volt a baj, hogy nem tudták cselekedni. Krisztus törvénye viszont így szól: higyj és élsz. Micsoda csodálatos lehetőség ez! Élhetünk kegyelemből! Krisztus bűntörlő véréért nem kell azonnal kétségbe esnünk, ha megbotlunk. Van bocsánat. Mindig újra van mindenre kegyelem. Figyeljétek meg, milyen boldogan zeng az igében ez a hitvallás. Nem az igazságnak cselekedeteiből, amelyeket mi cselekedtünk, hanem az Ő irgalmasságából…

b) – De Jézus Krisztusban Isten még egy másik nagy lehetőséget is adott számunkra. Nemcsak élhetünk az Ő irgalmasságából, hanem meg is változhatunk. Megváltozni, más emberré lenni! Micsoda lehetetlenség, a legnagyobb lehetetlenségnek tűnik az ma is a világ szemében. Olyan az ember, amilyen, nem segít rajta semmi – mondják ma is sokan. Ami azonban lehetetlen az embernek, lehetséges az Istennek. Jézus Krisztus azonban nemcsak bűneink bocsánatáért halt meg a kereszten, hanem azért is, hogy Isten újjáteremtő Szentlelkét megnyerhessük. A Szentlélek által meg lehet változni, újjá lehet születni. Figyeljétek meg, erről is milyen boldogan zeng a hitvallás az Igében: De mikor régente mi is esztelenek, engedetlenek, tévelygők voltunk… de mikor a mi megtartó Istenünknek jóvolta és szeretete megjelent, …megtartott minket az újjászületésnek fürdője és a Szentlélek által. És hányan tettek már ilyen boldog hitvallást Krisztus születése óta! Hányan kiáltottak fel boldogan: Lehetséges, igen, lehetséges más életet élni, szeretni, szolgálni, békességgel járni, boldognak lenni.

3. A Krisztusban megjelent isteni szeretet azonban nemcsak a jelenben nyújt számunkra csodálatos lehetőséget. Igénk így fejeződik be: „hogy az Ő kegyelméből megigazulván, örökösök legyünk a örökélet reménysége szerint.” Olyan drága örökséget is nyerhetünk tehát Krisztus által, amelyik diadalmas jövőt biztosít számunkra. Röviden pillantsunk bele ebbe a diadalmas jövőbe:

a) – Az örökélet reménysége mindenekelőtt azt jelenti, hogy aki Krisztusban hisz, annak nem árt a halál. A síron túl is élete van annak. /Mennyei élet/.

b) –  Másodszor azt jelenti az örökélet reménysége, hogy akik Krisztusban hisznek, azok feltámadnak az utolsó napon.

c) – Harmadszor azt jelenti ez az örökség, hogy a Krisztusban hívők a feltámadás után öröklik Isten eljövendő országát, amelyet Isten minden birodalom és nép után helyreállít ezen a világon. Azt kell mondanunk, hogy olyan nagy ez az örökség, hogy éppen ezért nem tudnak benne hinni sokan. Túl meseszerűnek, fantasztikusnak találják. De a mi Urunk ezt mondotta: „az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim soha el nem múlnak”.

Befejezésűl alkalmazzuk most már mindezt magunkra, akik karácsonyt ünnepelünk. Láttuk, hogy Istennek az a jóvolta és emberekhez való szeretete, ami Krisztusban megjelent, véget vet egy reménytelen múltnak, csodálatos lehetőséget nyújt a jelenben: egy egészen új életet élhetünk Isten irgalmassága és Szentleke által, és diadalmas jövőt ígér számunkra. Az ige azt mondja, hogy mindez megjelent s tudjuk, hogy valóban meg is jelent, mert azt még senki sem tagadta, hogy Krisztus nem született meg. De megjelent-e számunkra úgy, hogy hitünkkel elfogadtuk és immár a miénk? Ez az örök karácsonyi kérdés. És bízonyára nem másért ünnepelünk még ma is karácsonyt, szól még ma is a karácsonyi örömhír, mint azért, hogy ha van közöttünk egy lélek is, aki még nem fogadta el Istennek ezt a teljessé, végtelenné lett szeretetét, akkor most elfogadja egyszerű gyermeki hittel. Szentleckénkben ezt hallottuk: Megjelent… minden embernek. Tehát nekünk, neked és neki egyformán. Ha elfogadod, akkor vége lehet a te reménytelen múltadnak is, akkor te is élhetsz kegyelemből és reménykedhetsz egy diadalmas jövőben. Idős férfivel beszélgettem nemrégen. Megkérdeztem tőle, hány éves? Meglepetésemre azt felelte, hogy 10. Hogyan lehet tíz éves, ne tréfáljon velem, mondtam neki. De ő  legkomolyabban mondotta ezt, – volt a válasz. „Kérem az igaz, hogy a szokásos számítás szerint már hatvanöt éves vagyok. De igazában véve én csak 10 év óta élek, mert tíz évvel ezelőtt ismertem és fogadtam el Istennek a Krisztusban megjelent kegyelmét. Az én életem azóta igazán élet. Ami eddig volt az nem méltó az élet névre.”

Igehirdetésünk azzal kezdődött, hogy Krisztus születésével új időszámítás kezdődött a történelemben. Most azzal fejezem be, hogy egyéni életünkben is új időszámítás kezdődik, amikor bennünk is, szívünkben megszületik Krisztus. Amikor nemcsak a világon van karácsony, hanem az én életemben is. Mert akkor… Hogy is tanított ma bennünket az Ige?

Vége a reménytelen múltamnak. Élhetek kegyelemből minden nap. És egy diadalmas jövőben bízhatom…

Ámen.

Go Top