Archive For 2020.05.28.

Andel Károly lelkipásztor (1945-2019)

Eszék – Rétfalu
Andel Károly lelkipásztor (1945-2019)

Az Eszékkel egybenőtt Rétfalu reformátusságának számos tagja a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház (HMRKE) gyülekezetéhez tartozik mind a mai napig. A délszláv háborús időszak alatt az elüldözöttek gyülekezete is évekig ebben a városrészben tartotta alkalmait. A műemlék református templom felújítása részben megtörtént az elmúlt években. Festett és faragott berendezése nagyon értékes örökséget őriz.

A háború alatt Magyarországra menekült helyi lelkész a menekültségben távol került híveitől és hivatásától, majd hazatérését követően menedéket ismét a rétfalusi parókián kapott. A visszatérő gyülekezet sajnos nem állt mellé, és a lélekszám nagy mértékben megcsappant. Az 1990-es évek végén a lelkész szövetkezve más felekezetű keresztyénekkel önálló egyház alapításába kezdett és nyugalmazásáig jegyzőként is működött az egykori parókián. Szorgalmazta a magyar helyett horvát elnevezések használatát egyházon belül. A HMRKE a helyi lelkészt kiválásáig tagjai között tartotta számon. Egykori lelkészegyesületi tagsága tiszteleteként a vajdasági református püspök áldással búcsúztatta a rétfalui temetés szertartásakor egykori szolgatársát.

Andel Károly gondozatlan, gazzal benőtt sírján ma kereszt áll. Alig olvasható neve rajta. Temetésekor még az alábbi mondatot világította meg gyertyaláng: “Míg éltél szerettünk Meghaltál soha el nem felejtünk.” Az azóta eltelt egy majd egy év alatt a helyiek emlékezése erősen megkopott.

A Kopácsi Református Egyházközség presbiterei a rétfalui temetőben Gyurkovics Ernő, néhai haraszti és rétfalui lelkipásztor sírja mellett Andel Károly, egykor volt lelkésztársuk sírját is meglátogatták az elmúlt hétvégén. Kopácsi Kettős János püspök és a presbitérium jelenlévő tagjainak közös elhatározásával azt tervezik, hogy ez utóbbi sírhelyet rendbeteszik, gondozzák, hogy kegyelettel emlékezzenek a református egyház egykor Debrecenben felszentelt lelkipásztorára, aki életével és cselekedeteivel sokak életére volt hatással.

Andel Károly sírjánál, 2020. május

Emlékezzünk Zrínyi Ilonáról!

Háromszáz esztendeje annak az idén, hogy Isten ezzel a nagy magyar asszonnyal megajándékozta a magyar nemzetet. Zrínyi Péter horvát bán és Frangepán Katalin leánya volt. (A magyar-horvát rokonság a X. századig nyúlik vissza, amikor Szent László magyar király nővére Ilona, Zvonimir horvát király felesége lett.)

Ilona születése idején a már gyengülő török uralmat nyögte meg egész Balkán és Magyarország közepe. Keserves „nagy idők” voltak azok is! Zrínyi Ilona korában azonban már a török uralomnál sokkal nagyobb veszedelme volt Magyarországnak a Habsburg királyok elnyomó törekvése, akik valósággal féltek attól, hogy mi lenne, ha Magyarország felszabadulna a török uralom alól és önállóságra jutna. Ausztria elveszítené élelmiszeres kamráját, és a szabad, független Magyarország egyébként is veszedelmes szomszéddá válna.

Ilyen két malomkő között őrlődtek és ez ellen az elnyomó törekvés ellen küzdöttek Zrínyi Ilona ősei; Zrínyi Miklós, a szigetvári hős a XVI. században a török ellen, majd atyja és két nagybátyja, a költő Zrínyi Miklós és Frangepán Ferenc a XVII. században a Habsburg magyarellenes politika ellen.

Nem nehéz elképzelnünk, hogy milyen házi és politikai légkörben serdült nagy leánnyá a szépséges Ilona, Zerin várában. Atyja és anyai nagybátyja oszlopos tagjai voltak annak a Wesselényi Ferencz nádor nevéről nevezett szövetkezésnek, amelynek célja az volt, hogy Lipót királyt a törökök kiűzésére és Magyarország felszabadítására szorítsák. Sőt Ilona vőlegénye, majd férje: I. Rákóczi Ferencz is beavatott volt ezen szövetségbe. A felnőtt leány tanúja volt azoknak az ízzó beszélgetéseknek, ami a családban Magyarország nehéz sorsa körül forgott. A szövetkezés szerencsétlen véget ért. A bécsi udvar lázadókként bánt a szövetkezés hatalmas, gazdag nagy uraival. Nem használt a külföldi protestáns fejedelmek, sőt a római pápa közbelépése sem a magyar főurak megmentése érdekében! Zrínyi Péter grófot, Ilona atyját és Frangepán Ferenczet, nagybátyját Bécsújhelyen fejeztette le a császár, Nádasdy nádort, a protestantizmus egyik vezéralakját pedig a bécsi városházán. Ilona férje I. Rákóczi Ferencz, anyjának, az erős katholikus érzésű Báthory Zsófiának a közbenjárására csak óriási váltságdíj árán és a katholikus vallásra való áttérése fejében menekülhetett meg a haláltól… A roppant birtokok és műtárgyak is a császár részére kerültek, aki a birtokokat a pártján levő herczegeknek ajándékozta. Zrínyi Ilona férjhez menetelével az ország északkeleti felében levő Rákóczi birtokokra került. Ezekhez tartozott a híres Munkács vára is, amelynek neve összenőtt az övékével, és a történelem Zrínyi Ilonát, mint Munkács várának hős védő asszonyát emlegeti. Ezt a várat, amit hajdan a honfoglaló magyarok a Kárpátokon átkelve először foglaltak el, védte 3 álló esztendeig a hős nagyasszony a német seregek ellen. Ekkor már özvegyen maradt két gyermekével, az idősebb Júliánkéval és a kis Ferencczel — és később Thököly Imréhez, a hős kurucz vezérhez ment feleségül. A csodával határos ez a hősies vérvédelem! 3 évig körülfogva a magányos hegyen épült várban a császári seregektől, két árvájával és egy vitéz és bátor védő sereggel! A nagyasszony mindenütt ott volt, minden felöl intézkedett. Az ostromló sereg szégyene és csúfsága az, hogy csak árulás következtében volt kénytelen a várat feladni. Zrínyi Ilonát csak ez a legaljasabb emberi bűn győzhette le.

A 12 éves kis fiát Ferenczet és leányát is elszakították édes anyjától. Ferencz nevelését I. Lipót császár a jezsuita Kollonius bíborosra bízta. De ez a befolyás sem tudta soha kiírtani a gyermek, majd ifjú lelkéből származásának és hős édesanyjának emlékét. Mert amit az anyai kezek ültetnek a gyermeki lélekbe, az csak az élettel együtt írtható ki. Ezért lett később Zrínyi Ilona fiából a legnagyobb magyar szabadsághős: II. Rákóczi Ferencz kurucz vezér és erdélyi fejedelem!

Az embereket nem mások írásából, hanem saját lelkük megnyilatkozásából ismerhetjük meg legjobban. Azért olvassuk el kegyelettel Zrínyi Ilonának fiához írt búcsúlevelét.

Minthogy fiát többé nem volt szabad látnia, így búcsúzik tőle levélben:
“Isten áldása legyen rajtad! Édes fiam, Ferencz! Meg kell vallanom, hogy eleitől fogvást mind mai napig az én dolgaimban nem az emberi, hanem az isteni gondviselés és akarat volt a vezetőm. … Semmi nem esik nekem oly súlyosan, mint tőled, legédesebb fiamtól elszakadni. Könyörögtem őfelségének, engedné meg, hogy te hozzám jöjj s hogy tőled búcsút vehessek. De a sors nagyon mostoha hozzám. Nem engedték meg… Mikoron idejöttem, téged nővéreddel együtt elszakítottak tőlem, s én szerencsétlen, búcsút sem vehettem tőled; de anyai áldásomban azért részed volt, s ez anyai áldásomnak most is osztályosa vagy, s az is maradsz, mert te nékem bánatot sohasem okoztál, s azért méltán várhatod az Isten áldását… Tudod jól, hogy hozzád mindig hű voltam, s gondom is volt rád és javaidra! Nem mondom uradalmaidra, mivel a háború és a katonaság majd mind pusztává tette… Isten akarata megtörtént. Nemcsak a Rákóczink javai pusztultak el, de majd mindenkié… Néhány szót teszek itt az ingóságokról, mik kezemben vannak. Féltve őriztem ezeket. Egyet sem adtam el, zálogba sem vetettem, s ajándékul sem adtam… Jól tudom, hogy más tulajdonához tilos nyúlnom, s a saját gyermekeim javait még kevésbé szabad másnak adnom. Tudd meg tehát, édes fiam, hogy a jelzett dolgokat a kardinális úr őeminenciánál lepecsételve és aláírva megtalálod…
Ne busulj azon, édes fiam, hogy javaid idegen kézen vannak, s hogy pusztán állanak. Újra helyrehozhatod azokat. A hadak lerontották váraidat, adja Isten, hogy te ismét fölújíthasd azokat… Te csak tanulj szorgalmasan, s rajta légy, hogy a dicsőség koronáját elnyerjed. Nincs a világon szebb és dicsőbb dolog, mint a becsületes név és a jó hír. Ez soha meg nem hal, hanem örökké él… Becsüld meg az embereket, szívesen társalogj az idegenekkel, s így véled is jól bánnak és szeretni fognak. Aki másokat megbecsül, magamagát megbecsüli. A rossz társaságokat szorgalmasan kerüld, mert ezek az emberek testét és lelkét pokolra juttatják. Azokkal kell társaságot tartanod, akiktől minden jót és okosat tanulhatsz. Egyébként a hatalmas Istentől anyai áldásommal egyetemben minden jót kívánok néked. Bárhová vet a sors, maradok mindenütt és mindenkor a te forrón szerető anyád: Zrínyi Ilona”

Zrínyi Ilonát a bécsi fogságból ura: Thököly Imre váltotta ki cserébe Heissler generálisért. Erről maga a nagyasszony így ír:
“Kimondhatatlan örömmel vettem kegyelmednek Heissler generálistól küldött levelét. A rossz hírek, amik kegyelmedről elterjedtek, szívemben megújították a sokféle aggodalmat és keserűséget… Valamint azelőtt, úgy most is kész vagyok kimutatnom házastársi igaz szereteteket és engedelmességemet az én uram iránt. Tudja kegyelmed, hogy árváim kevés dolgát Munkács várából idehoztam. Kértem őfelségét, engedné meg, hogy fiam Prágából idejöjjön, s itt gyermekeim közt szétoszthassam, ami az övéké. Ha ugyan is a fölosztás most meg nem eshetik, én gyermekeimet tán soha többé nem láthatom. S van-e súlyosabb csapás anyai szívemre, mint meghalnom s nem tudnom, mint hagytam gyermekeimet. Senki rossznéven ne vegye hát könyörgésemet. Hiszen az anya utóvégre is anya!”

Nehéz sorsú nagy magyar asszony volt Zrínyi Ilona. Ezt a sorsot, és férfiaknak is becsületére váló akaraterőt, hősiességet és kötelességtudást csak mélységes, Istenben bízó hitéből meríthette. Életét férje mellett száműzetésben fejezte be. Kis-Ázsiában, a virágok mezején is szomorú élete volt. Környezetének egy tagja, Komáromy így ír róla: “Leszakasztá a halál a virágot mezejéről, ezt a legnemesebb virágot. Megmenekedtél a rossz világtól istenfélő, kegyes, tisztaéletű, jóerkölcsű, sok boldogtalanságaidat férfi-szívvel meggyőző, s annyi gyötrelmedet békességes lélekkel szenvedő, nékem édes jó kegyelmes asszonyom.”

“Rég sir takarja immár férjével Ilonát, Szép Ázsiának földe nem bántja hült porát.” (Garay János: Zrínyi Ilona)

A nemzet kegyelete 1906-ban nagy fia hamvaival együtt hazahozatta Zrínyi Ilona hamvait is, és most már hazai földön, a kassai dóm kriptájában nyugosznak poraik, hős lelkük drága emléke pedig örökké él a magyar szívekben.

Novak Olga

Novák Olga

Baranya népe – Ágoston Sándor

A hercegszöllősi reformátusok egy csoportja, ’70-es évek

Gyönyörű tavaszi délután volt. Hét esztendő óta nem voltam a szép Baranyában és most ismét elindulhattam, hogy bejárjam a régi kedves helyeket, ahol a magyar reformáció bölcsője ringott. Útitársammal természetesen baranyai eklézsiáinkról beszélgettünk. Szóba jött sok szomorú dolog, amelyeknek hatása alatt csüggedten, szinte szomorúan közeledtünk Hercegszöllős felé.

Amint az alsó-baranyai lapályról felnéz az utas erre a hegyen épült városra, szinte uralkodólag emelkedik ki a házak közül az l000 esztendős ősi torony. Messziről úgy lászik, mintha Hercegszöllősön nem is volna más épület, csak ez a torony, amely nagyobb mindennél és amelynek a lábjában szerényen húzódnak meg az apró kis házacskák. Alig venni észre, hogy mellette még másik két templom is van a községben.

Amint lassan közeledünk a faluhoz, sajátságos észrevételt kell tennünk. Az ősi torony mind kisebbnek-kisebbnek látszik. Minél közelebb érünk hozzá, annál jobban süllyed lefelé, annál nagyobbnak látszanak a körülötte levő házak, a másik két templom és mikor beérünk a faluba, az öreg torony egyszerre csak eltűnik a szemünk elől. Nem látjuk többé sehol, míg csak le nem szállunk a kocsiról és meg nem keressük, oda nem megyünk a tövébe.

Ez a szomorú megfigyelés még szomorúbbá és csüggedtebbé tette a lelkemet. Íme gondoltam, ez az öreg torony éppen olyan mint Baranya népe. A történeti múlt távlatából tekitve nagy és hatalmas. Kimagaslik mindenek fölött. Nagyobb mindennél, ami körülötte volt. Nem látszik semmi mellette, csak ö egyedül. De minél közelebb érünk hozzá, annál kisebb lesz. Egyre süllyed a szemünk előtt lefelé. Eltakarják az apró házak. Úgy tűnik fel, mintha ő volna itt ma a legkisebb, akit mindenki lenéz.

Ezekkel a szomorú gondolatokkal léptem be a vedlettfalu, öreg torony hatalmas ívei alá. Bent az 1600 esztendős falak között az öreg harangozó pislogó gyertyájának a fénye mellett, felmentem a lépcsőkön és bejártam a régi tornyot egész magasságában. “Milyen kövek és milyen épületek!” Olyan, mintha az egész egy idetévedt kősziklából lenne kifaragva. A méteres falak arról beszélnek, hogy akik ezt építették, azok az örökkévalóság számára akartak valamit csinálni.

És akkor megint eszembe jutott Baranya népe. Aki ezt a népet teremtette, aki őket a reformáció áldott munkájában annyi áldással felhasználta, aki őket olyan nehéz próbák alá tette és most engedte, hogy ilyen kicsinyek legyenek, az az Isten az ő alkotásait szintén az örökkévalóság számára szokta teremteni.
Baranya népe! Te öreg torony! Mely messziről olyan nagynak látszol és most olyan kicsiny vagy, Isten munkája vagy, ki örökkévaló szeretettel teremtett téged és örökkévaló szeretettel tekint most is reád. Arra teremtett, hogy tebenned, mint élő templomban lakozzék. Arra teremtett, hogy mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá. Arra teremtett, hogy lakozzék a Krisztus hit által a ti szívetekben.

Ezekkel a gondolatokkal néztem ki a hercegszöllősi öreg torony lőrésszerű ablakán és azt vettem észre, hogy aki innen kifelé néz, az nagyon messze lát!

*************************

1960. június 23-án hunyt el Ágoston Sándor, a jugoszláviai református egyház püspöke. Bácsfeketehegyen született 1882. május 8-án. Középiskoláit Kecskeméten, a református gimnáziumban végezte. “Tíz éves koromban Kecskemétre kerültem gimnáziumba. Az ottani híres, református ősi kollégiumban tettem le az érettségit” – emlékezett vissza később önéletírásában életének erre az időszakára. Ezt követően orvosnak készült, ám végül mégis a budapesti református teológiára iratkozott be, ahol 1904-ben szerzett lelkészi oklevelet. Svájcba szeretett volna utazni külföldi ösztöndíjasként, ehelyett azonban Kórógyra rendelték segédlelkésznek. Később ugyanott rendes lelkésszé választották meg, ahonnan 1917-ben Eszékre hívták meg. Itt nagyon sokrétű munkát végzett, megszervezte a gyülekezetet, egyházi lapot adott ki, ám két esztendő elteltével visszatért Kórógyra. 1921-ben apósa, Tóth Sándor halála után a szülőhelyére, a feketicsi gyülekezetbe választották meg, ahol egészen halálig szolgált. Számos egyházi tisztséget töltött be: egyházmegyei tanácsbíró volt, 1922-től alesperes, 1923-tól árvaházi igazgató. Klepp Péter főesperes halálát követően 1928-tól ő lett a Jugoszláv Királysági Református Egyház főesperese, 1933-tól pedig annak első püspöke. Közben 1921 és 1944 között szerkesztette és kiadta a Magvető című folyóiratot és az Árvaházi Naptárt, szervezte az ifjúsági munkát, irányította a lelki életet. Amikor a II. világháború után az új jugoszláv kormány nem engedélyezte, hogy a leendő lelkészek külföldön folytassák tanulmányaikat, 1959-ben teológiai iskolát létesített számukra. Rengeteget utazott (amerikai útjáról naplót is írt), szerteágazó levelezést folytatott.

Aki ismerte őt, becsülte puritánságát, nagyfokú szervezőkészségét, elméleti tudását. Gyakorlati ember volt, aki nem riadt vissza még a lehetetlennek tűnő feladatoktól sem. Híveit szerette, mindig volt ideje számukra. Belső lelki dolgairól sohasem beszélt, de annál beszédesebbek voltak igehirdetései. Akik visszaemlékeznek ezekre az alkalmakra, azt mondják élete vége felé egyre jobbak voltak a prédikációi. A szószéken elmondott igemagyarázatainak egy töredéke 1911-ben Vasárnap délután, 1915-ben pedig Vedd és olvasd cím alatt jelent meg. A Szórványok egyházi gondozása 1916-ban, a Református valláskönyv 1925-ben látott napvilágot. “Isten szerette ezt a világot. Ez bizonyos. Szeretett ebben minket jugoszláviai reformátusokat is. Ez is bizonyos. Semmi oka nem volt rá, hogy szeressen bennünket, és mégis szeretett. Ez a kegyelem. Nem akarja, hogy elvesszünk. Azt akarja, hogy Krisztusban örökké éljünk. Ezzel kell a református lelkipásztornak tisztában lenni bárhol a világon: Isten népének nem szabad elvesznie. Isten népének meg kell maradnia. Krisztusban meg kell találnia az örök életet. A református lelkipásztor eszköz, szócső, hírvivő, antenna, apostol, szolga Isten kezében, hogy a reá bízott népnek ezt a hitet hirdesse, tudatosítsa, belenevelje. Jugoszláviában is ez a hivatásunk. Ez volt mindig. Ez ma is. Ez lesz a jövőben is” – vallotta 77 évesen.

Ágoston Sándor 1960-ban

Beteg sohasem volt, halála előtt két évvel azonban összeroppant. Munkájában viszont sem hajlott kora, sem betegsége nem gátolta meg. 1960. június 23-án délelőtt még levelet diktált, estefelé rosszul lett, s még ezen az éjjelen visszaadta lelkét Teremtőjének.

(Forrás: Bácsfeketehegyi Református Egyházközség)

Életrajzi Lexikon:
Ágoston Sándor (Bácsfeketehegy, 1882. máj. 8. – Feketics, 1960. jún. 23.): ref. püspök. Bp.-en tanult teológiát 1900-tól 1904-ig, majd segédlelkész, 1906-tól lelkész Kórógyon 1917-től Eszéken, 1919-től ismét Kórógyon 1921-től Bácsfeketehegyen. Itt 1922-től alesperes, 1928-tól főesperes, 1933-tól pedig püspöki címmel vezette a Jugoszláviai Ref. Keresztyén Egyházat, 1941–1945 között átmenetileg ismét esperesi minőségben. 1917-től szerk. az Eszéki Református Egyházi Életet, 1921-től a Magvetőt, 1923-ban és 1924-ben Szerb–horvát–szlavón–magyar naptár, 1924-től 1940-ig Református Árvaházi naptárt szerk. és adott ki. 1939-ben kiadta a Délvidéki Református Énekeskönyvet, amely a reformáció idejéből való dicséreteknek és Szenczi Molnár Albert Zsoltárainak romlatlan szövegét és dallamát adja. – F. m. Vasárnap délután (imák és elbeszélések, Eszék, 1911); Üzenet hazulról (Eszék, 1915); Vedd és olvasd! (igehirdetések, Bp., 1915); Szórványok egyházi gondozása (Bp., 1916); Református valláskönyv (Újverbász, 1925); Református keresztyén kis káté a Heidelbergi Káté alapján (Kovácsy Sándorral és Szabó Zoltánnal, Rév-Komárom, 1932); Rövidített református valláskönyv a szórványok részére (Szabadka, é. n.); Istentiszteleti rend a szórványokban (Csele Istvánnal, Szabadka, 1943), Pictures from Yugoslavia 1929 (Subotica–Szabadka, 1929); Miatyánk (Győr, 1941); Felszabadulás (Bp., 1941); Hogyan lettem lelkipásztor? (Feketics 1959). – Irod. Gara József–Bottyán János: Á. S. 1882–1960 (Ref. Egyház, 1960); Thomka Viktor: Á. S. elsőpüspökűnk (Jugoszláviai Ref. Képes Naptár az 1968-ik évre, Újvidék, 1967); Ladányi Sándor: Száz éve született Á. S. (Képes Kálvin Kalendáriumaz 1982. évre, Bp., 1981).

Ágoston Sándor: Egyházlátogatás Baranyában, 1930.

Egyházlátogatás Baranyában, 1930. március 29. — április 3.

Egyházmegyénknek bármelyik vidékén járunk, a reformátusság sehol sem számot tevő tényező, — egyedül Baranyában. Baranya jellege: a reformátusság. Nem annyira a jelen, mint inkább a múlt reformátussága. Bármennyire megfogyatkozott is számbelileg a baranyai reformátusság, a múlt még most is fenntartja tekintélyét. Azonban kimondhatatlan kincstárak nincsenek. Baranya múltja sem kiapadhatatlan kincstár, sőt már nagyon is fogytán van.
“Csak az Urnak nagy kegyelme, hogy még nincsen végünk!”

Baranya az egyetlen vidéke egyházmegyénknek, melynek egyháztörténelmi múltja van. Ebben a történelmi levegőben jártunk egy hétig. Megilletődve álltunk meg a régi vörösmarti főiskola helyén s a herczegszöllősi kánonok bölcsőjénél, az 1500 éves öreg templomban.

Baranyában tiz egyházunk van. Hat felső falu kelet-nyugati irányban a báni hegy déli lábánál: Zmajevac (Vörösmart), Suza (Csúza), Kotlina (Sepse), Kn. Vinogradi (Hercegszöllős) Karanac (Karancs) és Kamenac (Kő). Négy alsó falu pedig észak-déli irányban a Dráva felé ereszkedő lapályon: Lug (Laskó), Vardarac (Várda róc), Kopacsevó (Kopács) és Bilje (Bellye).

Március 29-én Zmajevacon kezdtük, s április 3-án Bellyén végeztük a munkát. Ketten mentünk: Fábián Zoltán baranyai alesperes és alulírott. Minden gyülekezetben volt rendes prédikációs istentisztelet (1 óra), presbiteri gyűlés (2 óra), vallás-vizsga (1 óra), 7 gyülekezetben bibliaóra, s 9 gyülekezetben ifjúsági előadás.

Templomok
Az esperes prédikációjára mindenütt a helybeliek állítása szerint “sokan” eljöttek, a templomok mégis kongtak az ürességtől. Pedig Baranyában nem rosszabb, sőt jobb a templomba járók arányszáma, mint az egész egyházmegyei átlag. (15%.) A templomok azért konganak mégis az ürességtől, mert ötször akkora gyülekezetre vannak szabva. Úgy néz ki benne a mostani lefogyott gyülekezet, mint mikor a kövér ember lesoványodik s a régi ruháját viseli.
Egyetlen templom volt zsúfolva, a kotlinai, még pedig azért, mert március 30-án, vasárnap délelőtt harangszentelést tartottunk, melyen ott volt Kopácstól Vörösmartig az egész baranyai reformátusság.

Presbiteri gyűlések
A presbiteri gyűléseken mindenütt a legélénkebben megvitatott tárgy volt a vallásórák szaporítása, a minden nap reggeli és vasárnapi délutáni gyermek istentiszteletek bevezetése által. Mindenütt nagy örömmel fogadták.

Vallás-vizsgák
Az iskolás gyermekeket a vallástanból mindenütt alaposan megvizsgáltuk. Találtunk kiváló, jó és kevésbé jó eredményt. Találtunk két gyülekezetet, ahol nincs vallástanítás, s a gyermekek még a Mi Atyánkot sem tudták. Ezeken a helyeken az orvoslásról azonnal intézkedtünk. Az új állami törvény értelmében az összes vallásvizsgák eredményéről részletes jelentést fogunk tenni a minisztériumnak is.

Biblia-körök
A női biblia-köri munkában Baranya vezet. A tíz gyülekezet közül kilencben van női bibliakör, melyek legtöbb helyen élénk tevékenységet fejtenek ki. Öt gyülekezetben egyházi épületben tartják összejöveteleiket, a többiben részint saját helyiségükben, részint privát háznál jönnek össze. A lelkész-vezetők mellett vannak nem lelkészek is. Csúzán Makai Sándor presbiter, Várdarócon Palkó Illés egyháztag, Kopácson Borkó Juliánna végeznek jó munkát. Borkó Juliánna áldásos munkáját külön is ki kell emelnünk. Ez az egyszerű földmíves asszony az Úrnak kiválasztott eszköze Baranyában. Nemcsak Kopácson világít, ahol a biblia-körnek 73 tagja van, hanem egész Baranyában. Nem hiába mindenütt az ő nyomtatásban is kiadott szép énekeit éneklik, de az ő hatása, az ő imádságának ereje egész Baranyán végig mindenütt látszik. Borkó Juliánna sziklaszilárd egyházhűsége már erős viharokat s nagy hidegeket kiállott, s mégsem hajlott soha semerre, sőt a baranyai biblia-köröket ő nevelte egyházhűségre, a kopácsi biblia-körnek pedig még a helyiségét is a templomban rendezte be.

Borkó Juliánna, a kopácsi női bibliakör vezetője

A kopácsi asszonyok biblia-köre valóságos gyülekezeti diakonissza-csoport. Az eklézsia ládája üres, de azért az asszonyok renoválják a templomot, megmunkálják a pap-kertet, berendezik a lelkész-lakást, s mindennek fizetik a költségét s végzik a munkáját. Kopácson a templombajárók arányszáma 28% s egy-egy alkalommal úrvacsorával él a gyülekezet 20%-a.

Ifjúság
Az ifjúsággal ahol csak lehetett külön, tanúk nélküli, bizalmas tanácskozást tartottam, összbenyomásom az, hogy a baranyai ifjúság semmivel sem rosszabb más vidékek református ifjúságánál, sőt itt már annyira elő van készítve a talaj a K. I. E. munkára, hogyha május elején Sitters ur és Dobos Károly K. I. E. titkár a tervbe vett körutat megteszik, Baranyában egy éven belül annyi református K. I. E. lesz, ahány református egyházközség van. A baranyai ifjúsági csoportokra visszagondolva ez az Ige jut eszembe: “lássátok meg a tájékokat, hogy már fehérek az aratásra.” (János 4:35.)
Különösen ki kell emelnem a karancsi leánykör munkáját, akik Dömötör Aranka vezetése mellett igen szépen dolgoznak, összerakosgatott pénzükön csináltattak egy csinos hófehér üvegszekrényt, s azt megtöltötték a legszebb és legjobb lányoknak való könyvekkel. A könyvek mind csinosan be vannak kötve, s a könyvtárt mintaszerű rendben kezelik.

Árny és fény

Baranyában két sötét folt van. Egyik az egyke bűne, mely ott sem csupán református bűn, hanem közös minden felekezettel és nemzetiséggel. Másik az alkohol. Ez is általános, mint minden bortermelő vidéken. A hercegszöllősi messziről világító, de közelről eltörpülő öreg torony ebben is jelképe a baranyai reformátusságnak, hogy egy bor pincével van aláaknázva. Akárcsak a baranyai nép életének minden frontja. Itt látszik meg legjobban, hogy nemcsak a mértéktelen ivás teszi tönkre az embert, hanem a mértékletes szeszfogyasztás is lassan, de biztosan aláássa a nép egészségét, jólétét és kultúráját. Közönyössé, tunyává, lompossá, félénkké tesz, kioltja a Lélek lobogását, üressé teszi a szívet és a templomokat. Baranyának ez a legnagyobb betegsége.

De a sötét foltok mellett van fényes pont is. Egyik az, hogy Baranya tíz református templomában hűséggel és kitartóan prédikáltatik az Isten Igéje. Az arany-gyertyatartókon égnek a gyertyák. A másik pedig, hogy ez a fény, az evangéliom világossága sok szívben, különösen női szívben gyújtott új világosságot. Az Úr azzal átkozta meg a kígyót: “ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között”. Baranyában a kígyó már harcban áll ezzel az ős ellenfelével s érzi a vesztét, mert tudja, hogy az ő igazi ellenfele nem ezek a törékeny, gyáva asszonyok, hanem az, akiben nincs férfi, sem nő, hanem akiben mindnyájan egyek vagyunk — a Krisztus Jézusban! (Gal. 3:28.)

Baranya nem hiába volt 400 évvel ezelőtt is a lelkiség földje, aránylag most is sok itt a lelki ember, akik az Urat várják, akiknek sebére balzsamot hozott, akik imádságainak szárnyakat adott a Magasságos.

“Fel szívünk a csillagokhoz.
Félre földi árnyak.
Óh mily jó az Úr azokhoz.
Akik őrá várnak!?”

Ágoston Sándor esperes, 1930.

Száz virág – megemlékezés Kretity Károlyra

SZÁZ CSOKOR VIRÁG

2020. március 24-dikén, életének 66. évében elhunyt Kretity Károly (Drago) testvérünk. Habár már több hónapja beteg volt, a halála mégis váratlan volt. Élni tervezett ő, az előző héten még fákat ültetett és tervezte a szőlő ültetését. A kiskőszegi gyümölcsösében még ültetett körte fákat, és szőlőt, őszibarack fát is szeretett volna ültetni. Az otthoni kertjében leszedett és elkészített száz csokor virágot (nárciszt, jácintot), és azt tervezte, hogy hétvégén az eszéki piacon fogja árusítani a virágcsokrokat. A halála azonban megakadályozta ebben, de közben a korona virus járvány miatt a piacot is bezárták. A temetési szertartás után még ott volt a tornácon a száz csokor virág és éreztük az illatát, és megemlékezhettünk rá. A felesége elbeszélése szerint a halála előtti héten minden barátját meglátogatta, többek között nálam, de másoknál is járt Csúzán, Vörösmarton, Hercegszöllősőn.

Számomra nagyon nehéz temetési szolgálat volt ez a rétfalui, mert több év alatt Dragoval nem csupán egy jó munkakapcsolat alakult ki közöttünk, hanem barátság is. Az első temetés volt ez a korona virus járvány ideje alatt, az új törvények, szabályok miatt is feszülten készültem a szertartásra. Ekkor kijárási tilalom volt már érvényben, a temetőben csak a legszűkebb családi kör vehetett részt, többen is szerettek volna eljönni a rétfalui ravatalozóba, de nem volt szabad. Már ekkor beszéltünk róla, hogy később is eljövünk és megemlékezünk sírjánál. A gyászjelentésre sem a helyet, sem az időt nem volt szabad ráírni. A család szerette volna a gyászjelentésre ráíratni magyarul „Béke poraira”, de még ezt sem lehetett. A virágcsokor szalagjára most ráírattam kérésük szerint, és egy ideig itt ez itt lesz, a sírjánál.

Két élet

Bizony por vagy, és vissza fogsz térni a porba! (I. Mózes, 3:19)

Jézus ekkor ezt mondta neki: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; (János ev. 11:25)

„Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem. Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra? (János 14:1-2)

Kedves gyászoló testvérek!

Amikor a halál elragad valakit közülünk, akkor mindig szomorúak, de egyben tanácstalanok is vagyunk. A halál utáni létre keresünk válaszokat. Nagyon nehéz ilyenkor mondani valamit, én a bibliai tudásunk segítségével mondok el gondolatokat.

A bibliai versek kettő életet említenek meg. Az egyik első életet itt e földön éljük. A Szentírás szerzője erről így nyilatkozik: „Bizony por vagy”. E földi életünk születésünkkel kezdődik, az életet ajandékba kapjuk a Mindenhatótól, és életünk tartalmát is meghatározza. Tőlünk eltávozó testvérünk életét is ő töltötte meg tartalommal. A Mindenható rendelt mellé szerető feleséget, közösen felnevelték gyermekeiket, majd később együtt örültek unokáiknak. Közösségi ember volt, és így nagyon sok barátja is volt.

Életének egy részét és munkáját a műmlékek védelmének szentelte. Különösen nagy figyelemmel kutatta, és dokumentálta a Baranya és Szlavóna területén található református templomokat, hosszú évtizedeken keresztül az egyedüli személy volt, aki ezzel a témakörrel behatóan foglalkozott. Kutatásainak eredményeként több református templom műemlékként került nyilvántartásba. Számos egyházi épület és templom felújításában közreműködött, szakértelme és hivatásának szeretete példamutató volt. Egy éve már nyugdíjas éveit tölti, és szerettük volna, ha nyugdíjasként is szakértelmével, tanácsaival, lelkesedésével továbbra is segíti az egyházunkban folyó felújítási munkákat. Különösen közel állt szívéhez az Eszék–rétfalusi templom, és szerette volna, ha sikerül a teljes felújítása. Most a 84. zsoltár felolvasásával emlékezünk munkájára:

“Mily kedvesek a te hajlékaid, ó Seregek Ura! Sóvárog, sőt eleped a lelkem az Úr udvarai után. Testem és lelkem ujjongva kiált az élő Istenhez. Még a veréb is talál házat, és a fecske is fészket, ahova fiókáit helyezi oltáraidnál, Seregek Ura, királyom és Istenem! Boldogok, akik házadban laknak, szüntelenül dicsérhetnek téged! (Szela.) Boldog az az ember, akinek te vagy ereje, aki a te utaidra gondol. Ha a Siralom völgyén mennek is át, források völgyévé teszik azt, az őszi eső is elárasztja áldásával. Újult erővel haladnak, és megjelennek Istennél a Sionon. Uram, Seregek Istene, hallgasd meg imádságomat! Figyelj rám, Jákób Istene! (Szela.) Istenünk, pajzsunk, nézz ránk, tekints fölkented személyére! Bizony, jobb egy nap a te udvaraidban, mint máshol ezer. Jobb az Isten háza küszöbén állni, mint a bűnösök sátraiban lakni. Mert nap és pajzs az Úr, kegyelmet és dicsőséget ad az Isten. Nem vonja meg javait az Úr azoktól, akik feddhetetlenül élnek. Seregek Ura, boldog az az ember, aki benned bízik! (Zsoltárok könyve 84:2-13)

A templomokon kívül fogalkozott még régi épületekkel, emlékekkel, a vörösmarti pince sorokkal.
A földi életútnak határai vannak, természetes, hogy mi szeretnénk ha minél tovább, minél több évig tartana. A halál azonban lezárja, és véget vet e világi életünknek.

A Biblia a halál utáni élet után az örök élet ígéretéről beszél. A filozófia, és más vallások is próbálják körül írni a halál utáni létet. A filozófia a lélek halhatlanságáról tanít, a keleti vallások a lélek vándorlásáról, a reinkarnációról beszélnek. A materialista világszemlélet pedig az e földi életre korlátozodik.

Jézus Bethániában van egy gyászoló családnál, Máriánál és Mártánál. A bánatukban szenvedő testvéreket próbálja vigasztalni, és az örök élet titkáról beszél nekik. A halállal csupán a földi életünk fejeződik be, és utána egy új élet kezdődik az örökkévalóságban. E múlandó élet után következik az örökkévaló élet a Mennyei Atyánk közelében. Természetesen nem tudunk bizonyítékokat felsorolni, egyedül hitünk által, reménységünkkel ragadhatjuk meg ezt. A hit segíthet bennünket, hogy megértsük a örök élet titkát.

Az életünket egy folyó két partjához lehetne hasonlítani. A folyó egyik oldalán e földi életútunk, e múlandó világunk, a folyó másik oldalán pedig az örökkévalóság van. Halálunkról útra kelünk, átkelünk a túlsó partra, mintha egy hídon mennénk át, magunk mögött hagyva a folyó egyik partját elindulva a másik felé. Ezen az úton szeretne bennünket bátorítani Jézus ezekkel a szavakkal:

„Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem. Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra? (János 14:1-2)

Hálás szívvel és megbecsüléssel emlékeznek rá a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház gyülekezeteinek vezetői, tagjai. Ámen.

Varga György csúzai lelkipásztor megemlékezése elhangzott Rétfalun, 2020. márciusában és májusában.

Sipos Mihály igehirdetése


Zsoltárok 24:7–10
A dicsőség királyának bevonulása

Némely írásmagyarázók szerint ezt a zsoltárt akkor énekelték először, amikor Dávid király felvitette Isten szövetségének ládáját (a frigyládát) Jeruzsálembe, a templomba. A frigyláda nagyon szépen kidolgozott, mintegy 125 cm hosszú, 75 cm magas és ugyanolyan széles, fából készült láda volt, melynek díszes fedele tiszta aranyból volt. Ebben volt benne a két kőtábla a 10 parancsolattal. Az volt a zsidó nép hiedelme, hogy Isten mindig vele van a frigyládával, ezért hurcolták magukkal a harcba is, hogy megvédje őket. Amikor a ládát Jeruzsálembe vitték, nagy tömeg énekelte Jeruzsálem kapui előtt a 24. zsoltárt …Ti kapuk, emelkedjetek fel ti örökkévaló ajtók, had menjen be a dicsőség Királya … az erős és hatalmas Úr … a seregek Ura…

Előképe volt ez a Jeruzsálembe való bevonulásnak, amikor megkezdődött Jézus váltságmunkája. Itt kiáltanak hozsannát a dicsőséges királynak, de akik csak embert látnak Jézusban, azt kiáltják itt: Kicsoda ez? Itt vannak már azok is, akik majd „feszítsd meg-et!” kiáltanak. A király elvonul, de nem marad Jeruzsálemben. Útja a Golgota felé vezet, ahol töviskoronát kap és a bűnös ember gúnyt űz belőle. Jézus mindent eltűrt, mert tudja, hogy ez az Ő Atyja akarata. Keveset beszél. Türelemmel hordozza az emberi bűn terhét és vállalja a szenvedést, a gúnyt, a kereszthalált, mert tudja, hogy ez az út vezet a dicsőségbe. Ezen az úton ruházza reá Atyja a hatalmat és adja osztályrészül a királyi dicsőséget. A Golgotán úgy látszott, hogy a bűnös ember győzött Jézus felett. Ez a látszólagos győzelem eloszlott a húsvéti sírnál. Ezután többet beszélnek róla az emberek, még jobban felismerik és csodálják benne Isten csodálatos hatalmát. A legyőzött bűnös ember érzi, hogy neki meg kell hódolni Jézus előtt, a dicsőséges király előtt. Megérzi azt, amiről Jézus akkor beszélt, amikor tanítványaitól búcsúzott: „Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön… tiveletek vagyok minden napon… nem hagylak titeket árvákul… eljövök hozzátok”. Ilyen érzésekkel és reményekkel megtelt szívvel néznek utána a mennybe, amikor felmegy tőlük, hogy elfoglalja helyét az Ő dicsőségének királyi székében.

Azóta évszázadokon keresztül felcsendül az ige szava: Bizony hamar eljövök…, és válaszul a hívó imádság: Bizony jövel Uram Jézus!… (Jel. 22:20)

Milliók ajkán megzendül az ének:

Eljön újra Jézus hozzánk
Harcba Ő vezet,
Nála nélkül semmi módon
Győzni nem lehet…

Mennybemenetel ünnepe

Olvasnivaló igeszakaszok:

Márk evangéliuma 16. rész:
Az Úr Jézus pedig miután ezeket mondta a tanítványoknak, felemeltetett a mennybe, és az Isten jobbjára ült. Azok pedig elmentek, hirdették az igét mindenütt, az Úr pedig együtt munkálkodott velük, megerősítette az igehirdetést a nyomában járó jelekkel.

Lukács ev. 24. rész:
Ezután Jézus kivitte őket Betániáig, felemelte a kezét, és megáldotta őket. És miközben áldotta őket, eltávolodott tőlük, és felvitetett a mennybe. Azok pedig leborulva imádták őt, majd nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe; mindig a templomban voltak, és áldották Istent.

Márk evangéliuma egyszerre hangsúlyozza Jézus hatalmát és alázatosságát, szolgálatkészségét. Jézus élete és tanítása mindent a feje tetejére állított, és ez ma is tapasztalható a világban. A földi hatalom az erőben, a gazdagságban, a kiváltságos jogokban és a mások feletti uralkodásban látja a beteljesedést. Jézus azonban, aki minden földi és mennyei erőnek és hatalomnak a birtokosa, a mások iránti szeretetet és szolgálatot választotta. A gyermekeket karjaiba vette, a betegeket gyógyította, megmosta tanítványai lábát és életét adta a világ bűneiért. Jézus mai követői ugyanebből az erőből meríthetnek indíttatást a másokért való szolgálatra. Keresztyénekként mi is a krisztusi szolgálatra hívatunk el. Ahogy az ő szeretete, úgy híveiként a mienk is szolgálatra választ el.

Amikor Jézus mennybemeneteléről olvasunk, akkor arról kapunk tudósítást, hogy Jézus fizikai valóságában eltávolodott a tanítványaitól. Az Írás azt jegyzi, hogy Isten jobbján ül, ami ezt jelenti, hogy beteljesítette feladatát, életútja kész, egész, mint aki Istennel egy, koronázott király.

Lukács evangélistánál azt olvashatjuk, hogy felemelkedése előtt megáldotta a tanítványokat. Felemelkedését látva a tanítványok leborultak (megrémültek), ezért az áldás bíztatást és vígasztalást is jelentett számukra.

Ma közösségeinkben a Szentlélek a vígasztaló. Itt van velünk, ismeri életünk, örömeinket és bánatainkat. Bár a mi életünk nem tökéletes, és össze sem hasonlítható Jézus életével, valamennyiünk útja az Isten akarata és terve szerint vezet. Jézus gyermekként szülei akarata szerint engedelmes volt, és bámulatba ejtette a templomi vezetőket, tanárait. Felnőttként gyógyított és másokat szolgált, tanított. Végül üldözöttként türelmesen és panasz nélkül szenvedett.

A tökéletesség ma is sok ember vágya. Kormányok és ellenzéke, egyházi vezetők és hívek tömegei szeretnének tökéletesek lenni és nem utolsó sorban tökéletes életet élni. Ugyanakkor nehezen ismerjük fel a lelki tökéletességet a fizikai világ testhez kötöttségében. Kezdetben a krisztusi tanítványok is ennek a félreismerésnek a béklyójában éltek. Jézus nem állította szembe a fizikai és lelki világot, hanem harmóniát teremtett a kettő között. Mennybe való felemelkedése segíthet ma számunkra is abban, hogy megértsük az Isten-embert, aki egyesítette a testi és lelki valóságot. Ő nem csupán ember volt, hanem ember, aki gyógyít és táplál bennünket, mert egyaránt fontosnak tartotta a testi egészséget és a lelki jólétet.

Isten terve és rendelése szerint élő emberként nekünk is engedelmeskednünk kell Isten hívó szavának. Ő azt kívánja, hogy megkülönböztetés nélkül minden embertársunk testi és lelki jólétét szolgáljuk. Valamennyien éljünk fizikai valóságunkban e szerint egyéni adottságaink és lehetőségünk kihasználásával. Ha kérdezi valaki tőlünk, hogy miként élhet tökéletes életet, Jézusra mutatva pontos és helyes választ adhatunk számára.

Áhitat – Berta Imre lelkipásztor

BERTA IMRE v. piszanicai lelkész

Zsoldos vagyok-e vagy hős?

Rómabeliekhez írt levél 6. rész.

Kis eszemhez hogyan szabjam ezeket az apostoli mélységeket és magasságokat?! Pál itt a megtisztult lélek legmagasabb régióiban jár, föld, világ és testi vágyak felett, én itt kínlódom lenn a porban a test vágyaival.
Mégis megpróbálom, hogy magamhoz mérjem:
Ha Krisztussal meghaltam, a világ számára haltam meg. Többé nem vagyok a világé.

Ám új élet alakul ki bennem, mert Krisztussal forradtam össze. Éz nem ideiglenes, hanem örök viszony. Nem úgy, mint földi házasságom. Hitvestársamé addig vagyok, ameddig ebben a testben élek. Ha meghaltam, felszabadultam s a viszony is feloldódott. De Jézustól, ha Vele egyesültem, nem lehet többé elválnom, mert a halottak közt nem maradt, hanem feltámadt és az élőkkel mindvégig él. Ha tehát Vele élek, egészen új világban, új plánétán élek. Nem a föld törvényei tartoznak többé reám. Az új plánéta visz engem, igy szükségképpen más lesz a szemem és más világot látok, mint eddig. A föld új viszonylatban tűnik fel. Más a világítás, más a látószög, más az árny: alapjában másul előttem minden. Érzem, hogy nem ugyanaz vagyok többé aki voltam, azaz nem a föld, nem a test parancsol már nekem. Olyanszerű magasra emelkedés ez, mint amikor a leveli békáról leszárad a kopoltyú, kimászik a pocsolyából és lombos, zöld fára telepszik. A bűn, ez a nagy pocsolya nem kell többé lelkemnek, hiszen zöldleveles- lombos ágon virágok közt élhet.

Virágaim és lombjaim közt, szép lelki magasságomból jól látom, mi voltam és szégyenpír szorongat a fertő miatt, amelyben éltem. Annál jobban átérzem: milyen felséges dolog az, hogy ilyen magasra jutottam. Sugárzó hála költözik belém, hogy volt valaki, Aki kínhalálos kopoltyú-köntösömből kihántott és magasra telepített. Hogyne volnék hálás!
Eddig a bűnt nem láthattam, mert — ficánkoló kis kopoltyú — benne éltem, de most felette vagyok. Lefelé tekintek rája. Ez a magasság, ez a hálaöröm Krisztus kegyelme rajtam. Váltság — ára szülte meg bennem ezt a csodálatos metamorfózist. Hálám nem lehet hát elröppenő szó csupán, zengő érc és pengő cimbalom, hanem eleven érzés, mely folyton árad, kibontakozás, mely mindig messzebb lát, mások felé nyúlás, mely egyéb embereket is menteni igyekszik. Úgy köszönöm Krisztus jóságát, hogy másokat is mentek, emelek. Minden mentő cselekedetem egy-egy kilevelezése lelkemnek. Minő öröm így szolgálni Annak, Aki engem felemelt!

Ha a bűnnek szolgálnék, nem honfiú, “hazát védő hős”, hanem csak zsoldos lennék. Zsoldom a halál! A bűn más bankóval nem tud fizetni, csak amelyiken sátáni orca van. De ha Krisztus mellé verbuváltam magam, nem zsoldért viaskodom, hanem eszmékért küzdök, s a küzdelem végén Vezérem nem zsoldot ád, hanem babért s abból szövi fejemre a hervadhatatlan koronát. Ez a Vezér nemcsak koronás király, hanem koronázó királyom. Vágyam röpíts, tüzelj hát engem, hogy ne zsolddal lealázott katona, hanem babérkoronás, örökkön élő hős legyek.

Testvérem, atyámfia, elkísérsz-e, velem jössz-e? Ámen.

Istentisztelet Hercegszöllősön

A mai napi (2020. május 10.) vasárnapi istentiszteleteket templomos helyeinken már megtartottuk. Kopácson is a templomban gyülekeztek a hívek (a Kálvini Egyház az állami szabályok miatt tagjainak még nem tartott istentiszteletet a kultúrházban) és Hercegszöllősön úrvacsorával egybekötött vasárnap délelőtti liturgia szerinti ünnepre gyűltek össze híveink. Képeink erről az alkalomról készültek.

Hálás szívvel köszönjük meg Istennek, hogy alkalmat készített számunkra immáron a második hétek a karantén szigorú szabályait megkövetelő hetek és hónapok után. Adja Isten, hogy rendeződjön a megszorítások által megpróbáltatások sorát lelki és testi módon is megélő híveink számára az élet. Imádkozzunk azokért, akiknek otthonukban kell a gyülekezeti közösséget korlátok között megélniük. A hercegszöllősieknek most könnyebb, mert felemelően szép igehirdetésben és együttlétben volt részük. Úgy érezzük, hogy lelkipásztoruk Varga György, és gondnokuk, az egyben országos főgondnok Sója Bálint vezetésével ez a kis gyülekezet nagy fontosságú Isten szemében, mert fontos, példamutató szerepet játszik a református egyház életében, hasonlóan Bellyéhez, Kopácshoz, Szentlászlóhoz, Eszékhez és Csúzához, valamint Vörösmarthoz hasonlóan.

id. Szabó Zoltán – Igehirdetés

Kedves testvéreink,

a Szentlászlói Református Egyházközség egykor volt lelkipásztora, Szabó Zoltán igehirdetése hangozzék ezen a vasárnapon a horvátországi református gyülekezetek minden közösségében azok között, akik még most sem tudnak a rendes vasárnapi istentiszteletre eljutni. Az elmúlt időszakban számos akadály hárult a szabad út elé, mely a gyülekezetek közösségébe vezetett. Ez az idő elmúlni látszik, de amint tudjuk, hogy a megpróbáltatások sora soha nem ér véget ebben a földi világban, úgy tudjuk azt is, hogy nehézségeink közepette sosem vagyunk egyedül, mert Isten az Ő Fiának szeretete által a Szentlélek közösségébe elhív bennünket, erősít és vígasztal, gyógyít és üdvösséget készített számunkra.

Istentiszteleteinket újra megtarthatjuk anyaegyházközségeink többségében: Kopácson, Vörösmarton, Csúzán, Hercegszöllősön, Szentlászlón és a többi templomos helyeken. Ahol nem lehetünk a templom falai között, ott találkozhatunk házi istentiszteleteken. Isten új tereket és alkalmakat nyit meg számunkra hamarosan Horvátországban is! Addig is legyünk türelemmel a mindennapokban, de legyünk készek a figyelemre és szeretetre egymás iránt, amiként Krisztus tanított erre bennünket az Ő Igéjében.Isten gazdag áldása szálljon valamennyiünkre ezen a szent vasárnapon, bibliaolvasásunk, éneklésünk és imádkozásunk során!

1960. október 23.id. – Szabó Zoltán

Kettőt kérek az Úrtól

Péld. 30, 7-9

A Példabeszédek könyvének részben szerzője, részben gyűjtője Dávid királynak fia bölcs Salamon király, aki a példabeszédek célját így értelmezi: „…bölcsességnek tanulására…okos fenyítéknek, igazságnak és ítéletnek és becsületességeknek megnyerésére valók…” (Péld. 1, 2-4). A Példabeszédek könyvének 29 fejezete ily értelemben kapcsolódik egybe. A 30. és 31. fejezetnél annyi az eltérés, hogy ezeknek szerzője nem Salamon király. A 30.-é pedig Lemuel király ama beszédek szerint, amelyekkel tanította vala őt az ő prófétalelkű édesanyja (Péld. 31,1).

Hogy ki volt közelebbről Agúr próféta? Nem tudjuk. A 30. rész első versében csak annyi személyi adatot találunk: „Agurnak, a Jáké fiának beszédei…” Mindenesetre tény az, hogy Salamon király az ő prófétai beszédeit Agur és Lemuel prófétikus írásaival zárja be. A mai bibliai igék szerint Agur azt mondja az Úrnak: „Kettőt kérek tőled mielőtt meghalnék: a hiábavalóságot és a hazugságot messze távoztasd el tőlem… szegénységet vagy gazdagságot ne adj nékem… hogy megelégedvén, meg ne tagadjalak és azt ne mondjam: Kicsoda az Úr?… Se pedig megszegényedvén ne lopjak és gonoszul ne éljek az én Istenem nevével!”

Bár Agur próféta személyi adatait nem ismerjük, de ha életfelfogását csak a most elhangzott pár bibliai versen keresztül nézzük, azt kell mondanunk, hogy a próféta – élete értékelésében – szinte evangéliumi vonalon mozog. Kettőt kér az Úrtól, hogy jó sáfára lehessen az ő életének. Mielőtt rátérnénk a két dologra, had emeljünk ki valamit. Ezt mondja a próféta: „Kettőt kérek Tőled mielőtt meghalnék”. Tehát a halálról beszél…, tehát olyas valamiről, amiről emberek egymást közt nem szívesen beszélnek, úgyannyira, hogy – ha valaki beteghez megy látogatóba – sok esetben megkérik a beteg hozzátartozói (néha még a lelkipásztort is), hogy csak a halálról ne tegyen említést. Pedig mennyivel volna ez kevésbé félelmetes, ha megtanulnánk idejekorán a Jézus Krisztuson át, s a megtérés lelkével szembenézni ezzel, mint az énekíró is teszi és mondja is: „már nem rettegünk miatta, mert Jézus meghódoltatta a ma félelmek királyát, megnyitván sírjának száját…”.
De nézzük ezt a két dolgot, amit a próféta az Úrtól kér. Az egyik ez: „a hiábavalóságot és a hazugságot messze távoztasd tőlem.” A próféta vigyáz arra, hogy mi kerül az ő lelkébe és elméjébe, óvni kívánja ezeket minden hiábavalóságtól és hazugságtól, ezek nem ékességei a léleknek és nem díszei az elmének, ahhoz kéri az Úr segedelmét, hogy ezektől mentes maradhasson az ő belső énje. Nem akarja, hogy az ő lelke vegyeskereskedéshez hasonlítson, amelyben minden kapható: jó is, rossz is, hasznos is, haszontalan is, tiszta is, tisztátalan is, igaz is és hamis dolog is. Istenfélelem és Istengyalázás is, imádkozás és káromkodás is! Ami hiábavalóság és hazugság , arra nem azt mondja „távoztasd tőlem”, hanem „messze távoztasd tőlem”.

Az egyik szomszédos ország területén, az egyik nagy városban élt egy lelkész, aki tüneményes egyházi szónok volt. Sírtak az emberek amikor ő prédikált, de sírtak néhányan akkor is, amikor ugyanőt otthonában – valami gazdasági kellemetlenség miatt – nem sokkal egyik szép beszéde után káromkodni hallották, amiben Isten neve is ott volt. Milyen kár, hogy ő nem kérte Agur prófétával: „a hiábavalóságot és hazugságot messze távoztasd el tőlem”. Talán visszahívása sem következett volna oly gyorsan (alig 50 éves korában halt meg).Abban a korban, amelyben mi élünk, úgy kifejezéseinkben, mint gondolatainkban sok nem csak a hiábavalóság, hanem a hazugság is. Miért, hogy az a legnagyobb dolog, ami után vágyakozik az egész emberiség, nem tud megvalósulni : a világbékesség? Igen, mert nem hisznek egymásnak emberek és nemzetek, és feltételezik egymásról, hogy amikor a legszebbet mondják egymásnak a valóságban másképpen cselekszenek, feltételezik egymásról, hogy ugyanakkor, amikor a száj békességről beszél, a kezek cselekedete a fegyverkezésről. Feltételezik egymásról a hazugságot, ami írtózatos pénzekbe kerül, s amit nem fognak bírni a nemzetek, s amibe belepusztul vagy a világbékesség, vagy maga az emberiség. Milyen igaz ez a könyörgés: „a hiábavalóságot és a hazugságot messze távoztasd el tőlem!”

S most nézzük, mi a második dolog, amiért a próféta könyörög? „Szegénységet vagy gazdagságot ne adj nekem, hogy megelégedvén meg ne tagadjalak, s azt ne mondjam: kicsoda az Úr? Se pedig megszegényedvén ne lopjak és gonoszul ne éljek az én Istenem nevével. Hogy szegénységet nem kér, azt emberileg érthetőnek találjuk. De gondolkoznunk kell a másik kérés felett: „gazdagságot se adj nekem!”, hiszen olyas valamit kér, aminek az ellenkezőjére gondol, törekszik, vagy tör a legtöbb ember, kezdve azokkal, akik évről évre megfeszített munkával, szigorúan keresztülvitt takarékossággal dinárt dinárra raknak, csakhogy a végén érezhessék és elmondhassák a nagy álom beteljesedését: milliomos lettem. Vagy gondoljunk azokra, akik éveken át sorsjegyekre költenek jelentős összegeket azzal a reménységgel, hogy egyszer övék lesz a főnyeremény, s ők máról-holnapra gazdag emberekké válnak. Vagy gondoljunk azokra a modern bűnözőkre, akik visszaélve állásukkal s a reájuk bízott javakkal, és dézsmálva a közvagyont és nem törődve a becsülettel, csak egy célt látnak maguk előtt: hogy gazdag emberekké legyenek (sok ilyen ember van ma a börtönökben).

De mi most ezeknek kikapcsolásával s csak azokra gondolva, akik gazdagokká lettek anélkül, hogy ellentétbe kerültek volna a földi törvényekkel, tegyük fel a kérdést: a gazdagság ebben az esetben is rejt veszedelmet, s igaza volna a prófétának, midőn azt kéri az Úrtól, hogy gazdagságot ne adjon neki? Erre a kérdésre – úgy gondolom – legjobb felelet lesz az a lelki kép, amelyet az egyik lelkipásztor mondott el egy milliomossá lett református gazdálkodóról. Mit is kért Agur próféta az Úrtól? Ggazdagságot ne adj nekem, hogy megelégedvén meg ne tagadjalak és azt ne mondjam: kicsoda az Úr? A mi kedvező anyagi helyzetbe került atyánkfia – mondta a lelkipásztor – szavakkal egyszer is meg nem tagadta az Urat, csak nem jár templomba! Valószínűleg azért, mert ott oly kívánalmakkal kerül szembe, mely tőle is áldozathozatalt vár. Rádiós Istentiszteletet hallgat, valószínüleg azért mert ott nincs persely, vagy egyéb adakozás. Rádión át ugyan nem élhet az úri szent vacsorával: azonban ő ennek nem is érzi szükségét. Ő jó sáfárnak tekinti önmagát, s úgy gondolja, hogy az Úrvacsora a hibás, rossz sáfároknak való, akik nem gyümölcsöztetik javaikat úgy, mint ő. Hozzá például hiába fordul valaki alamizsnáért. „Dolgozni kell barátom és akkor neked is lesz!” – szokta mondani a távozó kéregetőknek. Tőle természetesen az egyház se kérjen. Egyszer megpróbálták, hiszen egy kis szegény egyházközségről volt szó, annak megsegítéséről. Egymásután érkeztek be a 500 és 1000 dináros megajánlások, majd befizetések, de az övé még akkor sem érkezett be, amikor már régen átadták a megsegített egyházközségnek a gyűlt adományt. Ez is egy ok lehet arra, hogy a jövőben még távolabb tartsa magát a gyülekezeti közösségtől – fejezte be elbeszélését az illető lelkipásztor.

Amit Agur próféta kért „gazdagságot ne adj nekem” helyesnek kell mondanunk, ha arra gondolunk, hogy a gazdagság (a földi javakban való bőség) könnyen felperzselheti az emberi szívet, s alkalmatlanná teszi oly gyümölcsök termésére, amilyenről a Szentírás beszél midőn ezt mondja: „Boldogok a lelki szegények” (Máté 5,3) „Aki azért tudna jót cseélekedni és nem cselekszi, bűne az annak” (Jakab 4,17).”A jótékonyságról és adakozásról el ne feledkezzetek, mert ilyen áldozatokban gyönyörködik az Isten” (Zsidó 13,16). „Annakokáért – míg időnk van, cselekedjünk jót mindenkivel, kiváltképpen pedig a mi hitünk cselédeivel” (Galata 6,10). „Én vagyok az út, az igazság és élet, senki sem mehet az Atyához, hanemha Énáltalam” (János 14,6). Tehát nem a vagyonom által, hanem a legfőbb jó, az Úr Jézus Krisztus által.

S most befejezésül még egyet kell megemlíteni a mai igéből. Azt, hogy Agur próféta ugyanakkor, – amikor gazdagságot nem kér, sőt elhárít magától – azért is könyörög, hogy az Úr oltalmazza meg őt oly fokú szegénységtől, amely mellett lopnia kellenne, hogy fentarthassa magát. S az anyagiakra vonatkozó kérelmét ebben sűríti össze: „táplálj engem hozzám illendő eledellel” (Péld. 30,8). Ami tulajdonképpen az Úr Jézus által tanított mértéket állítja elénk: „a mi mindennapi kenyerünket ad meg nekünk ma.” (Máté 6,11)

A hitéletet nem élő ember előtt ugyanaz a mérték nagyon szegényes lehet, a hívő ember előtt azonban, aki tudja, hogy e mérték mögött az Úr Jézus áll, aki így búcsúzott egykor a tanítványaitól: „Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön… és íme én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Máté 28:18-20). A hívő ember előtt ez a mérték. Tökéletes mérték! Add Urunk, hogy a földi élet anyagi dolgaiban ez a mérték legyen a mi tökéletes mértékünk is. Ámen

Go Top