Archive For 2020.02.28.

Keresztes Ferenc – Vörösmart

Keresztes Ferenc vörösmarti presbiter, templomba járó, adakozó hívő volt, az 1890-es években született, emlékét tábla őrzi a vörösmarti református templomban.

Református Egyházi Fotógyűjtemény, Csúza, 2020.

Köszönet és Hálaadás

A Délvidéki Református Misszió megbeszélésén Kölkeden, a református parókián tartott tanácskozást 1994 nyarán Hegedűs Loránt dunamelléki püspök, Bóka András baranyai esperes (a képen feleségével) és Tamás Bertalan külügyi tanácsos (bal oldalon), a Magyar Református Egyház Zsinatának Külügyi Osztály vezetője. Az esemény házigazdája Szabó Mihály, mohácsi és kölkedi lelkipásztor volt és a kölkedi gyülekezet presbitériuma, valamint gyülekezeti tagjai.

Kopácsi Kettős János (képünkön jobbra) beszámolt a délvidéki Baranyai Egyházmegye gyülekezeteiben és a szlavóniai, eszéki gyülekezetek menekültségbe kényszerített tagjainak magyarországon menedéket talált tagjainak helyzetéről. Ezek a menekültek a nyugati országrészben, kezdetben a déli megyékben, majd dunántúl szerte több tucatnyi településen éltek hosszabb időn keresztül. Családok, gyülekezetek, egyházi szervezetek fogadták be őket és látták el segélyekkel külföldi forrásokból.

Hálás szívvel emlékezünk a képen szereplőkre, mint akik a nehéz időkben Krisztus evangéliumát hirdették számos alkalommal közöttünk. Reménységet adtak cselekedeteikkel is református népünk tagjai számára azzal, hogy étel, italt, fedelet nyújtottak számos református és más vallásúak részére, amikor az elesettségben és kétségbeesésben nem volt más, akikhez fordulhattunk volna.

Hála legyen mindazoknak a névtelen magyarországi gyülekezeti tagoknak is, akik többször is erejükön felül segítették a lelki és testi nyomorúságban szenvedőket. Azóta több fordulat is történt református egyházunk életében, de az irántuk érzett hálánk és köszönetünk révén ma is hordozzuk azt a szívbeli kapcsolatot, amelyet emberek által emelt határok sem tudnak eltörölni. Istennek legyen hála mindezért!

(Református Egyházi Fotógyűjtemény, Kopács, 2020.)

Református Óvóda Várdarócon

Egyházi óvódák Kopácson és Várdarócon (1998-99)

A kilencvenes évek végén két drávaszögi településen működött egyházi fenntartású óvóda.

Isten iránti hálás szívvel emlékezünk arra, hogy az 1990-es évek végén a Kopácsi Református Egyházközség fenntartásában Kopácson és Várdarócon beindult az első horvátországi magyar óvóda. A helyi lelkipásztor, Kopácsi Kettős János lelkipásztor mellett Kopácson Csontos Balogh Ildikó, Várdarócon pedig Péter Muhi Ilonka vezetésével működtették az óvódát 1998-99-ben.

Hálásak vagyunk valamennyien a közreműködésükért!

„Mint a hős kezében a nyilak, olyanok a serdülő ifjak.” (Zsoltárok 127:4)

Fényképünkön a várdaróci óvódások láthatók az óvónővel, 1999-ben.

Egyházi óvódák Kopácson és Várdarócon

„Mint a hős kezében a nyilak, olyanok a serdülő ifjak.” (Zsoltárok 127:4)

Ma ünnepli a bellyei járás az óvódái működésének 20. évfordulóját. Említést kell tennünk a kilencvenes évek végén két drávaszögi településen működő egyházi fenntartású óvódáról is.

Isten iránti hálás szívvel emlékezünk arra, hogy az 1990-es évek végén a Kopácsi Református Egyházközség a magyarországi Ars Longa Alapítvány és a hollandiai Oud Beijerlandi református gyülekezet – Hervormde Gemeente -, valamint a Baranyai Egyházmegye akkori esperese, nagytiszteletű Bóka András esperes úr és felesége támogatásával Kopácson és Várdarócon beindult az első horvátországi magyar óvóda. Fenntartója a Kopácsi Református Egyházközség presbitériumának egyes tagjai voltak a helyi lelkipásztor, Kopácsi Kettős János lelkipásztor vezetésével.

Az óvóda működéséhez szükséges ingatlanokat az állam biztosította. Kopács esetében ez egy államosított iskolaépület – amelynek helyzete a mai napig sem rendezett, – Várdarócon pedig az új iskolaépület volt. Így a gyermekek rendezett, kényelmes és barátságos helyen tölthették a délelőttjeiket közösségben, a szülők pedig ezalatt elvégezhették otthon azokat a munkákat, amelyekre a házi gyermekfelügyelet mellett csak nehezen lehetett időt találni. Az óvódákban használatos eszközöket, játékokat és felszereléseket (didaktikai eszközök, szőnyegek stb.) a hollandiai gyülekezet, magyar nyelvű könyveket, a fűtő és fűtés díját a szükséges tiszteletdíjak mellett a magyarországi alapítvány biztosította. Kopácson Csontos Balogh Ildikó, Várdarócon pedig Péter Muhi Ilonka vezette az óvódát. Hálásak vagyunk valamennyien a közreműködésükért!

A mellékelt felvételeken a két óvóda vezetője, és a kis lakók láthatók – ha valaki felismeri magát, vagy rokonát, ismerősét, kérjük jelezze!

Bóka András esperes és felesége Bókáné Ildikó asszony mellett a hollandiai közösség diakóniai megbízottja, Henk Hornis és felesége, Greet látható, akik adományukkal járultak hozzá az óvóda működéséhez 1999-ben. Ők valamennyien a Délvidéki Menekült Misszió és az Elüldözöttek Közösségének áldozathozó tagjai voltak évtizeden keresztül. Hálás szívvel emlékezünk erre a nehéz időszakra, amelyben Isten mindig segítséget küldött számunkra testvéreinken és barátainkon keresztül.

Az egyházi óvódák működése akkor szűnt meg, amikor az állam törvényileg szabályozta a hasonló intézmények működését. Részben átvállalta a feladatokat, részben pedig hivatalos keretek között már nem tette lehetővé a helyiségek megosztását és közös használatát, az egyházi ingatlanok szabályozatlan és elmaradt visszatérítése pedig lehetetlenné tette az önálló óvódai és iskolai feladatok ellátását a legkisebb mértékek szerint működő kis közösségekben.

(Református Egyházi Fotógyűjtemény, Kopács, 2020.)

MILAN „magyargyűlölő” OPOCENSKY

MILAN „magyargyűlölő” OPOCENSKY

1994 – Eszék-belváros, pünkösdista templom.

Milan „magyargyűlölő” Opocensky és barátja, Lángh Endre 1994-ben istentiszteleten vettek részt az Eszék-belvárosi Pünkösdista Templomban. Kis idővel ezután az Elűzöttek (menekültek) Gyülekezete (jóval ezer fő feletti tagsággal) átköltözött a belvárosi evangélikus templomba, amely a református és evangélikus gyülekezeti tagok részére közös használatra az állam által visszaadott protestáns templom volt a kilencvenes évek elején.

Ebben az időben a kelet-szlavóniai és baranyai menekültek a szerb megszállás elől külföldre, illetve nagy részük Eszék városába menekült. Az ostrom alatt – hála Szentlászló hűséges védőinek – Eszék biztosított otthont a több ezer menekült részére. A békés reintegráció (1995-98) alatti időszakban még többen tértek vissza ebbe az eredetileg százezer lakosú városba abban a reményben, hogy hamarosan, a hadsereg átvizsgálása és az aknamentesítési munkálatok megkezdésével, visszaköltözhetnek szülőföldjeiken található otthonaikba.

A genfi székhelyű Református Világszövetség cseh származású főtitkára, Opocensky, és az ezidőtájt katasztrófaturizmussal foglalkozó és többnyire Angliában és Svájcban székelő Lángh a többségében magyarok lakta református falvak lakosaival nem tartották a kapcsolatot, igényeiket nem vették figyelembe. Azonban a horvát és cseh nyelvű, a reformátusságon belül pár százalékos arányú gyülekezeteket minden téren támogatták. Ennek az lett az eredménye, hogy ezek a gyülekezetek mára más felekezetekbe olvadtak be, identitást, hitvallást váltottak és idővel nyelvüket is elveszítették a többségi horvát felekezet (római katolikus), illetve horvát nyelv (pünkösdista felekezetek) javára és a reformátusság kárára. Lángh Endre maga is új protestáns egyházat alapított 1999-ben, melyhez magyarországról a Pásztor-Bölcskei féle csoport, valamint az Opocenskyhez hű – egykori – békepapság adta az eszközöket.

A mai napig is egyedül a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház, mint a volt jugoszláviai egységes református felekezet horvátországi jogutódja tartotta meg református hitvallását és történelmi örökségét Horvátországban. Vezetőjük Kopácsi Kettős János szuperintendens, Sója Bálint főgondnok és Varga György főjegyző, püspökhelyettes. A Zsinati Tanács tagjait a gyülekezeti gondnokok köre alkotja.

A Református Világszövetség a 2010-es években végrehajtott szervezeti változások eredményeképpen egyházi súlyát mára elveszítette, vezetőinek egykori tevékenységének köszönhetően kiüresített politikai szervezetként működik, amely alig követi az aktuális egyházi társadalmi folyamatokat.

(Református Egyházi Fotógyűjtemény, Kopács, 2020.)

A HAMISSÁG, AMELYRE EGYHÁZAT LEHETETT ALAPÍTANI

A HAMISSÁG,
AMELYRE EGYHÁZAT LEHETETT ALAPÍTANI

Egy sikeres, de leleplezett püspöki diktatúra. Az alábbiakban a Kálvini Egyház születésének története olvasható folytatásokban.

A horvát nyelvű protestáns információs hivatal (IPA – INFORMATIVNA PROTESTANTSKA AGENCIJA) írásaiban sorra veszi a délszláv háborút követően kialakult református egyházi élet eseményeit, amelyek a Kálvini Egyház első vezetőségének személyes indítékokból történő lépései következményeképp csalások sorozatához és egyházszakadáshoz vezetett. A szöveg közérthető módon, dokumentumokkal alátámasztva világít rá azokra az történésekre, amelyek a Kálvini Egyház vezetésének egykor vélt legitimitását, ma leleplezett hamisságát mutatják fel a jelenkor olvasói számára.

Lehet egy csalás sorozatra egyházat alapítani? Döntse el az olvasó:

Nelegalno poništenje legalne Sinode
autor IPA – INFORMATIVNA PROTESTANTSKA AGENCIJA

Reformirana konfesija (u narodu poznata i kao kalvinska, po reformatoru Jeanu Calvinu odnosno Reformatska, kako se nazivala u nekim od prethodnih državnih zajednica) prisutna je na prostoru današnje Hrvatske još od 16. stoljeća. Unatoč mnogim izazovima kroz povijest, uspjela je opstati i ostati jedinstvena. No, nakon osamostaljenja Republike Hrvatske, kada je došlo i do osamostaljenja Reformirane crkve u Republici Hrvatskoj, došlo je do podjela unutar iste, te već više od 20 godina dvije reformirane denominacije (Reformirana kršćanska kalvinska crkva u Hrvatskoj i Reformatska kršćanska crkva Mađara u Hrvatskoj) tvrde, svaka za sebe isključivo, da su jedini pravni sljednik Reformirane kršćanske crkve u Hrvatskoj koja djeluje od 1993. a time i pravni sljednik Reformirane kršćanske crkve nekadašnje Jugoslavije.

U nekoliko članaka bit će predstavljen razvoj Reformirane crkve od njezina ustrojstva u Republici Hrvatskoj pa sve do danas, te će se na temelju dokumentiranih činjenica zaključiti koja je od dvije reformirane denominacije, koju uglavnom čine etničke mađarske župe, doista pravni sljednik one crkve koja se 1993. godine ustrojila u Republici Hrvatskoj kao samostalna denominacija.

NELEGALNO PONIŠTENJE LEGALNE SINODE
Nakon što je održana Sinoda u Lugu 7.11.1998. godine na kojoj je donijeta odluka da će Reformiranu kršćansku crkvu u Hrvatskoj do nove Sinode voditi sedmeročlani Provedbeni odbor, Crkva je nastavila djelovati sukladno novim odlukama. “Počasni biskup” Endre Langh je na samoj Sinodi prihvatio sve odluke te je i sam podigao ruku za iste. U korespondenciji se potpisivao kao “počasni biskup” a bio je i jedan od sedmorice članova Provedbenog odbora te je sudjelovao na prvim sjednicama istog.

Prvi sastanak Provedbenog odbora (odnosno Predsjedništva RKCH) održan je 26.11.1998. godine u prostorijama Evangeličke crkve u Osijeku. Na tome je sastanku nazočio i “počasni biskup” Endre Langh te aktivno sudjelovao u raspravi i donošenju odluka. Za predsjedavajućeg provedbenog odbora izabran je župnik Đuro Varga. Svoj glas za njega je dao i “počasni biskup” Langh. Odlučeno je također da “počasni biskup” može u skladu sa svojom počasnom titulom predstavljati Crkvu kada su takve potrebe (razni prijemi i sl.) do izbora novoga biskupa, ali je također donijeta odluka da isti “… ne može ništa odlučivati, potpisivati i sl. bez odobrenja predsjedništva (Provedbenog odbora).”

Nepostojeći Biskupski ured
No, 11. siječnja 1999. godine, dakle dva mjeseca nakon Sinode u Lugu, Endre Langh na memorandumu Biskupskog ureda, iako dakle više nije bio biskup u administrativnom smislu, donosi “Odluku” kojom se poništava Sinoda održana u Luku 7.11.1998. godine te se sve njezine odluke smatraju nevaljane. Time je postupio suprotno odluci Sinode od 7.11.1998. kao i odluci Provedbenog odbora od 26.11.1998. godine.

Odluku pored njega potpisuju u ime Sinodalnoga vijeća Jaroslav Mahaček a u ime župničkog kolegija Andel Károly i Čati Sabo Lajoš.

Iz same odluke je vidljivo da odluku donosi “Biskupski ured”. Endre Langh, sukladno odlukama Sinode više nije bio biskup u administrativnom smislu pa nije s te pozicije ni mogao nastupati. Dakle, ni Biskupski ured kao takav nije mogao djelovati. No, čak i da je Endre Langh bio biskup, “Biskupski ured” nije mogao donijeti odluku o poništenju Sinode. Sinoda je najviše zakonodavno tijelo Reformiranih crkava i u tome smislu samo je nova sazvana Sinoda mogla poništiti odluke prethodne Sinode.

Preambula odluke
Odluka započinje nejasnom preambulom u kojoj stoji:

“Na temelju pomnog sagledavanja stanja u RKCH nakon Sinode održane u Lugu 7.11.1998. g. te na zahtjev nekoliko crkvenih općina, kao i po preporuci Svjetskog Saveza i nekih bratskih crkvenih voditelja, Biskupski ured RKCH donosi sljedeću ODLUKU…”

Postavlja se pitanje tko je to pomno sagledavao stanje u RKCH? Je li to stanje sagledao “počasni biskup” Langh pa je shvatio da mu takvo stanje u kojem on više nije biskup ne odgovara?

Koje su to crkvene općine koje su uputile zahtjev da se poništi Sinoda? Mogu li crkvene općine, pogotovo ako su u manjini, podnijeti zahtjev smijenjenom biskupu da se poništi legalna Sinoda? Da pojednostavimo, to bi bilo isto kao da grupa građana, ili pojedine skupštine gradova u Hrvatskoj traže od prethodnog predsjednika Republike Hrvatske koji dakle više ne obnaša dužnost predsjednika da poništi odluke Sabora koje im ne idu u prilog. To dakako ne bi mogli tražiti niti od aktualnog predsjednika a kamo li od predsjednika ili predsjednice kojima je istekao manda. Ako takvi zahtjevi postoje, oni su trebali biti priloženi uz navedenu odluku, odnosno, trebalo se barem imenovati o kojim se crkvenim općinama radi.

Nadalje se spominje “preporuka Svjetskog saveza”. O kojem se Svjetskom savezu radi? Možemo samo pretpostaviti da se radi o Svjetskom savezu Reformiranih crkava, no isti nije mogao dati takvu preporuku jednoj svojoj članici. Ako bi tomu bilo tako, onda se i ta preporuka trebala i priložiti uz ovu odluku.

Tko su “bratski crkveni voditelji”? Tko je to mogao savjetovati smijenjenog biskupa da ne prihvati odluku Sinode, koju je dakle i sam prihvatio, i da bez ikakvih ovlasti za to, čak i da je bio valjani biskup, poništava odluke Sinode?

Dakle, sama odluka započinje netransparentno, navodeći crkvene općine bez da se imenuje koje su, navodeći Svjetski savez bez da je jasno na koji se Savez misli i bez predočenja takve preporuke, navodeći “bratske voditelje”, željelo se dati na nekakvoj ozbiljnosti i legalnosti ove odluke a zapravo ozbiljnom analizom već same preambule jasno je da se radi o jednostranoj, ničim potkrijepljenoj, neozbiljnoj i nezakonitoj odluci.

Obrazloženje odluke
Svi prigovori koji se spominju u odluci, trebali su biti izrečeni na samoj sjednici Sinode. Čak ni Endre Langh nije iznio ove primjedbe, niti tijekom Sinode niti na kraju Sinode. Svojim sudjelovanjem ali i glasovanjem, potvrdio je da iste priznaje. Odluke su mogle biti i neprihvatljive pojedinim župama, ali to ne dovodi u pitanje legalnost Sinode. U sinodalno-prezbiterijalnom sustavu Sinoda je najviše zakonodavno tijelo i odluke se donose većinom glasova. U takvom sustavu uvijek je onih koji su nezadovoljni i čiji prijedlozi ne dobivaju podršku. U takvom sustavu se i biskup bira na mandat (u slučaju Reformirane kršćanske crkve na šest godina ili do drugačije odluke Sinode) ali smijenjeni biskup ne može poništiti odluku o svojoj smjeni.

Na kraju, u “odluci” biskupskog ureda stoji kako isti smatra da je jedino rješenje sazivanje privremene Sinode u skladu s važećim Ustavom RKCH,te poziva župe da “reguliraju svoj pravni status unutar RKCH”. Ovo je veoma važno za zamijetiti budući da će kasnije gospodin Langh u brojnim sudskim sporovima, predstavljajući se kao biskup tvrditi da crkvene općine odnosno župe nemaju pravnu osobnost pa time niti pravnu sposobnost te ne mogu same donositi odluke u svome statusu.

Sinoda se svakako planirala za svibanj 1999. godine te se na istoj moglo raspravljati o svim primjedbama koje je gospodin Langh iznio u spornoj odluci. Jedino tako, na legalan način, gospodin Lagh je mogao tražiti poništenje nekih odluka prethodne Sinode.

Posebno je zanimljiv i za daljnje sagledavanje djelovanja gospodina Langa sljedeći dio u navedenoj “odluci”.

“Ako neka župa ne želi ostati u sastavu RKCH te želi promijeniti svoje ime (ili je to već učinila) treba u roku od deset dana po primitku ovoga dopisa obavijestiti Biskupski ured kako bi se znalo koje su župe ostale u RKCH a koje su odlučile iz nje istupiti, do čega, nadamo se neće doći”.

Dakle, za gospodina Langha bilo je nesporno da župa ima pravo sama odlučivati o svome statusu unutar RKCH (Reformirane kršćanske crkve u Hrvatskoj) odnosno izvan nje. Sama može donositi odluku o svome imenu odnosno odlučiti i istupiti iz RKCH. Upravo će to gospodin Langh u kasnijem svom djelovanju, a u cilju oduzimanja imovine pojedinim crkvenim općinama, osporavati.

dr.sc. Jasmin Milić (IPA – INFORMATIVNA PROTESTANTSKA AGENCIJA, 18 VELJAČE, 2020)

Héderfájai Harangláb

Ésaiás 40:1
„Vígasztaljátok népemet!”

Sajnálatos hírként értesültünk róla, hogy az erdélyi református héderfájai gyülekezetben tűzeset történt. A református közösség 1886-ban épült fa haranglábja kapott lángra, melyben a szerkezet és a két harang 2020. február 8-án megsemmisült.

Héderfájai Harangláb lángokban 2020. február 8.

Isten vígasztalása legyen a gyülekezet minden tagjával és felelős vezetőivel, akiknek az újjáépítés feladatával kell hamarosan megküzdeniük. Nem ez az első eset, hogy ez a gyülekezet sérült, vagy megsemmisült romokból épít magának hajlékot. Istennek adunk hálát, hogy emberéletben nem esett kár.

Békesség legyen a szomorkodók szívében!

Nehémiás 2:17-18
„Gyertek, építsük meg!”

HÉDERFÁJA

Részlet a kilencvenes évek első felében készült egyházi-gyülekezeti felmérés adataiból (EJ-PszD: Egyházközségi tulajdonban és kezelésben lévő épületekről, iparművészeti tárgyakról és egyéb műemlékekről. 1994-95.):

„Héderfája az Erdélyi Református Egyházkerület Küküllői Egyházmegyéjének gyülekezete, szórványa Nagycseged. A 448 református családban 739 református egyháztag él. A kilencvenes évek elején Bíró Sándor Zoltán lelkipásztor mellett teológusként Bíró Sándor László volt a gyülekezet segítségére. A lelkész a második világháborús nemzedék tagjaként hosszú szolgálatot tudhat maga mögött. A gondnok Kántor Ferenc nyugdíjas földműves, aki a lelkész és a teológus mellett az egyházi felmérésben segítségünkre volt. A gyülekezetben két kántor szolgál, név szerint Peti Mihály és Suász Géza, mindketten helybeli lakosok.

A templom építése 1756-59-re tehető, adatok szerint a Gr. Teleki nemzettség levéltárában 2190 sz. alatt elérhetőek. A gyülekezeti terem 1976-ban épült. A különálló harangláb építési ideje 1866. Zsindellyel fedték 1954-ben. Egy telken áll a templommal, részben van drót- és vaskerítéssel körülvéve. A hozzá való bejárat egyaránt alkalmas gyalogos és járművel való megközelítésre. A templom körüli temető egy részben felhagyott, más részben működő, illetve újra igénybe vett.

A templom barokk – újprotestáns stílusban épült, bejárata Ny. felé, szentélyrésze keleti irányba néz. Alapkőletételének ideje ismeretlen, de tudjuk, hogy az arra adott engedély elnyerése előtt épült meg, ezért a gubernátorum részéről a presbiterium megrovásban részesült annál is inkább, hogy a felsőkápolni tatárok által lerombolt katolikus templom köveit is beleépítették a mesterek. Régebbi helyi templomokról, építményekről való adatok: 1. Az első az 1360-as évekből származó kápolna, 2. ennek romlását követően egy szintén feltételezetten katolikus kápolna és 3., az 1653. január 20-án tartott vizitáció alkalmával Dadai János esperes által építeni rendelt 7×3 öles templom, mely kőből épült, vizes földterületre. Nyomai nincsenek.
A templom árammal való ellátása 1973-ban történt. A templomi világítás 2 csillár egyenként 7 db izzóval, a szószékmegvilágítás 2 fényforrással és az orgona is 2 égővel rendelkezik. A templomban mintegy 300 az ülőhelyek száma, és összesen 500 fő befogadására alkalmas. Az épület jelenleg síkmennyezetű, stukaturos, de eredetileg bolthajtásos volt, amely 1788-ban megszakadt, ekkor alakítják át a jelenleg is látható módon. (Kónya Ferenc héderfáji protokolum 7 old. feljegyzése alapján lejegyezve.) Jelenleg látható benne 4 tartó oszlop, mely vassal van összekötve. A templom alatti kripta az Iktári Bethlen grófi család temetkezési helyéül szolgált. A koporsók a falba mélyesztett nyílásokban vannak elhelyezve, a falazásukon egy-egy címer és feliratok jelzik az oda temetett személyét. A címerek az eredeti festéssel rendelkeznek. A templom alapja kő, falai kőből és téglából épültek. A padló borítása cementtel történt. A karzat előfala tégla, fala meszelt. A padlózata gerendára épített deszka. A szószék templomépítéskor, illetve annak javításakor épült, 1788-ban. A szószék és feljárója téglából épült, meszelt, alakja kehelyalakúra van lekarcsúsítva. A szószékkorona 1881-ben készült, anyaga fenyő. Leírása: A hatszögű szószékkoronát 6 darab S alakú kar tartja össze felül, melynek tetején egy kerek lapon fehér galamb búzakoszorúval van elhelyezve. Díszítését fűrészelt és esztergált fából álló rész alkotja. A szószékkorona falhoz rögzítő oldalán, kicsiny rámába elhelyezve az alábbi szöveg olvasható: „Jutalmul készítette Z. Konya Mihály Szilágyi Károly papsága alatt 1881”. A mechanikus orgona felirata: „Készítette Vass István orgona készítő.- Marosvásárhelyt 1876-ik év 3-ik műve”.

A különálló harangláb négy oldalú, tetején hosszanti kúp alakú csillaggal, horganyzott pléh-vel borított tetővel rendelkezik. Magassága 18 méter. Debreczeni László részletes adatfelvételt és rajzokat készített mind a templomról, mind a haranglábról. Alapja 4×4m, kőből épült, illetve cement és tégla. Erre épült a torony (harangláb) törzse, gerendázata és az oszlopok, deszkával fedve. 2 darab harang van elhelyezve benne kb. 10 méter magasságban, amit lépcsőn lehet megközelíteni. A nagyharang: 1933. Klein K. Oszkár Kudsir. Magassága 77 cm, szélessége 80 cm, súlya 250 kg. Felirata: „Isten dicsőségére készült a héderfájai ref. hivek á”. Az 1930-ban elhasadt harangot 1933-ban öntetik újjá. Kicsi: 1832. Lootz Fridrich Segescvár. Magassága 62 cm, szélessége 65 cm, súlya 190 kg. A második világháborúban nem vittek el harangot… .”

Narancsik Pál

Ha Narancsik, akkor Délvidék

A Narancsik házaspár az 1930-ban történt házasságkötését követően mintegy hatvan éven keresztül élt együtt a kopácsiakkal. Narancsik Pál őseit tekintve lelkészcsaládban született. Nagyapja és édesapja is a mai Horvátország területén fekvő gyülekezetekben szolgált; a kelet-szlavóniai Haraszti és Kórógy volt szolgálati területük. A múlt század első felének évtizedeiben még a gazdag evidéki falusi gyülekezetekben – és Kopács, Haraszti és Kórógy sem volt kivétel ebben – a járandóság bőségesen fedezte a lelkész és családja szükségleteit.

A családi, baráti alapon beajánlott és megismert lelkipásztorok hosszú és megbecsüléstől övezett éveket tölthettek a református közösségek élén a két világháború közötti időszakban. Azonban az életet megkeserítette, hogy a trianoni döntést követő években számos parókián változást hozott az az állami gyakorlat, hogy azokat a lelkészeket, akik nem tettek hűségesküt az új államhatalom előtt, kitoloncolták Jugoszláviából és így kellett többek között Narancsik Pál elődjének, a kopácsiak között 22 éve lelkészként munkálkodó Szalay Antal nagytiszteletű úrnak is több más lelkésszel együtt Magyarországra távoznia 1929-ben.

Narancsik Pál esperes 1952-től a murántúli református gyülekezeteket is gondozta. Megbízatása 1986-ig tartott. Időközben tanítványaként szeretett kopácsi születésű utódja, aki szintén a Budapesti Református Teológia Akadémián végezte tanulmányait, Narancsik hívására hazaköltözött és a szolgálatokat fokozatosan megosztva folytatták közös gyülekezeti munkájukat.

Isten hű szolgái, Narancsik Pál esperes és felesége Bognár Rózsa, a holtig hűséges társ tiszteletére a gyülekezet emléktáblát avatott 2000-ben, mely a mai napig látható a parókia homlokzatán. „…teljesítette lelkipásztori szolgálatát Isten kegyelmét kérve és megtapasztalva 61 éven keresztül…”- olvasható a felirat.

Leszámolás a Kálvini Egyházban, Laskón

Az 1880 óta fokozatosan csökkenő létszámú református gyülekezetben jelenleg alig százra tehető a Csáti Szabó Lajos lelkészsége alatt működő közösség tagsága. A lelkész a 46. a Laskón szolgáló református lelkészek névsorában, akik között olyan reformátorok neveit olvashatjuk, mint Sztárai Mihály, Szegedi Kis István, Laskai János, Ács Gedeon, dr. Varga Sándor.

Csáti 1980-óta szolgál ebben a dél-baranyai faluban. Egyike a délszláv háborúban is a kevés helyén maradt és sokat szenvedett egyházi szolgálóknak. Érdemei a háborús időszak alatt a templomőrzés feladatait tekintve – oltotta és megmentette a laskói templomot a teljes pusztulástól – elvitathatatlanok. Magyarországról irányított püspökké történő kinevezését, beiktatását botrányos, szégyenteljes események övezték, melyekről nagy nemzetközi érdeklődés mellett is a helyi reformátusság vajmi keveset tud, és már nem is vett részt benne gyülekezeti szinten sem.

Csáti Szabó a református hírekbe most azzal került be, hogy támogatói leveleket gyűjt az eddig számára otthont adó településen azzal a reménnyel, hogy mind többen kifejezik kívánságukat, hogy a lelkésznek a püspöki felszólítással ellentétben ne kelljen kiköltöznie a református parókiáról. Ismeretes, hogy Csáti leköszönő püspökként többekkel együtt megfellebbezte a legutóbbi választás eredményét. Távol maradt a Szennt éltetők csoportjától. Az óvástól függetlenül a régi főgondnok mellett Szenn Péter vette fel a palástot a jelenlegi ciklus kezdetén. Szenn most tisztogatásba kezdett az egyházában szolgáló és nyugdíjkorhatár közelében lévő lelkészek eltávolítása érdekében. A Rétfaluban szolgáló özvegy lelkésznő néhány hete hasonló gondokról számolt be, mint most a laskói lelkész.

Szenn Péter felesége, a lelkészi végzettségű Vanda asszony már át is vette a hitoktatás feladatát a laskói házaspártól. Csátiékat eltávolították az iskolából, ahol évtizedeken át dolgoztak, ezzel megélhetést is biztosítva saját maguk részére. Ugyanakkor az őket váltó Szenn-nek, és feleségének sincs hitoktatásra feljogosító képzettsége. Az új püspök e hiány miatt már kénytelen volt elhagyni az Eszéki Központban végzett hitoktatói munkát. Éppen e képesítés hiánya miatt perben áll az intézménnyel és az oktatásügyi hivatalokkal.
Szenn püspök úgy vonja vissza lelkészektől a megbízólevelet és nevezi ki családtagjait hitoktatói státuszba az állami iskolákban, hogy közben neki sincs olyan képzettsége és oklevele, amelynek meglétét feltételül szabja meg az oktatási rendszer.

Lakóhelyéül az áldozatkész Haraszti közösség után a közelmúltban Kopácsot választotta, de a közelebbi és központi Laskó parókiája (az azt övező magas kerítés miatt is) jelenlegi terveinek jobban megfelelne. Kérdés, hogy mit szólnak mindehhez a hívek, már ha egyáltalán mernek szólni, vagy érdekel-e bárkit is az ő véleményük a döntéseket meghozó vezetők előtt.

A horvátországi református közösségek falusias környezetben élik világukat. A lelkészek élete a gyülekezetek tagjai előtt olyan, mint egy nyitott könyv. De erről majd egy másik írásban …

Lelkészkonferencia Feketicsen, 1929.

 

Az 1931-ben alakult belgrádi Bolyai Farkas Diákegyesület adatai szerint Jugoszláviában 7, külföldön 15 magyar református teológusról, illetve végzett lelkészről tud a statisztika. A képen látható lelkészek egy nagyon zavaros és harcos belpolitikai környezetben végezték szolgálatukat, melynek közvetlen előzménye a trianoni diktátum könyörtelen végrehajtása volt.

A református egyháznak a harmincas évek végén kereken 55 ezer híve volt. Lelkigondozásukat 49, túlnyomó részt magyar nemzetiségű lelkész látta el. A Jugoszláviai Református Keresztyén Egyház püspöke 1933-tól huszonhét esztendőn keresztül Ágoston Sándor bácsfeketehegyi lelkipásztor volt. Az ő vezetésével a református egyház alkotmányát 1934. július 10-én írták alá a drávaszögi Hercegszőllősön megtartott zsinaton.

Az önszerveződés és segélyezés felemelő példáját adja számunkra az a tudósítás, mely beszámol arról, hogy 1936-ban már a társadalmi összefogással és anyagi támogatással taníttatott őstehetségek kiállítását szervezi meg az újvidéki Református Olvasókör. E támogatás révén kezdheti meg tanulmányait 1937-ben a belgrádi Képzőművészeti Főiskolán a pécsi származású Petar Dobrović tanítványaként öt magyar festőnövendék, Hangya András, Ács József, Erdey Sándor, Nagy Sándor és Fehér Etel. Ez a csoport 1938 októberében mutatkozott be közös kiállításon a szabadkai Magyar református Olvasókör nagytermében, annak bizonyságául, hogy az izmosodó magyar képzőművészetnek immár tehetséges utánpótlása is van.

A Drávaszögben Urbán Elemér bezdáni újságíró teremtette meg a rendszeres műkedvelő előadások alapjait 1936-ban. Először a bezdáni műkedvelőkkel járta be az itteni falvakat, majd a sikerek hatására Vörösmarton, Sepsén és Csúzán rendezett helyi szereplőkkel előadásokat, népszínművekkel és operettekkel. A harmincas évek végén a drávaszögi magyar falvak többségében református és katolikus ifjúsági egyesületek működtek. Nagyban segítették a magyarságtudat ápolását. Ezek az egyesületek és önképző körök minden esetben valamely egyházi közösség tagságának aktivitására épültek.

Ugyanebben az időben a lelkész utánpótlás kérdésének megoldása még várat magára. Annál is inkább, mert a hatóságok ellenséges fellépése folytán a húszas években több lelkipásztornak is el kellett hagynia szolgálati helyét, és közülük néhánynak, és csak nagy nehézségek árán sikerült az egykor volt magyar közigazgatás területeire visszatérnie. A kérdés megoldása még ma is várat magára.

Go Top