Archive For 2020.01.28.

Missziói Munkaterv 2020

   A HMRKE Zsinati Tanácsa január 19-i ülésén jóváhagyta az egyház éves programtervezetét. Közösségi alkalmaink és előre lekötött gyülekezeti programjaink, amelyek az egyházi év során rendszeresen megtartásra kerülnek, a gyülekezetek lelkipásztoránál és gondnokainál nyilvántartott rendben történnek.
   Reméljük, hogy mind többen vesznek részt az alábbi különleges alkalmainkon is év közben, fiatalok és idősebbek egyaránt.

   Alapigénk, mely egész évben elkíséri közösségünket János evangéliumából hangzik: “Úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő Egyszülött Fiát adta, hogy ha valaki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen…”

   Hívogatjuk alkalmainkra testvéreinket és minden érdeklődő, ismerős, vagy ismeretlen barátunkat!

A HORVÁTORSZÁGI MAGYAR REFORMÁTUS KERESZTYÉN EGYHÁZ MISSZIÓI MUNKATERVE, 2020.

Presbiteri konferenciák:

– Március 14-15. Kopács, Szentlászló, ünnepi fúvószenekari koncerttel 15-én két helyszínen.
– Április 25. szombat, Vörösmart (Baranya m-i Presb. Szöv.)
– November 21. Csúza
– December 12. Sepse

Női konferencia:

Április 4. szombat, Eszék (Botos Andrea, Piros)

Hittantáborok:

Július, Augusztus, helyszín: Vörösmart, Kopács, Szentlászló (angol nyelvi tábor: július 27-31.)

Reformáció napja:

Október 31., helyszín: Hercegszöllős

A HMRKE XVI. Zsinata: 2020. május 31., Kopács

Hercegszöllősi Zsinat évfordulós megemlékezés, istentisztelet és ünnepség: 2020. augusztus 16.

 

Kórógy temploma – tények

Hová tartozik a kórógyi református templom?

A Horvátországi Magyar Református Keresztény Egyház sajtóközleményt jelentetett meg a 2020. január 25-én, szombaton az “Együtt a Lélek által” című televíziós műsorban bemutatottakkal kapcsolatban. A műsor a horvátországi kálvini keresztyén egyház munkájáról szólt. A kórógyi templomot többek között a “horvátországi református keresztyén kálvini egyház templomaként” mutatták be.

A templom és az ahhoz tartozó ingatlanok a Kórógyi Református Egyházközség kizárólagos tulajdonában vannak. Ez a gyülekezet a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház szervezetének tagja, és nem más egyházé vagy szektáé, ahogyan a fent említett műsorban elhangzottakból arra következtetni lehet.

A kálvini egyház évtizedek óta félrevezető módon állítja magáról, hogy „legitim egyház”, amely a Jugoszláviai Református Keresztyén Egyháztól való elválás után 1993-ban függetlenné vált, és így jogutódja annak. A Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyházzal kapcsolatban azt terjeszti, hogy az Horvátországban egy “új egyház”, “schizmatikus” stb.

Az igazság azonban teljesen más.

Az eszéki Kereskedelmi Bíróság végleges ítéletében megerősítette, hogy a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház a jugoszláviában működött Református Keresztyén Egyház jogutódja, és hogy a kálvini egyház egy új vallási közösség, melyet Lángh Endre úr alapított 1999-ben. Lángh Endre az egységes reformátusságot kiválásával és egyház alapító tevékenységével kettészakította 1999-ben. Az elszakadt rész neve jelenleg “horvátországi kálvini keresztyén református egyház”, az elszakadt (szakadár) új szervezet a törvények értelmében az egyházi ingatlanokból semmilyen részt nem szakíthatott ki magának, így nem is tulajdonosa azoknak.

A kórógyi református templom és parókia, és valamennyi hozzá tartozó ingatlanjai, amelyeket a HRT „Együtt a Lélek által” című, 2020. január 25-én sugárzott műsorában mutattak be, továbbra is a Kórógyi Református Egyházközség kizárólagos tulajdonában vannak, amelyek a Horvátországi Magyar Református Keresztény Egyház szervezetéhez tartoznak, nem pedig (ahogy elhangzott) a kálvini egyházhoz, vagy annak szervezetéhez.

Kopácsi Kettős János püspök,
Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház


ČIJA JE REFORMATSKA CRKVA U KOROĐU? – Priopćenje za javnost Reformatske kršćanske crkve Mađara u Hrvatskoj
U subotu, 25. siječnja 2020. godine, u emisiji Hrvatske televizije “Zajedno u duhu” prikazan je prilog o djelovanju Reformirane kršćanske kalvinske crkve u Hrvatskoj. Između ostaloga, predstavljena je i crkva u Korođu kao “Crkva Reformirane kršćanske kalvinske crkve u Hrvatskoj”.

Iako je trenutno Reformirana kršćanska kalvinska crkva u Hrvatskoj u posjedu Reformatske župe u Korođu, ista je apsolutno vlasništvo Reformatorsko-reformatske crkvene općine u Korođu a koja je organizacijski oblik Reformatske kršćanske crkve Mađara u Hrvatskoj a ne, kako se moglo zaključiti iz navedenoga priloga, Reformirane kršćanske kalvinske crkve u Hrvatskoj.

Reformirana kršćanska kalvinska crkva u Hrvatskoj već dugi niz godina tvrdi kako je ona “legitimna crkva”, da se ona, nakon osamostaljenja od Reformatske kršćanske crkve u Jugoslaviji osamostalila 1993. godine, pa je time i njezina pravna sljednica, smatrajući Reformatsku kršćansku crkvu Mađara u Hrvatskoj “novom crkvom”, “raskolničkom” i sl.

No, istina je potpuno drugačija, a što je svojom, za sada nepravomoćnom presudom potvrdio i Trgovački sud u Osijeku ustvrdivši da je Reformatska kršćanska crkva Mađara u Hrvatskoj pravni sljednik Reformirane kršćanske crkve iz Jugoslavije a da je Reformirana kršćanska kalvinska crkva u Hrvatskoj nova vjerska zajednica osnovana od strane gospodina Endre Langha 1999. godine.

Dakle, crkva u Korođu koja je predstavljena u emisiji HRT-a-a “Zajedno u duhu” 25. siječnja 2020. godine, vlasništvo je Reformatorsko-reformatske crkvene općine Korođ koja je organizacijski oblik Reformatske kršćanske crkve Mađara u Hrvatskoj a ne Reformirane kršćanske kalvinske crkve u Hrvatskoj, kako je predstavljeno u navedenoj emisiji.

Biskup János Kopácsi Kettős

Vukovár, Valkóvár – Egy eltűnt református templom

Vukovár temploma

Sztárai Mihály a reformáció idején egy 1551. június 20.-én írott levelében már említi Vukovárt. A levelet Sztárai Tolnai Katona Miklós ráckevei jegyzőnek címezte, de a levél később eljutott Zürichbe, Bullinger Henrikhez, a kiemelkedő svájci reformátorhoz. A levél részlete: „Elég legyen csak annyit írni, hogy mindenütt legyőztük, s mint a farkasokat a Krisztus aklától messze elűztük őket, némelyeket a Tisza, másokat pedig a Száva folyón túlra kényszerítettünk, ti. túl a szarmatákon, túl a jeges Kaukázuson, amint a költő mondja. Ez évben pünkösd napján a Valpó és Vukovár környékén tartott zsinatok alkalmával két ütközetben legyőztük őket…”. Elképzelhető, hogy Vukovár közelében Tordincin az 1551 pünkösdjén (május 17.) megtartott első Zsinatra gondol, amelynek szervezője, vezetője a reformátor Sztárai Mihály lehetett.

Szász Károly református püspök vizitációs naplója szerint 1894-ben Vukováron 130 református élt. A látogatáskor a püspök megbízza, és felhatalmazza Kelecsényi Lászlót templom vásárlására. Kelecsényi László a Vukovári Református Egyházközség főgondnoka, foglalkozása mérnök, a Dunamelléki Egyházkerület tanácsbírája. Kelecsényi László testvére, öccse a szentlászló lelkipásztornak Kelecsényi Mihálynak, fia pedig Kelecsényi Zádor.

A zsidó hitközség új templomot épített, s a régit (ez a „Kis zsinagóga”) le akarták bontani. Kelecsényi László azonban 1894-1895-ben megvette a református egyházközség számára és átépítették református templommá. A templom tornyát 1910-ben egy vukovári mérnök, Fran Funtak tervei alapján építették meg szecessziós stílusban. Ez Horvátországban egyike az első templom tornyoknak amelyek vasbetonból épültek. Az 1965-os nagy árvíz alámosta a templom alapjait, majd később lebontották a templomot. Így tűnt el a Délvidék egyik református temploma.

Kelecsényi Zádor kezdeményezésére az egyházmegyei vezetőség 1905-ben Vukovárra helyezte át a bánováci református szeretetházat. Kelecsényi irányítása alatt a szeretetház szépen fejlődött, olyannyira, hogy 1912-ben nyolcvan gyerek befogadására alkalmas és emeletes palotát építtetett, melyben a bennlakó gyerekeknek már négy nevelő és négy lelkész viselte a gondját. 1917-ben Kelecsényi Zádor váratlanul meghalt. 1918 novemberében a szerb csapatok bevonulása előtt a szeretetház Mohácsra menekült, üresen maradt épületét idegen katonák szállták meg, berendezését a „zsákmányoló bizottság elszállította”. Mohács sem bizonyult biztos menedéknek, Pécs és Baranya kétéves megszállása alatt a gyerekek lassan szétszéledtek a világba.

Az I. Világháború vége után az itteni kis gyülekezet megfogyatkozott. A refomátus gyülekezet megszűnt, elfogytak a református egyháztagok, sokan kivándoroltak. A II. Világháború után elfogytak a zsidók, majd a németek. Az 1991-ben kezdődő horvátországi honvédő háborúban Vukovár városát szétlövik és a horvát lakosság is menekülni kényszerült.

A háborúk miatt tűntek el templomok, épületek, házak, zsinagógák, eltűntek emberek, népek, németek, magyarok, zsidók, bosnyákok, szerbek és horvátok, de vajon maradt-e még emberség?

Borkó Julis néni koporsója felett mondott imádság

Kopácson 1947. október 14.-én:
Bibliai ige: Ap.Csel. 20:24-25 és II.Tim. 4:6-8.

Kopácsi temető, Borkó Juliánna sírjánál. 2018.

Irgalmas Istenünk, könyörülő édes Atyánk a Jézus Krisztus által. Magunkat megalázva borulunk le színed előtt e koporsó mellett, mely a Te örök kegyelmed által elhívott szolgálóleányod összeomlott porsátorját takarja.
Te látod Atyánk, hogy szívünk mély fájdalmával siratjuk ennek az áldott életnek közülünk való távozását. Bár tudjuk, hogy számára Krisztus volt az élet, a meghalás pedig nyereség, és kívánva kívánt már innen elköltözni, hiszen Krisztusnál lenni mindennél jobb. Mégis érezzük, hogy az ő test szerinti távozásával fájdalmas űr marad anyaszentegyházunk életében. Mindnyájunk kesergő szívében jó volt nekünk szemeinkkel látni a mi lelki tanítónkat, hallani a Rólad zengő bizonyságtételét.
Te tudod Atyánk mennyi tusakodó könyörgés szállt Hozzád a Szent Lélek e drága edényéből. Mennyi könny hullott, mennyiszer szállott sebzett és fájó testvér lelkekre a Te elpihentető békességed ebben a csendes hajlékban az ő Benned élő lelkén keresztül.
Tehozzád visszük szomorkodó szívünk minden fájdalmát és Nálad keresünk vígasztalást, amikor akaratod szerint utaink e földön elválnak, s drága testvérünk megfáradt testét elkísérjük örök nyugvóhelyére.
Kegyelmedre bízzuk magunkat és Tőled kérünk megnyugvást Szent akaratoddal. Köszönjük édes Atyánk mindazt a lelki kincset amelyet őbenne nekünk ajándékoztál. Áldjuk a te erődet amelyet az ő erőtelensége által végeztél el, kegyelmedet, hogy életében oly sokakat Tehozzád vezetett.
A bizonyságtevésekért, melyek miatt fényes fellegek veszik körül ezt az elhanyatló életet, mutatván az utat Tefeléd, a békességért amelyet az ő lelkén keresztül reánk árasztottál.
Áldunk azért az áldott életért, melyet Magadnak kiválasztottál, aki semmivel nem gondolva elvégezhesse azt a szolgálatot, melyet vett Krisztustól, hogy bizonyságot tegyen a Te kegyelmed evangéliumáról. Áldunk a béketűrés lelkéért, amellyel megajándékoztad őt, midőn földi életed utolsó szakaszán a testi szenvedések tüzén vezetted őt keresztül.
Áldunk, hogy nem fogyatkozott el az ő hite, hanem erős lélekkel tudta elhordozni, azt is tudván, hogy akik Téged szeretnek, azoknak minden javukra van, s a mi pillanatnyi szenvedésünk igen nagy örök dicsőséget szerez nekünk. Lelke már megtért a láthatatlan világba, ahova vágyva vágyakozott, hogy számot adjon a hűség mennyei pénzével Urának, Istenének. Futását elvégezte, a hitet megtartotta, s most hazahívatott Krisztus mennyei jutalmának átvételére.
Legyen áldott hazatérése, s legyen áldott szívünkben emlékezete. Ámen!

Ökumenikus Istentisztelet Vinkovcin

2020. január 19.

Vasárnapi Ökumenikus Istentisztelet Vinkovcin.

A Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház püspöke, Kopácsi Kettős János kopácsi lelkipásztor ökumenikus közös istentisztelet keretében találkozott a kelet-szlavóniai Tordincán a helyi református és szabad-keresztyén egyházak tagjaival. Az ökumenikus alkalmon a Horvátországi Protestáns Református Keresztyén Egyház püspökével, Jasmin Milić anglikán püspökkel, valamint Lazar Kovačević, az Isten Egyháza pünkösdista egyház püspökével együtt tartottak istentiszteletet a Protestáns Egyház székhelyének is tartott egykor volt református templomban. A HMRKE püspöke igeolvasását és imádságát az Eszéki Rádióban egyenes adásban hallgathatták híveink.

Tordinca ref. temploma, 1988.

A vinkovci reformátusság a Reformáció kezdetén alakult Egyházzá. Az először 1520-ban alapított lutheri irányzatú közösség 1546-ban már a helvét irányt vette fel. Horvát ajkú lakosságának 175 református vallású tagja volt az 1990-es években bekövetkezett háború előtt. A harcok alatt a helyiek elmenekültek, csak páran jártak közvetlenül a harcokat követően a településen, közöttük a gondnok és felesége, akik máig látogatóik az egyházi alkalmaknak. A település teljesen elnéptelenedett, templomaik és házaik a harcok során megsemmisültek.

Háborús károk a tordincai ref. templomon, 1995.

A felújítások állami, egyházi és külföldi segélyekből kezdődhettek meg már 1995-ben. Református gyülekezeti terem épült az egykori lelkészlak helyén, a templom pedig amerikai presbiteriánus gyülekezetek egyházi segélyéből egy pünkösdista prozelita mozgalom keretében újult meg és áll mai formájában is.

Az ökumenikus alkalomra összegyűltek csoportja Vinkovcin, 2019-ben.

A gyülekezet Lángh Endre, Jasmin Milić és az amerikai Steven Kurtz, valamint a Magyarországi Református Egyház tevékenysége folytán felekezetet váltott, így pünkösdi közösség, majd anglikán felekezetű lett. A horvát anyanyelv miatt a történelme során erős katolizációs hatásoknak gyakran kitett közösség nem a többségi nemzet államilag is leginkább támogatott vallását vette fel, hanem a hirtelen ideáramlott lelki- és anyagi segélyek miatt a pünkösdisták által felkarolt evangéliumi mozgalom, majd a globális protestáns irányzatokban előretörő anglikán egyház támogatását élvezi.

Templombelső Vinkovci egykor volt református templomában, 2019.

Templombelső a szószékkel Vinkovcin a református templomban, 1988-ban.

HAMVAK A SZÉLBEN

 
A temetkezési szokások idővel változnak. A kor szokása, vallási hagyományok, a közösségi élet és hozzállása is hatással van a temetésekre. A délvidéki református hívek megfogyatkozása, elvándorlása, a szekularizáció, a halottasházak megépítése is befolyásolta a temetkezési népszokásokat. Napjainkban is a temetési szokások változását tapasztaljuk, többen alternatív temetkezési szokást választanak.
 
 
 
Egyes temetőkben a gyászolók már az e célra kialakított szóróparcellán is elszórhatják az elhúnyt hamvait. A hamvak szétszórására lehetőség van vízen (hajó) és levegőben is (repülőgép, hőlégballon, motoros sárkányrepülő). A templomok alsó részeiben, pincehelyiségében is kialakíthatnak megfelelő helyeket a hamvak őrzésére. Az urna tartalmát a hozzátartozók esetenként a temetőn kívüli erdőben, hegyekben is szétszórhatják.
 
 
 
A nagybodolyai templomban és temetőben 2019. november 28.-án végső búcsút vettek Hegedűs Ferencné, szül. Csorba Máriától, aki ezen a vidéken született. Életében már nagyon korán távol került otthonától. A háború miatt 1944-ben szüleinek el kellett menekülniük Magyarországra, de végakarata szerint hamvai vissza kerültek szülőföldjére.
 
 
Gyóni Géza: Szent hamvak
 
Mikor nem lesz majd kishitű, ki féljen.
Szent hamvak üszke akkor száll a szélben.
Minden kebelbe csóvát vet egy szikra,
Hunyó parazsát égő lángra szítja:
Ami panasz volt, ujjongásra váljon,
Ami könny elfolyt, elégjen a lángon,
Mi égre sírt, a bút örömre váltsa
Rab éjszakából szebb föltámadása!
S ím messze virrad. Fáklya kialszik.
Tárogatóban lágy zene hallszik.
Marmora parton, galatai rögbe
Kapa vágódik, éjfélbe sürögve.
Marmora parton támad sebes szél
Egy temetőről örömhírt beszél.
Kongatja félre a nagy harangot,
A magyar rónán zúgva barangol,
Hívó hang harsan fekete éjbe:
Jertek, jertek a vezér elébe!
Fekete hamvát kurucok hozzák,
Nemzeti színt ölt nagy Magyarország,
Szomorú arcán örömtűz lángol,
Szomorú arcán nincsen gyászfátyol,
Sápadt eget lángszíne bevonja:
Minthogyha nem is temetés volna,
– Föltámadásnak ünnepe volna!
1903
 

Temetkezési szokások a Drávaszögben

 

 

                Dolgozatomban a horvátországi Drávaszögben található tíz református gyülekezet temetkezési szokásairól, hagyományairól számolok be. Az említett  egyházközségek a következők: Csúza, Vörösmart, Kő, Hercegszöllős, Sepse, Karancs, Laskó, Várdaróc, Bellye és Kopács. Dolgozatom írásakor adatközlőimre és személyes tapasztalataimra hagyatkoztam. A Drávaszög viszonylag kis földrajzi területen fekszik ezért a szokások sok tekintetben egyeznek.

 

A halál előjelei

 

                A halál eljövetelét legtöbb helyen a kutya vonítása, tutulása jelezte. Sokak szerint a kutya előre képes volt megérezni a halál közeledtét. Kimondottan a halálra figyelmeztet a lefelé néző, vonyító kutya. Gyakran figyelmeztető jel volt a „halálmadár” (bagoly) huhogása, kuvikkolása is. Egy asszony így mesél erről: „Egy éjszaka úgy nyikorgott a halálmadár, majd el is vitte a Gergő sógort”. Előfordult néhány esetben, hogy a közeli hozzátartozók közül valaki megálmodta a halál eljövetelét. Állítólag ha az álom egy ház ledőléséről, vagy egy fal leomlásáról szólt, akkor is bekövetkezett a halál. Egyes helyeken álmodó asszony is létezett, aki előre megálmodta valakinek a halálát. A harang szomorú szólása, kondulása is valakinek a halálát jelezte.

 

A halál beállta

 

                A halál beállta után a közeli rokonok segédkeztek a családnak a halott és a halottas szertartás körül. A legelső dolog volt értesíteni a lelkipásztort és a harangozót, hogy megszólalhasson a hírharang. A hírharangot, ha férfi halt meg háromszor, ha nő akkor kétszer, gyermekhalott esetében egyszer húzták meg. A harangozás fiatal, gazdag, vagy olyan halottnál, akit nagyon szerettek óránként történt. Más esetekben azonban kétóránként harangoztak.

                Ki kellett hívni a halottkémet is, újabban az orvost, hogy állapítsa meg a halál bekövetkeztét. Csak a halottkém, vagy az orvos engedélyével volt szabad elvégezni a temetést. A halottkém úgy vizsgálta meg az elhunytat, hogy a körmei alá tűket szurkált, az orrlyukba pedig tollat tett, és a toll mozgását figyelte.

                A halottas háznál fekete terítővel haláleset alkalmával letakarták a tükröt, újabban a televíziót, és az első vagy tiszta szobát besötétítették. Egy érdekes szokásra emlékeznek Hercegszöllősön: a haláleset alkalmával az elhunyt fia parancsára meg kellett verni a lovakat az istállóban. A koporsó megérkezéséig a halottat az ágyra, vagy a padlóra fektették. A karancsiak az asztalostól elhozták ilyenkor a ravatalozó asztalt, és arra fektették a holttestet. A halott öltöztetésével régebben egy asszony volt megbízva faluban, s ezt a munkát mindig ő végezte. A női holttest öltöztetését asszony, a férfi holttestét férfi végezte. Az ilyen munkát meg is fizették. Az utóbbi időben ilyen már nincs. Az öltöztetést ma a bátrabb rokonok közül csinálja valaki.

                A felravatalozás a ház első, ill. tisztaszobájában történt, vagy abban a szobában, amelyet legjobban meg lehetett közelíteni. A felravatalozás a templomban történt, amennyiben a gyülekezet lelkipásztora és gondnoka halt meg. A presbiterek halálakor a holttestet bevitték a harangláb, ill. a torony alá. A egyik gyülekezet (Vörösmart) gondnokának halálakor a felravatalozás szintén a templomban történt. A kurátor azonban sárgaságban hunyt el, és mivel a faluban is éppen skarlát járvány volt, sokan lázadoztak a templomban történő felravatalozása miatt.

                A legtöbb faluban régen is szokás volt a virrasztás, kivételt képezett e téren Sepse, Karancs, és Laskó. Ma már azonban ezeken a helyeken is szokássá vált. A virrasztás 10-11 óráig tartott. Ilyenkor szoktak elmenni részvétet nyilvánítani. Főleg asszonyok jártak el a virrasztóba. A bibliakörös asszonyok énekeltek, régebben ez a kántor vezetésével történt, és megbeszélték a temetési énekeket. A lelkipásztor nem szokott elmenni a virrasztóba. A bibliakörös asszonyok felolvastak a Bibliából és imádkoztak is. Kopácson Borkó Julianna bibliakörös asszony vezetésével történt mindig a virrasztás. Saját szerzeményű énekeit énekelték végig, a Buzgóság című énekeskönyv alapján. A férfiak nem nagyon szoktak eljárni virrasztásra, ha azonban mégis elmentek, egy másik szobában, a virrasztás ideje alatt iszogattak.

 

Temetés

 

                A temetésre legtöbbször délután került sor, ritka esetben délelőtt. A nagyon régi visszaemlékezések szerint régen az öngyilkost nem temették el a lelkipásztorok. Harangozni sem volt szabad ilyenkor, csupán a hírharang meghúzása volt engedélyezve. Búcsúztatót sem volt szabad mondani, és a temetőben is az árok szélére temették el az ilyen halottat. Az asszonyok azonban énekeltek ilyen alkalommal is. Az öngyilkos emberről azt tartották, hogy eladta a lelkét az ördögnek, mert nem várta meg a rendes halált. A későbbiekben azonban már mindenki a hagyományos temetési szertartások szerint lett eltemetve.

                Karancson, ha a katolikus temetőbe temettek valakit, a református lelkipásztor nem ment be egészen a temetőbe, csupán a keresztig, a későbbi időkben pedig egyáltalán nem ment be.

                A temetés előtt tíz perccel megkondultak a harangok, ilyenkor indult el a lelkipásztor a kurátor, vagy egy presbiter kíséretében. A lelkipásztor megérkezése előtt kihozták a koporsót az udvarra, és már előre meg volt beszélve, hogy ki zárja le. A legközelebbi hozzátartozók álltak a koporsó közelében. A lelkész számára egy kis asztal volt előkészítve, leterítve fekete terítővel, esetleg Biblia volt rajta. A temetési szertartást a lelkész vezette, felolvasott a Szentírásból, és utána hangzott el a temetési beszéd. A régi temetési beszédek nagyon hosszúak, és többnyire felmagasztaló dicsérő beszédek voltak. Íme egy példa: „vajon kit bánthatott volna ez a szerény, alázatos asszonyi lélek, aki nem tusakodott nagy elismerésért, aki nem perlekedett. Kit is bánthatott volna, mikor egész élete nem volt egyéb, mint önfeláldozó szeretet, hűség és fáradhatatlan szorgalom. Mint anya nagyanya és dédanya minden gondolatával csak az övéinek élt. Számára semmit sem jelentettek ennek a világnak örömei. Az ő öröme a szeretteinek boldogsága volt. Csendes szorgalmas öregasszony, kinek egyéb gondja sem volt, csak hogy ti boldogok lehessetek. Nektek élt, a maga részére nem is kért, nem is várt semmit. Nem tett senkit boldogtalanná, csak titeket boldoggá…”.

                A halottat dicsérő temetési beszéd néha nem érte el a várt hatást, mert a hallgatók a temetés után megbírálták: „nem is érdemelte meg, hogy ennyi jót mondjanak róla, mert bizony életében nem volt ilyen jó ember”. Az ilyen dícsérő, felmagasztaló beszédek a későbbiek folyamán lassan megszűntek. A lelkész, a kántor és a bibliakörös asszonyok együtt énekeltek temetés alkalmával. A régi visszaemlékezések szerint Karancson az iskolás gyerekek is énekeltek a temetések alkalmával. A búcsúztatót régebben a kántor mondta el. Az ilyen búcsúztatóban név szerint meg volt említve mindenki. Előre írott versszerű írások voltak ezek, és nagyon szívhez szólóak tudtak lenni. Később már a búcsúztatót is a lelkipásztor mondta, egyszerűbben és nem említve mindenkit név szerint.

                A II. világháború idején volt olyan temetés, amikor lelkész nélkül a bibliakörös asszonyok végezték el a szertartást. A ’91-es háború ideje alatt is temettek lelkipásztor nélkül.

                Régen az öregebb halottat lovas kocsival, a fiatalabbat pedig vállon, a „Szent Mihály” lován vitték ki a temetőbe. A Szent Mihály lovát Kopácson Szent Pál lovának nevezik. A temetési szertartás után következik a kivonulás a temetőbe. A temetési felvonulás alkalmával kétféle sorrendet figyeltem meg. Talán a régebbi felvonulás szerint legelöl megy a lelkipásztor a gondnokkal együtt, mindjárt követték őt az énekes asszonyok, utánuk következtek a virágot, koszorút vivő asszonyok (talán régebben ez nem is volt így, mivel nem volt szokás sok koszorút és virágot vinni a temetésre). Ezután következett a koporsó, rajta a fejfával, s ezt kísérte a halottat gyászoló rokonság, és utánuk ment közvetlenül a temetkezésen résztvevő gyülekezet. A második sorrend is hasonló volt, de itt legelöl a fejfát felemelve ment egy személy, utána a virágokat, koszorúkat vivő fiatal lányok, asszonyok, és követte őket a lelkipásztor az énekes asszonyokkal, s ezután jött a koporsó. E sorrend talán újabban alakult ki. A temetőbe a halottat énekkel kísérik ki.

 

A temetés a sírnál

 

                A sírt leginkább a a komák és rokonok ásták meg, ha nem volt ilyen hozzátartozója a halottnak, akkor fogadtak valakit erre a munkára. A sírásóknak ebédet és italt szoktak vinni. A sír megásását többféle módon végezték. Az egyik féle az ún. „beásásos” sírásás volt. A sír oldalába beástak egy pinceszerű mélyedést, és oda helyezték el a koporsót. A koporsó után pedig a mélyedés elé nád lészát tettek. A sír betemetésekor a lésza megakadályozta a nagy zuhogást. Egyesek szerint csak a jó embernél használták ezt, aki rossz és bűnös ember volt, annál nem volt lésza. A laskóiak pedig a nád lésza helyett deszkát tettek a koporsó elé. A mai sírok azonban már egyenesek, és ritka esetben használnak lészát. A gazdagabbak pedig kriptába temetkeztek, amelyet csak ki kellett nyitni. A temetési szertartás a sírnál a lelkipásztor felolvasásával és az énekes asszonyok éneklésével folyt tovább. A lelkipásztor általában nem várta meg a sír teljes betemetését.

 

Temetések a háborúban

 

                A legutóbbi, ’91-es háborúban a legnagyobb veszélynek a kopácsi lakosság volt kitéve. A veszélyes helyzetben el kellett menekülnie a lelkipásztornak is, és számos esetben a szomszédos lelkészek sem tudták elvégezni a temetést. A háborús helyzetben harangozni sem volt szabad. A toronysisak oldalai ki voltak lyukasztva, és megfigyelőállások voltak ott elhelyezve. Az ENSZ békefenntartók megérkezésével azonban már lehetett harangozni a temetések alkalmával. A temetést nehéz volt ilyen helyzetben megszervezni. Egy haláleset alkalmával még a koporsót sem tudták beszerezni, hanem egy szekrényt alakítottak át, és ebben temették el az elhunytat. Temetési szertartás nélkül azonban senki sem lett eltemetve. Kezdetben a temetéseket Pataki András nyugalmazott tanító végezte. Később azonban őt is megfélemlítették, és el kellett menekülnie. A további temetések megszervezését és elvégzését a gyülekezet egyik kegyes asszonya, Báró Margit végezte. A temetések alkalmával a háznál egy temetési beszédet és búcsúztatót mondott el. Egy Igét olvasott fel a Bibliából, melyhez pár mondatos magyarázatot fűzött. A beszédek összeállítása Ecsedy Aladár és Joó Sándor prédikációs kötete alapján történt. A egyik ilyen temetési beszéd így hangzott: „ Végtisztességtévő halottas gyülekezet! Egy végtelenül elhagyatott és egy egyedülálló személy ravatalánál állunk, aki azt mondta, hogy már nem fél a haláltól, mert az Úr vele volt az utolsó percig. Az életünk akárhogy tagadjuk is, tele van félelemmel, szorongással és ezt nagy nehezen tudjuk leplezni. Valahol a szívünk mélyén úgy érezzük, hogy van egy felsőbb hatalom, amely megtart bennünket e nehéz háborús években is. Sokszor úgy érezzük, hogy nem bírjuk tovább, ám a Karácsony fénylő csillaga új erőt ad, és mint az Úr Jézus Krisztus, aki fölvette a keresztet érettünk, úgy mi is megújult erővel cipeljük az élet terheit, sokszor másokét is, bízva abban, hogy a ”holnap” majd valami szebbet, jobbat hoz számunkra. Hisz Jézus életének is az volt a legfájdalmasabb szenvedése, amikor a kereszten így kiáltott fel: Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem. És ahogy az Ige mondja: nem félek a gonosztól, mert Te velem vagy, Ne félj… Ó, mily gyöngéd szeretettel mondja mindezeket. És hagyjuk, hogy Ő vezessen minket minden élőknek útján. Búcsúzunk tehát a megfáradt lélektől, aki ily szótlanul, búcsúszó nélkül pihent el. Búcsúzik tőle a még egyetlen élő testvére, unokatestvére, a közeli rokonok és ismerősök, akik ismerték őt. Őrizzétek meg emlékezetetekben Hegedűsné Sípos Etelka immár örökre eltávozott testvérünket! Az Örökkévaló Istennek oltalmában, nyugodjék békében.” A temetések alkalmával a jelen lévő asszonyok énekeltek is. A temetőben szintén énekeltek és elmondták  az Apostoli Hitvallást. Az ilyen temetéseken 20-30 személy volt jelen.

 

Temetés után

 

                A temetés után többféle szokás létezik, ezek gyakran el is térnek egymástól.

  • Külön halotti tort Kopácson nem tartanak. A messziről jövőket kínálják meg csupán teával, üdítővel. A háznál rendezett tor Vörösmarton sem volt régebben szokás.
  • Ma már több helyütt rendeznek halotti tort, de a visszaemlékezések szerint ilyen régen nem volt.
  • A temetés után a laskói szokás szerint, az emberek a közeli kocsmába mennek. A kocsmárossal ez előre meg van beszélve, és így kiszolgálja az ott megjelenteket.
  • A temetés utáni tort Vörösmarton a pincesorban tartották. A temetésről visszatérve a halott családjának pincéjénél szokás megállni. A pincében pogácsát, kiflit, mákos és diós kelt kalácsot szolgálnak fel, és bort is lehet inni. Az ilyen alkalom néha vidáman szokott végződni.

Élet a halál után

 

                Az emberek emlékezetében régi történetek élnek a halott feltámadásáról, amely a tetszhalállal, a halottkém téves diagnózisával, vagy egyszerűen csak a véletlennel függ össze. Több ilyen történetről is megemlékeznek:

  • A temetés alkalmával a halottnak hitt személy a temetőkapuban felébredt, magához tért, és hazament, és így a temetés elmaradt.
  • Régi elbeszélések szerint egy beteg férfi meghalt. Az asszonyok mindjárt összejöttek és az asztalon fölravatalozták. A halott valamilyen különleges betegségben szenvedhetett (víz lehetett a testében), a ravatalozón elkezdett a keze dagadni, püffedni, és ennek következtében a keze lecsúszott az asztalról. Az asszonyok mindezt látva megijedtek és kiszaladtak a szobából. A nagy sietségben az egyik menekülő asszony nagykendője elakadt az ajtó kilincsébe, és az asszony elkezdett kiabálni, hogy a halott húzza őt vissza! Később kiderült, hogy nem feltámadásról volt szó.
  • Egy nagyon fiatal, 21 éves fiatalember tüdőbetegségben halt meg. Nagyon bánatosak voltak a gyászolók, és jajgatva siratták. Közben a halott felült és elkezdett beszélni mondván, hogy miért nem hagyták ott, ahol volt, mert nagyon jó helye volt ott neki. Nagyon sok hamut kellett eltakarítani, míg meglátta a világosságot. Utána pedig tényleg meghalt.
  • Egy részeges ember nagyon berúgott, és az asztal alá esett, talán közben elájult vagy tettette magát. Mindjárt halottnak gondolták, és az orvost is kihívták. Később azonban az ember magához tért, és kiderült, hogy nem halt meg.
  • Egy ember meg akarta tudni, hogy szereti-e őt a felesége. Eljátszotta a halálát, és már a koporsóba is beletették, amikor felült. Szerette volna látni, hogy a felesége igazán sír-e a temetésekor.
  • Egy családi sírboltba eltemettek egy embert. Nemsokára még valaki meghalt a családból, és fel kellett nyitni a kriptát. A sírbolt kinyitásakor kiderült, hogy a halott a koporsó mellett hason feküdt.
  • Egy másik kripta kinyitásakor derült fény arra, hogy a koporsó oldala ki volt bontva, és a halott a koporsón kívül feküdt.
  • A sírásó egy éjszaka a temetőben egy kriptából kiabálást hallott. Elszaladt segítségért, de mikorra kinyitották a kriptát, már tényleg meghalt az eltemetett ember.

 

Összegzés

 

                A temetkezési szokásokra régebben jobban odafigyeltek és talán sokszínűbbek is voltak. A református lakosság megfogyatkozása, a szekularizáció, a halottasházak megépítése hozzájárult egyes népszokások eltűnéséhez. Egyes népszokások veszítenek a jelentőségükből, a helyükre azonban másikak lépnek. Ma nagyon nagy jelentősége van temetések alkalmával a virágok, koszorúk vásárlásának, míg régen ez nem így volt. A halottra való harangozást illetően elmondható, hogy kevesebbet harangoztak régen mint ma. A Drávaszögben vegyesen élnek horvátok, magyarok és szerbek, tehát több vallás él együtt egymás mellett: római katolikus, református, pravoszláv (ortodox). A temetkezési szokásokat a különböző nemzetiségű és vallású népek nem igazán vették át egymástól. Némi egymásrahatás a reformátusok és a római katolikusok által vegyesen lakott településeken figyelhető meg.

(Varga György lelkipásztor tanulmánya, Csúza)

 

Helyreigazítás – Vizsolyi lelkész és gondnok

HMRKE delegáció Vizsolyban

A Vizsolyi Református Egyházközség nevében 2019. február 09-én kiadott „Tájékoztató Körlevél” címmel megjelent írásban a levél szerzői (Kovács Zsolt Levente és Király Lászlóné) valótlanul állították, hogy „tájékozódva a fennálló helyzetről” felhívják a református hívek figyelmét arra, hogy „mi is a valós tényállás” a 2019. február 16-án megtartott vizsolyi alapkőletételi ünnepségre vonatkozóan. Ezzel szemben a valóság az, hogy a Vizsolyi Református Egyházközség gondnoka és lelkipásztora megnyilatkozása előtt semmilyen formában nem tájékozódott a megnevezett programmal kapcsolatban sem a Vizsolyi Biblianyomtató Műhely vezetőjénél, sem a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház képviselőinél.

1

Kovács Zsolt Levente és Király Lászlóné (lelkész és gondnok) a közszemlére tett levélben valótlanul állította, hogy „a meghirdetett program szerint Kopácsi Kettős János önmagát horvátországi magyar református püspöknek tartó személy lelkészi jellegében áhítatot kíván tartani a meghirdetett kulturális rendezvényen”. Ezzel szemben a valóság az, hogy Kopácsi Kettős János püspök a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház megválasztott püspöke (szuperintendense), az egyház Zsinati tanácsának lelkészi tagja és elnöke, akit Vizsolyban az alapkőletétel alkalmából igehirdetés és áldás mondására felkértek.

2

Kovács Zsolt Levente és Király Lászlóné (lelkész és gondnok) a közszemlére tett levelükben valótlanul állították, hogy „az illető a református név joghasználatában perben áll még a horvátországi bíróságok előtt is”. Ezzel szemben a valóság az, hogy Kopácsi Kettős János nem áll semmiféle perben bíróságok előtt, különösen a református név joghasználatának vonatkozásában sem.

3

Kovács Zsolt Levente és Király Lászlóné (lelkész és gondnok) körlevelükben valótlanul állították, hogy Kopácsi Kettős János „legitim egyházi elismeréssel nem rendelkezik…”. Ezzel szemben a valóság az, hogy Kopácsi Kettős János az egyetemes református egyház tagja, egyháza pedig Horvátországban 1993 óta, mai nevén Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház (HMRKE) néven a volt Jugoszláviai Református Keresztyén Egyháznak jogutódja, a Horvát Köztársaság jogrendjében elismert és bejegyzett egyház.

4

Kovács Zsolt Levente és Király Lászlóné (lelkész és gondnok) körlevelükben valótlanul állították, hogy „református egyházunk zsinata nem ismerte őt el, sőt a vele kapcsolatban álló valódi (?!) református egyházi személyek fegyelmi vétséget követnek el.” Ezekkel szemben a valóság az, hogy a levél írói állításaikat kérésre nem tudták bizonyítani, azok alaptalan és értelem nélküli megjegyzések.

A lelkész megkeresésünkre elmondta, hogy a levélben foglaltak az egyházmegye esperesének kérésére kerültek lejegyzésre és a levél esperesi kérésre a hivatalba került továbbításra. Elmondása szerint nem tud arról, hogy a levél miként jutott el a horvátországi Kopácsra, a HMRKE székhelye szerinti településre, és ki által került kifüggesztésre a település nyilvános terein. Elmondása szerint nem állt szándékában levelével megsérteni vagy megbántani bárkit is, a levél nyilvános felhasználásától elhatárolja magát és a levélben szereplő alaptalan és hamis dolgok állításáért elnézést kér az érintettektől.

Go Top