Archive For 2017.07.11.

Helyi képzőművészek baranyai alkotótábora

Vörösmart, 2012. Bosnyák András festménye

Petrik, 2013: Csendélet

A Csúzai Református Egyházközség minden évben megszervezi baranyai képzőművészek részvételével egy napos alkotótáborát, melyen egy helyi egyházi épületegyüttes, templom és parókia, illetve településein egy-egy jellegzetes utcaképe szolgál „modellként” alkotóművészeinknek.

 

Kehely

Jeszenszky Ágnes, Csendélet Bibliával, 2013.

Misic, 2013: Kopács

M. Matijevic, Várdaróc temploma, 2013.

Keresztes Árpád: Kő temploma, 2012.

Bosnyák A.: Csúza, 2013.

Petrik László: Vörösmart, 2012.

Vidákovics Duró: Vörösmart, 2012.

Petrik: Sepse, 2013.

Az eddigi képzőművészeti műhelyekben vendégeinkként és alkotóinkként köszönthettük többek között Bosnyák András, Dzsokó, Keresztes Árpád, Letic Nevelko, Petrik László, Saric Branka és Zsilinszky Ágnes festőművészeket, akik egy-egy alkotásukkal ajándékozták meg a helyi egyházközséget. Az elmúlt évek során elkészített képekből augusztus közepéig a szentlászlói református parókián látható kiállítás.

 

Dede Smit, Laskó, 2012.

Jeszenszky Ágnes: Csendélet, 2013.

Adrijan H.: Cendélet, 2013.

Jeszenszky Ágnes: Csóza, 2012.

M. Tarcal: Kő, 2012.

Josic 2001. Akvarell.

Letic Nevelko: Kórógy

Jeszenszky Ágnes, 2012.

 

Az érdeklődők támogatásukkal hozzájárulhatnak a művésztelep fenntartásához. A képek kölcsönözhetők, illetve vándorkiállítás keretében szállíthatók. Bemutatásukhoz az alkalom és helyszín pontos feltüntetésével jelentkezéseket várunk az alábbi email címen: ref. croatia@gmail.com.

 

 

Vörösmart, református templom, 2011. Keresztes Árpád festménye

Vörösmart, 2011. Petrik László festménye

Viharkár Vörösmarton

Viharkár Vörösmarton, 2017 július.

A múlt heti heves vihar által okozott károk között a vörösmarti református parókia udvarán történt gyors intézkedést követelő esemény. Az észak felöl magas löszfallal védett és messze földön híres parókia növényekkel és fákkal díszített udvarán a heves vihar megtépázta a több évtizedet megélt örökzöld növényeket. A lakóépülethez közeli fa letört ága nem tett kárt az ingatlanban, de a kert megújítására még ebben az évben szükség lehet.

Jelenleg a Vörösmarti ifjúsági gyerektábornak ad otthont a gyülekezet, a parókia mindennapos használatban van és napközben gyerekzsivajjal teli az udvar, este pedig a tábor vezető önkénteseknek ad otthont az épület.

 

Viharkár a parókia udvarán, 2017. július, Vörösmart

Go Top